in

10 Ágh István vers, amit ma érdemes elolvasnod

10 Ágh István vers, amit ma érdemes elolvasnod

Mutatjuk az Ágh István vers összeállítást.

Ágh István a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító. Nagy László öccse. A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának tagja, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Eredeti neve Nagy István, de ennek írói foglaltsága miatt első jelentkezésétől (1958) Ágh néven publikál.

Írói nevét 1968-ban hivatalosan is felvette.

Ágh István: A bánat vasárnapja

Valami selymes állat
japánakác-sziromban
szaglássza cipőm orrán
az eltűnő időt
Morzsája hull a nyárnak
mintha lerázták volna
uzsonna után a tarka
asztalterítőt
És elborong a fákon
a jóllakott kísértet
talán szundít is egyet
vagy éppen rápipál
Minden csak valahonnan
és minden semmi végett
ahogy nyúlok az első
sárga levél után
s beledobom a posta-
ládás reménypirosba

Ágh István: Virágosat álmodtam

Édesanyám,
virágosat álmodtam,
napraforgó
virág voltam álmomban,
édesanyám,
te meg fényes nap voltál,
napkeltétől
napnyugtáig ragyogtál.

Ágh István: Öregasszony

Nekünk nagy ez a ház fiam,
az ürességtől megreped akár a téli ég,
kicsi hízót ölünk, kicsi lábasba főzünk,
kicsi életet élünk édesem,
csak ez a világ olyan végtelen,
s te vagy legtávolabb.
Ha látom az árva tányérokat fiam,
mindig rád gondolok,
ha látom a nagy bödönöket,
a nagy fazekakat,
te jutsz eszembe.

Ha látom a harmadik ágyat,
kicsordul a könnyem,
ha végigmegyek kamrán és szobán,
világot jártam érted azt hiszem,
hogy megtaláljalak.

Ha csillag lennél, látnálak fiam,
ha csillag lennél, kisütnél minden este,
nem feküdnék le oly korán,
kiállnék a kapu elé,
ahogyan várni szoktalak.
Könnyembe rejtenélek el,
te legszebb fényű csillagom,
hosszan néznélek, hogy behunyt
szemem mögött is lássalak.

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Zelk Zoltán – Ákombákom

10 Juhász Gyula vers, amit ma érdemes elolvasnod

10 Juhász Gyula vers, amit ma érdemes elolvasnod