Mi most mutatunk egy újabb legszebbnek tartott magyar verset. Jó olvasást kívánunk!
“Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka – háromkor – abbahagytam
a munkát.” – indul a költemény, majd így folytatódik:
“Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.”
Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem
“Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szívem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és görönyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.” – fejeződik be Csokonai Vitéz Mihály verse.
