Jobbágy Károly „Búcsúzó” című verse éppen ezt a fordulópontot ragadja meg: azokat az érzéseket, amelyekkel mindannyian találkozunk, amikor visszatekintünk hosszú éveinkre, tanítóink támogatására, s a sok közös élményre.

A költemény egyszerre idézi meg a hála, a nosztalgia és a „továbbindulás” felelősségteljes, de bizakodó hangulatát — ezért is olyan népszerű ballagási vers.

Jobbágy Károly: Búcsúzó

Búcsúzunk attól, aki minket
éveken át a jóra intett,
tanított, s védett,hogyha kellett;
így cseperedtünk szíve mellett.

Mennyi apró és nagy viharban
vitt minket féltve, szinte karban;
lelkünket mentve, fedve sokszor
óvott jövendő záporoktól.

Volt otthonunk és legtöbbünknek
anyánk, apánk, ki kísért minket;
de amit ők nem tudtak adni,
azt kaptuk itt nyolc év alatt mi.

Apró gyermekként még remegve
léptünk ebbe az épületbe,
s most úgy megyünk el, hogy az élet
titokból, tiszta törvénnyé lett.

Bárhová nézünk,most már minden
úgy villan vissza szemeinkben,
ahogy hosszú pár éves múltunk
alatt azt itten megtanultuk.

Feledheti anyját a gyermek?
– Álmában új életre kelnek,
s öreg korban is fényben állnak
gesztusai elmúlt szavának.

Épp így mi is már mindenképpen
magunkba zárva, rejtve,szépen
visszük azokat, kik szeretnek,
s emlékét derűs reggeleknek.

S pajzsként emeljük, hogyha zordul
kínoknak kardja ránk csikordul,
mert az a pajzsunk, az a vértünk,
mit itt tanultunk, s végigéltünk.

The post Jobbágy Károly: Búcsúzó appeared first on Meglepetesvers.hu.

Így búcsúzunk mi.
Tegnap még gyerek,
Feladatok tüzében kipróbáltan;
tegnap még az a folyton szidható,
„ameddig az én kenyeremet eszed..”
szavakkal korholt, semmit nem tudó
„ majd fogsz még sírni…” éhes szörnyeteg,
ma meg
– bár hetykén dalolunk –
belül
szorongás lappang.
Egy szűk nap alatt
Felnőtté váltunk. Új életre szül
– verekedni, alkotni emberül –
e búcsúztató, friss májusi nap.
Nézzetek még utánunk egy kicsit,
amíg a nóta elvékonyodik,
amíg az utca sarka eltakar,
ott hallgat majd el ijedten a dal,
ott maradunk magunkra teljesen,
ott próbálunk hajózni új vízen,
kezdünk új, bátrabb evezőcsapást…
s ott látjuk meg, hogy másként nem lehet,
először mindent úgy teszünk, amint
tőletek láttuk, ifjú „öregek”
ti, általunk százszor megtagadottak,
„ősök”…
szülők,
s fáradt tanáraink.

The post Jobbágy Károly: Virágszál appeared first on Meglepetesvers.hu.