Anyám mikor templomba hívsz vasárnap
s én nem megyek s arcodra csöpp ború száll:
csak annyit érts, hogy nem megyek veled – most.
S ne értsd meg azt, hogy nem megyek veled – már.

És ments magadban: “Fáradt tán szegényke.
Sokat lumpolt az éjjel. Fiatal.
Vagy sok a munka, tanulnia kell tán.
Hát maradjon, ha maradni akar.”

Bizony, így lesz ez már minden vasárnap,
de mentegess csak, neked kell a mentség,
könnyebb a fiad korhelynek ítélni,
mint elismerni pogánynak a lelkét.

Tudom, te a templom tornyára nézel,
én feljebb látok, fel a Holdra, Marsra,
ez így törvény, de hogyha magyaráznám
nem értenéd, csak bánkódnál miatta.

Anyám, becsaplak rég a hallgatással,
hazug a szám, mert nincs egy szava, érve,
de vétkemért békéd a büntetésem.
S ha volna isten, megáldana érte.

The post Baranyi Ferenc: Egyszerű szavak anyámhoz appeared first on Meglepetesvers.hu.

A lány habokba illant. Kár, hogy minden
folyó a földhöz súlyosulva vágtat,
a szél kordában jár a hosszú vízen,
únt irányán az ősi zúdulásnak.
Miért nem áll talpára a folyóvíz?
Miért tengerbe ömlik s nem az égbe?
Zenitre jutna úgy a lánynak arca
s aranyat szórna ránk, ha földre nézne.
A pillantásom rab madár, időn sem
röpülhet át, nemhogy kanyarok bércén:
kőhöz csapódik s örvénylő körökben
vesztébe pördül csonkult útja végén.
Miért nem áll talpára a folyóvíz?
Miért nem húzza magához az ég?
Mert úgy meglátnám egyszer még az arcát,
amint elfoglalja a nap helyét.

The post Baranyai Ferenc – Habokba illant appeared first on Meglepetesvers.hu.