Bogár lépjen nyitott szemedre. Zöldes
bársony-penész pihézze melledet.
Nézz a magányba, melybe engem küldesz.
Fogad morzsold szét; fald föl nyelvedet.
Száraz homokként peregjen szét arcod,
a kedves. S ha cirógatnál nagyon,
mert öled helyén a tiszta űrt tartod:
dolgos ujjaid kösse le a gyom.

Lásd, ez vagy, ez a förtelmes kivánság.
Meg se rebbennél, ha az emberek
némán körülkerülnének, hogy lássák:
ilyen gonosszá ki tett engemet.

Kit szorongatsz most? Ha szülsz, a fiadnak
öröme az lesz, hogy körbe forog,
te meg rápislogsz, míg körülhasalnak
telibendőjü aligátorok.

Mozdulatlan, hanyatt fekszem az ágyon,
látom a szemem: rám nézel vele.
Halj meg! Már olyan szótlanul kivánom,
hogy azt hihetném, meghalok bele.

The post József Attila: Magány appeared first on Meglepetesvers.hu.

Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.

The post József Attila: Tedd a kezed appeared first on Meglepetesvers.hu.

Márta, hajad,
Bronz-ajakad
Kéri s lázad a vágyam
Illatozó
Vészt okozó
Csókba lehelni be lágyan.
Megremegő,
Hű szerető
Karban ölelni igézve,
Édes ölön,
Rózsatövön
Szép szemeket megidézve.

Retten a lomb,
Zöldel a domb –
Arra szaladnánk ketten,
Reppen a szél,
Csókra beszél,
Dalra kel önfeledetten,
Véle dalol
Itt valahol
Szív-körülöttem a vérem:
Csend, Kicsi, csend!
Így, ez a rend –
Most csak a csókod kérem.

The post József Attila: Csókkérés tavasszal appeared first on Meglepetesvers.hu.

A költő második pszichoanalitikus kezelése már jó ideje (1934 ősze óta) tartott, amikor az első Gyömrői Editnek írott, a Szép Szóban Egy pszichoanalitikus nőhöz, kötetben Gyermekké tettél címet viselő, még bizakodással teli verse, 1936 tavaszán megjelent.

Az ugyanezen a tavaszon kelt Szabad-ötletek jegyzéke azonban világosan mutatja a költő érzéseinek ambivalens jellegét: vonzódását az érdekes-szép fiatal asszonyhoz, a visszautasítás miatti frusztrációt és az ebből fakadó ellenséges indulatokat. Az 1936. őszi versekben aztán ez az ambivalencia és ennek részeként az ellenséges indulat eluralkodik, sőt helyenként ijesztő méreteket ölt. A költő és analitikusnője, illetve annak vőlegénye között botrányos jelenetek zajlanak le, ami év végére a kettejük közötti kapcsolat megszakításához vezet. – írta Tverdota György 1998-ban az Irodalomtörténeti Közleményekben.

József Attila – Nagyon fáj

Kivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)
amíg hevülsz,
az asszonyhoz ugy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.

Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszit a muszáj is –

ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
mig el nem fehérül a száj is.

Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,

oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.

Nincsen egyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!

És lásd, akadt
nő, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.

Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;

mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.

Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,

hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.

A kultura
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben –

de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?

A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.

De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegődik a gyalázat.

Segítsetek!
Ti kisfiuk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.

Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.

Nők, terhetek
viselők, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.

Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.

Ti férfiak,
egymást megtépve nő miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.

Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj –

s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.

Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett

kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket.

The post József Attila – Nagyon fáj appeared first on Meglepetesvers.hu.

Szonett, te drágakő, te antik
Gyöngysor, Reá akasztlak ím,
Hűsen pihenj le vállain,
De fujtsd nyakát, ha dús brigantik

Orzó szavára hangja hallik
S nagy átkot mondj, ha bántja kín,
Őrködj okosan álmain
S tüzelj, ha könnyű könnye zajlik.

De meg ne mondd, hogy érte sírok,
– Szavadnak akkor úgyse hisz, –
Hogy verseket csak néki írok

S útam az őrülésbe visz.
Csak éjfelen, ha fénye csillog,
Csókold haját helyettem is.

Még több szerelmes verset ITT találsz

The post József Attila: Gyöngysor appeared first on Meglepetesvers.hu.

1

Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz –
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.

