in

Augusztusi versek

Hirdetés

Jöjjön Kosztolányi Dezső: Augusztusi reggel verse.

Kékül az ég,az éjjel haldokol,
pihennek a házak még csendben alva,
de már lángol,vörös az égnek alja,
és égni kezd az óriás pokol.

Az ember ébred- a láng sustorog –
fájdalmasan liheg,kikél az ágyból,
beteg a fénytől, nincs nyugalma, lángol,
fejét paskolják a lángostorok.

És nő a fényár, zúg a virradat,
a tűzpokol harsog, dübörg, dagad,
az árva ember fetreng benne főve.

Véres sarokkal, bőszen ront előre,
és este elnyúlik az ugaron,
mint egy agyonhajszolt, véres barom.

Íme Babits Mihály : Augusztus írása.

A falunak tornya karcsu,
körül karcsu könnyü fák
falu fölött vörös arcu,
sárga bajszu holdvilág.

A vasúton szállok messze,
messze, messze csöndesen,
és tünődöm, enyém lessz-e,
vagy már veszve, kedvesem?

Aki egyszer, egy szép estén,
szép csöndeskén rámhajolt,
enyém lessz-e még édeském,
ki egy estén enyém volt?

Illyen messze, halk zugolyba
véle volna jönni jó,
hol egymásnak válaszolva
tücsök szólna millió.

Lelkem is itt szertecicáz,
elmóricáz csöndesen,
s megpihen egy fehér cicás
kukoricás ereszen. –

Ó jaj, a vonat megindul,
lassan indul, tétováz
s eltün a táj dombjain tul
zene, hold és állomás.

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Mohai Gábor verset mond: Petőfi Sándor – A gólya

Latinovits Zoltán verset mond – Karinthy Frigyes: Előszó