Jöjjön József Attila: Kukoricaföld verse.
Osvát Ernőnek
A kukoricaföldön űlök, várok,
Tán arra, hogy a varju mikor károg
És mikor kell zengő cínnel tovaűzni.
A hűs Alkony beborít csöndes kékkel,
Én Rád gondolok nagy gyönyörűséggel
S szeretném a karom derekadra fűzni.
A Nap lement. Oly egyedűl maradtam,
A Föld is kezd kihűlni már alattam.
A néma út fölött már a bagoly huhog.
A Nap lement. És én még várok, várok.
Terád várok. Nem jössz? És sírdogálok:
Szivemre a bánat halk csöppekben csurog.
Köszönjük, hogy elolvastad József Attila költeményét.
Mi a véleményed a Kukoricaföld versről?
Írd meg kommentbe!
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