Nézem a hegyek sörényét –
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
– amint elfut a Szinva-patak –
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.

2

Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!

3

Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.

4

Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?

S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!…

Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját –
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
dicsőségüket susogják!

Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!

Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong –
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.

5

Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.

De addig mind kiált –
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcső, erős sír, eleven ágy,
fogadj magadba!…

(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.)

6

(Mellékdal)

(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)

József Attila: Óda elemzés

József Attilát magánéletében szinte mindvégig a hiány kísérte: ami másoknak, „mindenkinek” megadatott (gyerekkori védettség, állás, házasság, saját család), azt neki nélkülöznie kellett. Élettervét a szerelemben sem tudta megvalósítani.

Az Óda(1933) egy lillafüredi írókongresszuson keletkezett, egy friss, futó ismeretség nyomán lobbant fel a hirtelen szenvedély. Ha öntudatlanul is talán, de többéves készülődés előzte meg ezt a művet. A nagy szintézisversek sorába illik. A Téli éjszakatípusú versekkel mutat rokonságot mind a versforma, mind a szerkezet, mind a gondolati anyag szerkezete.

A vers indítása ezúttal is a szemlélődő költőt mutatja a tájban, s ez a táj most egyértelműen harmonikus, nappali és nyarat idéző. Az első sorok jelzői (csillámló, ifjú, könnyű, kedves) mintegy előlegezik azt, ami a 2. szakaszban kibomlik: a táj minden eleme a szeretett lény képét villantja fel. Azét, aki nincs jelen, aki eltávozott, de a nyarat is ifjúvá, a vacsorát is kedvessé változtatja. – írja a Sulinet anyaga, a teljes verselemzésért klikk.

Az erettsegi.com így ir a költeményről:

1933-ban József Attila Lillafüreden vett részt az IGE (Írók Gazdasági Egyesülete) kongresszusán. Itt kötött ismeretséget egy nővel, akinek a személye az Óda megírását ihlete. A mű nagy szintézisversek sorába illik. A verset a beteljesülő szerelem, a harmonikus emberi kapcsolat alkotásaként szokás emlegetni. Ha figyelmesen olvassuk a művet, akkor belátjuk, hogy a szerelem beteljesülése, a kapcsolat csak a képzelet síkján válik valóságossá. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy az óda ennyire általános érvényű legyen, hogy általában az emberi szerelem legyen a tárgya.

József Attila Óda című verse így hangzik angolul.

The post József Attila: Óda appeared first on Meglepetesvers.hu.

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban…

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó – –

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam – –

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék – –

József Attila: Reménytelenül – verselemzés

Az elidegenülés motívuma a leghangsúlyosabb képpel a Reménytelenülcímű versLassan, tűnődvealcímű első részében (1933) jelent meg. Reális, tárgyias az a kép és az a helyzet, amelyben az ember, majd a költő megjelenik az első és a második szakaszban, de az a sík mégsem egy adott tájban található. Az emberi tudat drámáját jeleníti meg a vers: egy felismerést s az abból levont következtetéseket. Az ember életútján sok mindent megpróbál, tapasztalatai felnőtté teszik, s e folyamat egy pontján azt kell tudomásul vennie, hogy sorsa le van zárva, nincs mit remélnie, a remény csalóka, becsapja az embert. Látszólag ellentmondásos, hogy ezt a zártságot, bevégzettséget éppen a lehatárolatlan tér költői képeivel fejezi ki a vers. De nem ellentmondásról, csupán ellentétről van szó, amely az ember parányi volta és a világegyetem végtelensége, az ember és az ember nélküli világ kietlensége közt feszül, s amely még végletesebbé és érzékelhetőbbé teszi a reményvesztettség állapotát. Arról a síkról út nem vezet sehova, s visszafordulni sem lehet. – áll a Sulinet anyagában a versről.

Íme a Reménytelenül angolul

The post József Attila: Reménytelenül appeared first on Meglepetesvers.hu.

Topogásod muzsikás romlás,
falam ellened örök omlás,
düledék-árnyán ringatózom,
leheletedbe burkolózom.

Mindegy szeretsz-e, nem szeretsz-e,
szivemhez szívvel keveredsz-e, –
látlak, hallak és énekellek,
Istennek tégedet felellek.

Hajnalban nyujtózik az erdő,
ezer ölelő karja megnő,
az égről a fényt leszakítja,
szerelmes szivére borítja.

