Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.

Kétely…

„A magyar szerelmi líra egyik kevesek által ismert alapvetése. A kétely és a bizonyosság, a magány és a feltétlen összetartozás csodálatos himnusza. A mindenkori párkapcsolatok dinamikája, ahogy az önfeladásig a másikra hagyatkozó szerelem naiv tisztasága az érzelmek hevét felőrlő istenek, a por, meg az idő kíméletlen józanságán megtörik…

Pilinszky verse a kétely, a megbillenő hit és a kompromisszumok nélküli odaadás fenséges, ijesztő távlatai felől nyeri vissza az összetartozás evidenciáját – a versfelütés „Azt hiszem”-jétől a befejezés „újra hiszem” jóval erősebb állításáig jutva el. Kifeszülve a „szeretet tériszonya” és „kicsinyes aggodalma” közt, megszenvedve a megtartó érzésekért – mint aki tudván tudja, mi a feltétele és az ára, hogy egy másik emberrel megoszd az életed.” – írja litera.hu szerzője az Azt hiszem versről.

Még több szerelmes verset ITT találsz

The post Pilinszky János: Azt hiszem appeared first on Meglepetesvers.hu.