A 10 legszebb vers ballagásra

Hirdetés

Kiss Kálmán: Szonett ballagóknak

Néktek ragyog ma, tiétek az ünnep,
a szó, a könny, a mosoly s a virág.
Körétek gyűlik szinte a világ,
s mi néktek adjuk búcsúzó szívünket.

Az életet, mely jutalmaz és büntet,
s melyben az ember örökké diák,
most jelképezi zöld májusi ág,
s halljuk: reménytől szívetek hogy lüktet.

Szép lassúsággal, búsan szól az ének,
föl-fölrepülne, leszáll, tétováz,
a sok kopott pad integet felétek,

tán könny is csordul, nem tudni okát.
Elsápadva a messzeségbe néztek,
s a szívetekben fölzeng, hogy: tovább!

Horváth Piroska: Búcsúzunk…

Odakinn már vár ránk a nagybetűs élet,
a sorsunk immár egy másik útra lépett,
elballagunk szépen, mert éretté váltunk,
most már más irányba visz minket a vágyunk,

jó tanárainknak megköszönjük szépen,
utunk végéhez ért, nekik jár az érem,
kevés most a szép szó, csokorban virágok,
most már búcsút mondunk mi, a vén diákok!

Lázár István: Ballagás

Életem lépcsőfokát magam előtt lépem
Amit tettem, amit érzek, azokról van képem
Most, hogy itt vagyok, bár sokat tettem érte
Ami eddig volt, az is már megérte

Ünnepelni jöttem, de nem egyedül vagyok
Ha rátok nézek, látom, hogy szemetek ragyog
Itt van sok emlék, a rosszak és jók
Van szabad élet, és vannak béklyók

Köszönök mindent, hogy veletek lehettem
Minden jót, mit tettem, veletek tehettem
És volt valaki, aki összetartott minket
Ha rágondolok, nem kérek semmiféle sminket

Az az egy férfi, ki mindenkor velünk volt
És hogy mikor mit tegyünk, csakis nekünk szólt
Most, hogy itt van a búcsú szomorú órája
Nagybetűs életünk előkészítő tanára

És ha az élet később mégis megró
Legyen ez számunkra örökös retró
Visszahozni a múltat, ez örök álom
Ami rossz volt, ami jó volt, sohase bánom

Varga István: Pedellus csengője

Sárgarézharangját kalapálta nyelve,
takarítónéni a folyosón végigsietve
kezével rázta egy bizonyos ütemre,
így figyelmeztetett óravégi szünetre.

Így volt akkor is, mikor az évet zárta,
ballagások alkalmából búcsúzva rázta,
ekkor a szemeket könny nem áztatta,
általános iskoláját fiúosztály búcsúztatta.

Megható emlékezés, felkavarnak a képek,
lám, mily furcsa, könnyesek már a szemek,
egyre szívbemarkolóbbak ezek az emlékek.

Majd kinyíltak az ajtók a való világra,
igazodtak az ujjak a kapott szerszámra,
avagy váltott az agy magasabb tudásra,
tablóra volt írva, találkozunk öt év múlva.

Halmozódnak egymásra a rohanó évek,
néha elő-előkerülnek régi tablóképek,
az is előfordul, évfordulók felejtődnek,
ilyenkor bukkannak elő iskolás emlékek.

Hirdetés

Várjuk a kommenteket

[addthis tool="addthis_inline_share_toolbox"]

Watch Dragon ball super