The post József Attila: Áldalak búval, vigalommal appeared first on Meglepetesvers.hu.

A vén díványon hentereg a Nap,
Magával hozta erdők illatát
S kinek örömből semmi sem maradt,
Vidultan nézem én kopott diák.

Hogy nyújtózik, milyen kacér, hamis!
Aranyhajával elborítja arcom,
Lágy csókja éri rezgő ajkam is,
Ölébe békén árva főmet hajtom.

– Ó Nap, a csókod új életre kelt,
Ha simogat selyem hajad, még élek;
Rossz idegem új ösztönökre lelt.

Maradj örökre – éjszaka lesz, félek,
Az éjnek oly riasztó árnya van
S ó jaj, nem gyújthatom föl önmagam!

Még több szerelmes verset ITT találsz

The post József Attila: Napszonett appeared first on Meglepetesvers.hu.

Holott náddal ringat,
holott csobogással,
kékellő derűvel,
tavi csókolással.

Lehet, hogy szerelme
földerül majd mással,
de az is ringassa
ilyen ringatással.

The post József Attila: Ringató appeared first on Meglepetesvers.hu.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S lelkemben halkal fuvoláz a vágy.
Mint ifju pásztor künn a messzi réten
Subáján fekve méláz fényes égen
S kezében búsan sírdogál a nád.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S már fenyves szívem zöldje nem örök.
Galambok álma, minek jössz elébem?
Forró csöppekben gurulnak az égen
S arcomba hullnak a csillagkörök.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S a vér agyamban zúgva dübörög.

The post József Attila: A szemed appeared first on Meglepetesvers.hu.

Ha megszeretlek,
kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg.
Szalmazsákomra fektetlek,
porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más is.
Hanem, akkor hagyj nékem is,
én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek,
kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

The post József Attila: Kopogtatás nélkül appeared first on Meglepetesvers.hu.

Freud nyolcvanadik születésnapjára

Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

A szerelembe – mondják –
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek –
a harctér nászi ágy.

Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedből szépen
kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!

Még több szerelmes verset ITT találsz

The post József Attila – Amit a szívedbe rejtesz appeared first on Meglepetesvers.hu.

Mikor az uccán átment a kedves,
Galambok ültek a verebekhez.
Mikor gyöngéden járdára lépett,
Bokája messze, sugárral fénylett.

Mikor a válla picikét rándult,
Egy kis fiucska utána bámult.
Mikor befordult s táncolt a kis bluz,
Kinyujtózott a sarkon a koldus.

Mindenki nézte, senki se bánta,
Hogy ő a szivem gyökere-ága.
Karcsu szél hajlott utána hűsen,
Mindenki ámult, nézte derűsen.

Aggódott szivem, derűjük rászállt,
Kettétört ott egy irigy virágszált.
Mikor az uccán átment a kedves,
Tisztán jutottam, tiszta szivekhez.

Még több szerelmes verset ITT találsz

The post József Attila: Mikor az uccán átment a kedves appeared first on Meglepetesvers.hu.

Ha nem szorítsz úgy kebeledbe,
mint egyetlen tulajdonod,
engem, míg álmodol nevetve,
szétkapkodnak a tolvajok
s majd sírva dőlsz a kerevetre:
mily árva s mily bolond vagyok!

Ha minden percben nem kecsegtetsz,
hogy boldog vagy, mert nekem élsz,
görnyedő árnyadnak fecseghetsz,
hogy gyötör a magány s a félsz.
Nem lesz cérna a szerelmedhez,
ha úgy kifoszlik, mint a férc.

Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek
a fák, a hegyek, a habok.
Én úgy szeretlek, mint a gyermek
s épp olyan kegyetlen vagyok:
hol fényben fürdesz, azt a termet
elsötétítem – meghalok.

The post József Attila – Ha nem szorítsz… appeared first on Meglepetesvers.hu.

A szívem hoztam el, csinálj vele
Amit akarsz. És nem tudok mást tenni
És nem fáj nékem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek.

Oly fényes az még, mint uj lakkcipő
És lábad biggyedt vonalára szabták.
De ruganyos, mint fürge gummilabdák
És mint a spongya, mely tengerbe nő.

Két fájó karral nyújtom mostan néked
És fáradt, barna szóval arra kérlek
– Ha eltiporsz is füvet, harmatost –

Ha elszakadt a lakktopánka egyszer
S ki megfoltozza, nem terem oly Mester:
Az uccasárba akkor se taposd.

