A versek oldala
Jöjjön Weöres Sándor: Ha nézem a világot verse. Ha nézem a világot a világ visszanéz azt mondom, összevisszaság ő feleli, teljes egész. Azt mondom, csupa valótlan a semmiség ragyog ő feleli, nézz meg jobban a valóság én vagyok. Azt mondom, merő idegenség sok átsuhanó tünemény ő feleli, nézz a tükörbe amit ott látsz, az vagyok […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: A Tisza verse. Nyári napnak alkonyúlatánál Megállék a kanyargó Tiszánál Ott, hol a kis Túr siet beléje, Mint a gyermek anyja kebelére. A folyó oly símán, oly szelíden Ballagott le parttalan medrében, Nem akarta, hogy a nap sugára Megbotoljék habjai fodrába’. Síma tükrén a piros sugárok, (Mint megannyi tündér) táncot jártak, Szinte […] Olvass tovább
Jöjjön Várnai Zseni: Szolgálj szívem verse. Csak kis kitartás! – biztatom magam, még futni kell, még minden messze van. Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem, jaj, meg ne állj az úton hirtelen, sok a dolgunk még s nem mutathatom, hogy a harcot már nem bírom nagyon, és este, ha ágyamba roskadok, érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok. […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Füstbement terv verse. Egész uton – hazafelé – Azon gondolkodám: Miként fogom szólítani Rég nem látott anyám? Mit mondok majd először is Kedvest, szépet neki? Midőn, mely bölcsőm ringatá, A kart terjeszti ki. S jutott eszembe számtalan Szebbnél-szebb gondolat, Mig állni látszék az idő, Bár a szekér szaladt. S a kis szobába […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila Kései sirató verse. József Attila: Kései sirató Harminchat fokos lázban égek mindig s te nem ápolsz, anyám. Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik, kinyujtóztál a halál oldalán. Lágy őszi tájból és sok kedves nőből próbállak összeállitani téged; de nem futja, már látom, az időből, a tömény tűz eléget. Utoljára Szabadszállásra mentem, a […] Olvass tovább
Jöjjön Arany János: Régi jó időből verse. Elfolyt a méz a köpűből, A köpű is romba: Beléesett egy vén medve Világfájdalomba; Dirmeg idébb, dörmög odább, Hangja szép goromba: Hej! nem így volt, más világ volt Fiatal koromba! Nem őrizte akkor a méh Szuronnyal a mézet, A szamóca és a málna Bővebben tenyészett; Nem volt ilyen […] Olvass tovább
Jöjjön Nagy László: Anyakép verse. Könny nélkül váltam el tőle, sóhajtva nézett utánam. Még ölelt volna, még láttam, karját emelte. De a köd, november kölyke borult az anyai ölbe, édes helyemre. Jó volt már visszasajognom oda, hol erővel töltem, szülőm és elhagyott földem egy anyakép lett. Hevesen vettem magamba, emelték fönséges rangra álomi fények. Tornyok […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Ima a Semmihez verse. Sirni mindig egészen sikerűlt örülni sohase, mert mindig maradt bennem valami, aminek nem volt semmihez köze, maradt valami végső kis magány, mely mint homokszem a kagyló husát, kiirthatatlan, megolvaszthatatlan magként kinozott és kinozva fájt: az ős önzés ez, mely életre vágyott s szétszabdalta az Egyetlen Világot: a külön […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Tavaszvárás verse. A déli szélben lehunyom szemem És gyöngyvirágok szagát érezem. Az esti égen violás a szín És kikeletben járnak álmaim. A hó alól már dobban boldogan A föld nagy szíve s csöndesen fogan A csíra, melyből új élet terem S bimbók bomolnak majd szűz réteken. Az örök nap még bágyadtan ragyog, […] Olvass tovább
Szabó Lőrinc: Kandalló előtt Szeretem a kandalló parazsát, a leégett fa nyugodt aranyát, a bíbor máglyát, a sok, szögletes, izzó fény-kristályt s a még láng-eres imbolygást rajtuk. Vad tájak s bohó rúnák gyúlnak benne az álmodó lélek elé. Titkok? Mit mondanak? Nyitom a rácsot: álarcként tapad arcomra a hő, s a fény elvakít: peng a […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Egy estém otthon verse. Borozgatánk apámmal; Ivott a jó öreg, S a kedvemért ez egyszer – Az isten áldja meg! Soká nem voltam otthon, Oly rég nem láta már, Úgy megvénült azóta – Hja, az idő lejár. Beszéltünk erről, arról, Amint nyelvünkre jött; Még a szinészetről is Sok más egyéb között. Szemében “mesterségem” […] Olvass tovább
Alkalmi vers, melynek megírására barátja, a Reménytelenül című versét megzenésítő Ottó Ferenc kérte föl (unokaöccse, Gellér Balázs első születésnapja alkalmából). Bár az Altató 1935 februárjában született, csak a Szép Szó 1938-as József Attila-emlékszámában jelent meg először. Leginkább szembetűnő sajátossága a versnek csodálatos gyengédsége. A „hivatkozások” felsorolásának monotóniáját azzal ellensúlyozza, hogy nemcsak megszemélyesíti a tárgyakat, hanem […] Olvass tovább