A versek oldala
Jöjjön Reményik Sándor: Lefelé menet verse. Máté 17. 1. „Elváltozék…” Köntöse, mint a hó. Olyan szép, hogy már-már félelmetes, Mégis: a hegyen lakni Vele jó. Maradni: örök fészket rakni volna jó. De nem lehet. Már sáppad a csoda, Az út megint a völgybe lehalad. Jézus a völgyben is Jézus marad. De jaj nekünk! Akik a […] Olvass tovább
Reményik Sándor: Csak egymáshoz Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem: Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden – Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig! Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra, Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra – Aki jönne mellettem főlehajtva […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor – Egyszer talán majd mégis vége lesz verse. És akkor, aki visszatérni bír, Csak visszatér megint a régihez. A régi hithez, a régi házhoz – Ecsethez, tollhoz, kapanyélhez, És számon mit se kér, kit se átkoz. A mappás talán új térképet ír, De másként minden régiben marad, Csak egy darabig sok lesz […] Olvass tovább
Ezeket érdemes elolvasni! Reményik Sándor 5 remek verse – mutatjuk az összeállításunkat. Napocska Istent, Jézust nem sokat emlegetted. Ha imádkoztál is: titokba tetted. A holdtól féltél: megzavarta álmod. Hidegen hagytak hűs csillagvilágok. Az égen csak a “napocskát” szeretted. Nem a Napot vad, izzó nyári hévvel, Csak a napocskát ibolyalevéllel, Csak a napocskát őszi sugárzással, Szobán […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: A gyermek verse. I. Mikor sírt Sírt keservesen, tehetetlenül, Ideg-tépőn és szívet-szaggatón. Szülő-szív nem volt a szívem helyén, Karomra nem vehettem ringatón. Nem segíthettem rajta semmikép. Csak néztem riadt bús poéta-szemmel, Nagy szánalommal és nagy félelemmel A gyermeket, a mások gyermekét. A sírásában infernó jajongott, Azt hittem, összecsap a föld s az […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Örök szerelem verse. Egy bükk és egy fenyő. Úgy összeforrtak ők, Ahogy csak lelkek forrnak össze néha, Egymást halálig híven szeretők. A bükk a nő, A fenyő tán a férfi. Ez áll szikáran, míg a bükk elomló, Ölelő karjaival átaléri. Úgy látszik, mintha reáomlana, Pedig támasztja, mint a fenyő őtet. S övezi […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Fagyöngyök verse. Ha könny a gyöngy: A fagyöngyök az erdő könnyei, Parányi könnyek, mozdulatlanok, Fák sudarára fagyott sóhajok, Az erdő gyöngybefagyott bánata, Élősködők, mint minden bánat, Amely az élet üterére támad És lassan, észrevétlen Felszürcsöli vérét a büszke fáknak. Köszönjük, hogy elolvastad Csokonai Reményik Sándor költeményét. Mi a véleményed Csokonai a Fagyöngyök […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Nem kérdezem már verse. Szomorú Testvérem, én megpróbálom Nem kérdezni többé tőled, miért vagy szomorú. Nem hessegetem s nem riasztgatom többé Tapintatos, vagy akár tapintatlan szóval Az árnyékodat, mely csupán tied, Tied, megoszthatatlanul. Szerény vagyok én, vigasztalni vágyó testvéred, Azt kívánom csupán, Lássalak úgy, ahogy láttalak utoljára: Ajkad körül nyoma sincs dacnak, […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor Ne ítélj verse. Mutatjuk a költeményt. Istenem, add, hogy ne ítéljek – Mit tudom én, honnan ered, Micsoda mélységből a vétek, Az enyém és a másoké, Az egyesé, a népeké. Istenem, add, hogy ne ítéljek. Istenem, add, hogy ne bíráljak: Erényt, hibát és tévedést Egy óriás összhangnak lássak – A dolgok olyan […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: A karácsonyfa panaszkodik verse. El-elnézlek ti hontalan fenyők, Ti erdő-testből kitépett tagok. Hányan mondhatják el ma veletek: Óh én is, én is hontalan vagyok! Piacra vitték testem, s a lelkem, És alkusznak az életem felett. És fehér vattát aggatnak reám: Mű-zuzmarát a zuzmara helyett. Tudom: elszárad a levágott kar. Tudom: én vissza […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: “Lélektől lélekig” verse. “Lélektől lélekig” Tóth Árpád posthumus-kötetéhez E percben tettem le a könyvedet. Ismertetni, méltatni kellene… Te mosolyogsz egy távol csillagon, S azt mondod: pajtás, ne bajlódj vele. Te azt mondod, hogy mindeneket látsz, Hogy láttad befele folyt könnyemet, Azt mondod, neked nem kell méltatás, Csak síron túl egy kicsi szeretet. […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Meg van írva verse. Keményen nem beszéltem senkivel, És szigorún sem szólottam soha. Nem háborított fel a vétkes vétke S nem ingerelt az ostoba. És legkevésbbé az ügyefogyott, Aki két balkézzel és két ballábbal Csak csetlik-botlik a világon által. Magamba néztem, s láttam magamat, S tudtam, hogy minden elrendeltetés, S csak mondvacsinált […] Olvass tovább