The post József Attila: Ajándék appeared first on Meglepetesvers.hu.

A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
A komoly falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak…

Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.

The post József Attila: Álomban enyém vagy appeared first on Meglepetesvers.hu.

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.

Etess, nézd – éhezem. Takarj be – fázom.
Ostoba vagyok – foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, – távozzon tőlem a félelem.

Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!

Anyám kivert – a küszöbön feküdtem –
magamba bujtam volna, nem lehet –
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.

Gyermekké tettél verselemzés

A Gyermekké tettél című költeményben  az anya és a szerelmes szinte azonosul: Etess, nézd – éhezem. Takarj be – fázom. Ostoba vagyok – foglalkozz velem.

Soraiból kiderül, hogy a kettejük közti viszony nem volt egyenrangú (beteg-orvos), s bár József Attilát egy rövid ideig eufóriával töltötte el, nem volt sok esélye egy harmonikus viszonynak. – írja az irodalomora.hu

The post József Attila – Gyermekké tettél appeared first on Meglepetesvers.hu.

Rejtelmek, ha zengenek,
őrt állok, mint mesékbe’.
Bebujtattál engemet
talpig nehéz hűségbe

Szól a szellő, szól a víz,
elpirulsz, ha megérted.
Szól a szem és szól a szív,
folyamodnak teérted.

Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
tedd könnyűvé énnekem
ezt a nehéz hűséget.

The post József Attila: Rejtelmek appeared first on Meglepetesvers.hu.

Mióta elmentél, itt hűvösebb
a sajtár, a tej, a balta nyele,
puffanva hull a hasított fa le
s dermed fehéren, ahogy leesett.

A tompa földön öltözik a szél,
kapkod s kezei meg-megállanak,
leejti kebléről az ágakat,
dühödten hull a törékeny levél.

Ó, azt hittem már, lágy völgyben vagyok,
két melled óv meg észak s dél felől,
a hajnal nyílik hajam fürtjiből
s a talpamon az alkonyat ragyog!…

Soványan űlök, nézem, hogy virítsz,
világ, kóró virágja, messziség.
Kék szirmaidban elhamvad az ég.
A nagy szürkület lassan elborít.

The post József Attila: Mióta elmentél appeared first on Meglepetesvers.hu.

Ökölnyi nagy rubinkövet adok,
Akaszd nyakadba s nézd hogyan ragyog
Szived fölött, a melled közepén,
Csudáld, hogy ízzik, mint parázs, a fény.

Szememből fődre koszorút szövök,
Mint istennőhöz, hozzád úgy jövök,
Utad selyemmel, rímekkel verem,
De rajt’ ne járj, mert ott sohaj terem.

Ha szomjazol, hát asszubort adok,
De pár sötétlő könnyet benn hagyok
S ha érzed, hogy az íze keserű -,
Azért csak idd, nincs édesebb nedű.

Ha tested fázik, lelkem Rád adom,
Két vállad bársonnyal betakarom.
És reszkető agyam, ha éhezel -,
Szükségbe nálam soha nem leszel.

S ha fáradt tested megpihenni vágy,
Nyugodj karomba, – nincs puhább faágy
S mert kell majd egyszer mégis oltalom:
Fogadd, fogadd el, kérlek, a karom.

Fogadd el, vélük bármit is tehetsz,
Azért hozzám kegyetlen nem lehetsz.
Ha nem jönnél is, mind Tiéd marad,
Nem kéri vissza gyönge pillanat.

The post József Attila: Nagy ajándékok tora appeared first on Meglepetesvers.hu.

Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.
Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.

De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.
Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.

Még több szerelmes verset ITT találsz

The post József Attila – Óh szív! Nyugodj! appeared first on Meglepetesvers.hu.

s ha nem volt még halálos szerelem,
azt akarom, ez halálos legyen,
értelmes kín: mert nincs értelme annak,
ha embernek üres kínjai vannak,
s ha nem szeretsz úgy, mint tenmagadat,
én meg fogom majd ölni magamat,
nem hogy szerelmem vagy bosszúm mutassam,
de jobban fájna elsorvadni lassan,
s árnyék leszek, melytől szorongva félsz,
bíró, kitől büntetést nem remélsz:
Vigyázz! Ne hagyj meghalnom, amíg élsz!

