Kányádi Sándor

Kányádi Sándor: Pipál a hegy Pipál a hegy, s a hegy alatt pipál a kémény. Üresen tátong, nem ül a gólya a fészkén. Csupán a varjak csapata portyázgat erre-arra. néma a kert, elcsörrögött belőle a szarka. A verebek még gondtalan bukfenceznek a porban. Süt még a Nap, de melege, a melege már hol van? Olvass tovább

Jöjjön Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén verse. Nem kívánok senkinek se különösebben nagy dolgot. Mindenki, amennyire tud, legyen boldog, érje el, ki mit szeretne, s ha elérte, többre vágyjon, s megint többre. Tiszta szívből ezt kívánom! Szaporodjon ez az ország emberségbe’, hitbe’, kedvbe’, s ki honnan jött, soha-soha ne feledje. Mert míg tudod, ki vagy, mért […] Olvass tovább

Kányádi Sándor: Téli fák Udvarunkon, ablak alatt Álldogál egy fura alak? Hóból van a keze, lába, Fehér hóból a ruhája, Hóból annak mindene, Szénből csupán a szeme. Vesszőseprű hóna alatt, Feje búbján köcsögkalap. Olvass tovább

Jöjjön Kányádi Sándor Két nyárfa verse. Én sem volnék, ha nem volnál, ha te hozzám nem hajolnál, te sem volnál, ha nem volnék, ha én hozzád nem hajolnék. Osztódom én, osztódol te. Só vagy az én kenyeremben, mosoly vagy a bajuszomon, könny vagyok a két szemedben. Köt a véred, köt a vérem: szeretőm vagy és […] Olvass tovább

Kányádi Sándor: Nyári alma ül a fán Nyári alma ül a fán, fa alatt egy kisleány. Néz a kislány föl a fára, s le az alma a kislányra. Nézi egymást mosolyogva: lány az almát, lányt az alma. Gondolkozik, mit tehetne, áll a kislány lábujjhegyre, nyúlánkozik, ágaskodik, ugrik, toppan, kapaszkodik. De az alma meg sem moccan, […] Olvass tovább

Kányádi Sándor: Sáska Egy butácska sáska, kinek anyja hiába magyarázta: szökkenjen szépen a sásra, s ne kívánkozzon másra, beleugrott egy zsákba. (A zsák egy néninek volt a zsákja.) Ott magát jó mélyre ásta. De beleakadt egy ráncba. Megszeppent erre a butácska sáska. De a zsákot hiába kaparászta. A néni hazavitte. Otthon kirázta. Szaladt a majorság […] Olvass tovább

Jöjjön Kányádi Sándor: Májusi szellő verse. Almavirággal futkos a szellő, akár egy kócos semmirekellő. Kócosnak kócos, de nem mihaszna, okot nem ád ő soha panaszra. Füttyöget olykor, mintha ő volna a kertek kedves sárgarigója. Meghintáztatja ágon a fészket, leszáll a földre: fűhegyen lépked. Illeg és billeg, s ha dolga nincsen, elüldögél egy kék nefelejcsen. Olvass tovább

Kányádi Sándor: Aki fázik Aki fázik, vacogjon, fújja körmét, topogjon, földig érő kucsmába, burkolózzék bundába, bújjon be a dunyhába, üljön rá a kályhára – mindjárt megmelegszik. Olvass tovább