Jöjjön Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez verse.
Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.
Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.
Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.
Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!
Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez verselemzés
A búcsúdal, a bujdosóének, a panaszdal rokona az elégia, mely reménytelenül fájdalmas, szomorú érzéseket kifejező lírai költemény. Legtöbbször elcsendesedett bánattal, megnyugvó beletörődéssel zárul: az elégiaköltő nem lázadozik a sorscsapás, az értékek pusztulása ellen. Leggyakoribb tárgykörei: a magányosság, a csalódás, egy szeretett emberi lény elvesztése, vágyódás a távol levő kedves után, a halálvágy, a panasz, a múlt emlékén való tűnődő borongás.
Az elégia – a többi műfajhoz hasonlóan – koronként és az egyes nemzeti irodalmakban is mást és mást jelentett. Témák tekintetében meglehetősen változatos és összetett érzelmi skálájú műfaj, ezért sokféle költemény sorolható az elégiák közé. – A magyar irodalomnak egyik vezető műfaja az elégia.
A magyar elégia költészet leghíresebb s egyik legszebb darabja Csokonai Vitéz MihályA Reményhezcímű költeménye.
A vers valóban reménytelenül fájdalmas, szomorú érzéseket fejez ki: csalódottságot, magányosságot és reményvesztést. – áll a Sulinet.hu-n megjelent elemzésben.
Íme a vers megzenésítve a Kávészünet előadásában.