The post József Attila – Halálos szerelem appeared first on Meglepetesvers.hu.

Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szerető szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.

Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
S nem tudom, ki az.

Csüggedő szívvel loholok egyre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok egyre.

Könnyim csorognak – majd kiapadnak:
Vágyak magukkal messzebb ragadnak –
Majd kiapadnak!

Búsan magamnak akkor megállok,
Szemem csukódik, semmitse látok –
Akkor megállok.

Lelkem elröppen a Végtelenbe,
Tovább nem vágyom arra az egyre,
A Végtelenbe.

Így szól a vers a Kávészünet előadásában.

The post József Attila: Keresek valakit appeared first on Meglepetesvers.hu.

Csüngője voltam

Csüngője voltam én Lucámnak
s ő rázott férfi s nő előtt.
Fogyó kincsemül, én-mátkámnak,
nem leltem nagyobb szeretőt.
Megpattant, hűvös tűzhelyemhez,
tejecskén nevelt életemhez,
nem leltem másik szenvedőt.

Nagyon kell, most hát Isten óvja,
kis csorba bögréjét, szivem.
Majd féltvén két kezébe fogja,
hisz érte bánattal izen.
Jó volt és rossz volt ő: embernyi,
most nem jó s nem rossz, ám szeretni
ma is lehet még szeliden.

Napszonett

A vén díványon hentereg a Nap,
Magával hozta erdők illatát
S kinek örömből semmi sem maradt,
Vidultan nézem én kopott diák.

Hogy nyújtózik, milyen kacér, hamis!
Aranyhajával elborítja arcom,
Lágy csókja éri rezgő ajkam is,
Ölébe békén árva főmet hajtom.

– Ó Nap, a csókod új életre kelt,
Ha símogat selyem hajad, még élek;
Rossz idegem új ösztönökre lelt.

Maradj örökre – éjszaka lesz, félek,
Az éjnek oly riasztó árnya van
S ó jaj, nem gyújthatom föl önmagam!

Amit szivedbe rejtesz

Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

A szerelembe – mondják –
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek –
a harctér nászi ágy.

Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedből szépen
kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!

Még folytatjuk – íme József Attila további szerelmes versei

• József Attila – Csókkérés tavasszal
• József Attila: Álomban enyém vagy
• József Attila: Távol zongora mellett
• József Attila: Nagy ajándékok tora

The post József Attila szerelmes versei appeared first on Meglepetesvers.hu.

1

Tudnál-e, Flóra, annyira szeretni,
erényeidből épül-e szerencse,
hogy mind a kínt, mit nem lehet feledni,
hű szeretőd munkáján elfelejtse?

Tudnál-e engem uj világra hozni,
iparkodván szerelmes türelemmel,
hogy legyen erőm ismét adakozni
s eltölteni a gonoszt félelemmel?

Lennél-e nyugtom mindenütt a rosszban?
Fontold meg jól, szived mily terhet vállal.
Én, aki vele mind csak hadakoztam,
kibékülnék a haragvó halállal.

2

Félek, nem tudod megbocsájtani
eltékozolt, ostoba, könnyü multam
és majd ezerszeresen fáj, ami
ezerszer fájt, mig szeretni tanultam.

Félek, nem ér majd annyit életem,
törekvésem és vágyam, testem, lelkem,
hogy megbecsülj, ha el nem érhetem
önnön jóságom útján győzedelmem.

Nehéz a szívem, hiszen bút fogan:
örömöm tán a büntetések hozzák,
hogy sírva nézem majd, ha boldogan
sétálsz azzal, ki méltóbb lesz tehozzád.

Köszönjük, hogy elolvastad József Attila költeményét.

Mi a véleményed a Flóra írásról?

Írd meg kommentbe!

The post József Attila: Flóra appeared first on Meglepetesvers.hu.

Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak.

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
– Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak!

Köszönjük, hogy elolvastad József Attila  költeményét.

Mi a véleményed a Szerelmes vers írásról?

Írd meg kommentbe!

The post József Attila: Szerelmes vers appeared first on Meglepetesvers.hu.

Sok gondom közt veled vesződöm,
bóbiskós szántón mérgelődöm
s harmatos, dobogó dombokon
szememre húzom a kalapom.

Hosszúkat lépek s keserülvén
legelgető borjak közt ülvén
orrocskájuk is téged idéz
s rózsás csülkökkel szivembe lépsz.

Zsákom rádobom a bokorra,
bottal ütök a virágokra,
ordítok, ha szól a billegő,
a folyóig szenved a mező.

Ha kerülsz, ne kerülj el messze,
köténykéd lennék, ne tépj össze,
dalocskád lennék, ne hallgass el,
kenyérkéd leszek, ne taposs el.

Köszönjük, hogy elolvastad József Attila költeményét.
Mi a véleményed a Sok gondom közt versről?

Írd meg kommentbe!

The post József Attila: Sok gondom közt appeared first on Meglepetesvers.hu.

Csüngője voltam én Lucámnak
s ő rázott férfi s nő előtt.
Fogyó kincsemül, én-mátkámnak,
nem leltem nagyobb szeretőt.
Megpattant, hűvös tűzhelyemhez,
tejecskén nevelt életemhez,
nem leltem másik szenvedőt.

Nagyon kell, most hát Isten óvja,
kis csorba bögréjét, szivem.
Majd féltvén két kezébe fogja,
hisz érte bánattal izen.
Jó volt és rossz volt ő: embernyi,
most nem jó s nem rossz, ám szeretni
ma is lehet még szeliden.

Köszönjük, hogy elolvastad József Attila: Csüngője voltam költeményét.

Mi a véleményed József Attila: Csüngője voltam írásáról?

Írd meg kommentbe!

Még több szerelmes verset ITT találsz

The post József Attila: Csüngője voltam appeared first on Meglepetesvers.hu.

Ha mosolyog, mosolya csupa csillag,
De ha szomjazom, akkor friss patak,
Az én kedvesem az egeknek nyílhat,
De megcsókolni csak nekem szabad.

Haja szurokkal elkevert arany,
Harmatos erdők az ő szemei,
Küszöbe elé terítném magam
Lábtörlőképpen, de nem engedi.

Szavunk zugában megbuvik a csók,
Testvéreihöz lopva jön ide…
Mező álmodhat össze annyi jót –
Az én kedvesem a füvek szive.

Este a csókok megszöknek velünk
S végigfutván a világi teren,
A hajnali égre leheveredünk
És csak csudálkozunk az életen.

Köszönjük, hogy elolvastad József Attila: Csudálkozunk az életen című költeményét.

Mi a véleményed József Attila: Csudálkozunk az életen írásáról?

Írd meg kommentbe!

The post József Attila: Csudálkozunk az életen appeared first on Meglepetesvers.hu.

A hangok ömlenek a zongorából,
Mint illatos teából száll a gőz.
Lassan simítja arcomat a mámor
És bennem most száz élet kergetőz.
Mártának hangja jut eszembe mostan,
Oly bársonyos volt s ez nem az övé.
Szegény, talizmánt tőle nem is hoztam.
Szemem mered a zongora fölé.

A csókos ajka itt remeg előttem,
Ó jaj, hogy tőle messze elvetődtem,
Ó jaj, emléke mért olyan erős?

Hová kell mennem? Nem enyhít a Távol.
És hangok ömlenek a zongorából,
Mint illatos teából száll a gőz.

Köszönjük, hogy elolvastad József Attila: Távol zongora mellett című költeményét.

Mi a véleményed József Attila: Távol zongora mellett írásáról?

Írd meg kommentbe!

The post József Attila: Távol zongora mellett appeared first on Meglepetesvers.hu.

Friss, daloló szerelemmel elődbe
Vonszolom ifju szivem s kacagok –
Öltsd a karomba, hej, öltsd a karod,
S hagyd a kezed a kezemben örökre.

Érzed-e énekemet? Beköszönne
Most a szivedbe, ha úgy akarod!
Duzzad az ér meg a vér kavarog
S nem harapok ajakadba – megölne.

Jajj, ez a csókom elölne, tudom,
Ámde ha engeded én megölellek.
Zeng a szivemben a forradalom!

Nézd e kemény kezeket, meg e mellet!
Nászt dalolok Teneked szilajon.
– Jajj, ha fülednek e dal sose kellett.

Köszönjük, hogy elolvastad József Attila: Leánykérő ének című költeményét.

Mi a véleményed József Attila: Leánykérő ének írásáról?

Írd meg kommentbe!

The post József Attila: Leánykérő ének appeared first on Meglepetesvers.hu.