Magyar síkon nagy iramban át,
ha nyargal a gőzös velem,
havas, nagy téli éjjelen,
alusznak a tanyák.

Olyan fehér és árva a sík,
fölötte álom-éneket
dúdolnak a hideg szelek.
Vajjon mit álmodik?

Álmodik-e, álma még maradt?
Én most karácsonyra megyek,
régi, vén, falusi gyerek.
De lelkem hó alatt.

S ahogy futok síkon, telen át,
úgy érzem, halottak vagyunk
és álom nélkül álmodunk,
én, s a magyar tanyák.

The post Ady Endre: A téli Magyarország appeared first on Meglepetesvers.hu.

Hol vagy te, régi kedvem?
Te pajkos, vad fiú!
Fölválta lyánytestvéred,
A szótlan, méla bú.

Játékszered volt szívem,
Hová nem hordozád!
Nyilként rohanva, vitted
A nagy világon át,

Mig végre megbotlottál
Egy sírhalom fölött
S estedben a játékszer,
Szivem, kettétörött.

The post Petőfi Sándor: Hol vagy te, régi kedvem? appeared first on Meglepetesvers.hu.

• Petőfi Sándor: Hol vagy te, régi kedvem?
  Jöjjön Petőfi Sándor: Hol vagy te, régi kedvem? verse. Hol vagy te, régi kedvem? Te pajkos, vad fiú! Fölválta lyánytestvéred, A szótlan, méla bú. Játékszered volt szívem, Hová nem hordozád! Nyilként rohanva, vitted A nagy világon át, Mig végre megbotlottál Egy sírhalom fölött S estedben a játékszer, Szivem, kettétörött.
• Ady Endre – Hárman a mezőn
  Jöjjön Ady Endre – Hárman a mezőn verse. Hárman vagyunk csupán a nagy Mezőn: Az Isten, én és egy paraszti átok. S én jól tudom, mindnyájan meghalunk, Csak egy nagyot, kiméletlent kiáltok. Én egyedül nem félek, reszketek, Már úgyis a Sátáné az én bőröm, De a Mezőt és annak Istenét És a paraszt átkot mégis …

Nem hiszek

• Kaffka Margit: Nem hiszek
  Jöjjön Kaffka Margit: Nem hiszek verse. Egy fáradt pille ringott haldokolva Tarlott gallyon, barnás levél alatt. Sápadt falombok halovány árnyéka Remegve ûzött õszi sugarat. Nagyon szomorú mese volt az élet. A fán már útrakészült száz madár. És mind nekem csacsogta búcsúzóra, Hogy a nyaram sohsem jön vissza már. Bealkonyúlt keserves sóhajomra, És csillagkönn …
• Reményik Sándor: Záróra után
  Jöjjön Reményik Sándor: Záróra után verse. Az ívlámpák itt sorba kialusznak, Fogy a muzsika, halkul a beszéd, Az indóháznál egy-egy árva fény Éjbemereszti reszkető szemét. Reszket és vele rezzen tétován Lelkünk, hogy elhagynak ím, mind a fények, Égbefúrhatjuk érte bús szemünk S szegezhetjük a sötét messzeségnek. Egy-két csillag, ha megmarad talán Lesüppedt s …

A téli magyarország

• Ady Endre: A téli Magyarország
  Jöjjön Ady Endre: A téli Magyarország verse. Magyar síkon nagy iramban át, ha nyargal a gőzös velem, havas, nagy téli éjjelen, alusznak a tanyák. Olyan fehér és árva a sík, fölötte álom-éneket dúdolnak a hideg szelek. Vajjon mit álmodik? Álmodik-e, álma még maradt? Én most karácsonyra megyek, régi, vén, falusi gyerek. De lelkem hó alatt. …

The post A legszebb szomorú versek appeared first on Meglepetesvers.hu.

Íme a szomorú versek összeállításunk!

Kölcsey Ferenc: A nyugtalan

Lobogtattam vitorlámat,
Szélnek engedém sajkámat,
Jobb szerencse kebelén
Nyúgalmat hogy leljek én.

Csolnakom vész dörgésében,
S gyönge szellő lengzetében,
Sziklák közt, s zöld part megett
Majd sülyedt, majd lebegett.

S távol tenger sík tükréből,
Messzeföld narancsberkéből
Nyúgalom nem szállt hozzám:
S sorsom búsan átkozám.

Bódult! zenge az fennlakában,
Amit kergetsz így hiában,
– Nyisd fel tennen kebeled –
Légy bölcs, – s ottan felleled.

Petőfi Sándor: Hol vagy te, régi kedvem?

Hol vagy te, régi kedvem?
Te pajkos, vad fiú!
Fölválta lyánytestvéred,
A szótlan, méla bú.

Játékszered volt szívem,
Hová nem hordozád!
Nyilként rohanva, vitted
A nagy világon át,

Míg végre megbotlottál
Egy sírhalom fölött
S estedben a játékszer,
Szivem, kettétörött.

Ady Endre: Dal a boldogtalanságról

Minden, amiben hittünk,
Oda-van, oda-van, oda-van
És szerencsés
És boldog, ki csak önmagáért
Boldogtalan.

Mert minden oda-van,
Minden, amiben hittünk,
Zászlók, kiket ormokra vittünk,
Ma minden oda-van
S boldog, aki boldogtalan.

Boldog, aki boldogtalan,
Mert minden oda-van,
Oda-van, oda-van, oda-van.

József Attila: Elégia

Mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten,
füst száll a szomorú táj felett,
úgy leng a lelkem,
alacsonyan.
Leng, nem suhan.

Te kemény lélek, te lágy képzelet!
A valóság nehéz nyomait követve
önnönmagadra, eredetedre
tekints alá itt!
Itt, hol a máskor oly híg ég alatt
szikárló tűzfalak
magányán a nyomor egykedvű csendje
fenyegetően és esengve
föloldja lassan a tömény
bánatot a tűnődők szivén
s elkeveri
milliókéval.

Az egész emberi
világ itt készül. Itt minden csupa rom.
Ernyőt nyit a kemény kutyatej
az elhagyott gyárudvaron.
Töredezett, apró ablakok
fakó lépcsein szállnak a napok
alá, a nyirkos homályba.
Felelj –
innen vagy?
Innen-e, hogy el soha nem hagy
a komor vágyakozás,
hogy olyan légy, mint a többi nyomorult,
kikbe e nagy kor beleszorult
s arcukon eltorzul minden vonás?

Itt pihensz, itt, hol e falánk
erkölcsi rendet a sánta palánk
rikácsolva
őrzi, óvja.
Magadra ismersz? Itt a lelkek
egy megszerkesztett, szép, szilárd jövőt
oly üresen várnak, mint ahogy a telkek
köröskörül mélán és komorlón
álmodoznak gyors zsibongást szövő
magas házakról. Kínlódó gyepüket
sárba száradt üvegcserepek
nézik fénytelen, merev szemmel.
A buckákról néha gyüszünyi homok
pereg alá… s olykor átcikkan, donog,
egy-egy kék, zöld, vagy fekete légy,
melyet az emberi hulladék,
meg a rongy,
rakottabb tájakról idevont.
A maga módján itt is megterít
a kamatra gyötört,
áldott anyaföld.
Egy vaslábasban sárga fű virít.

Tudod-e,
milyen öntudat kopár öröme
húz-vonz, hogy e táj nem enged és
miféle gazdag szenvedés
taszít ide?
Anyjához tér így az a gyermek,
kit idegenben löknek, vernek.
Igazán
csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz.
Magaddal is csak itt bírhatsz,
óh lélek! Ez a hazám.

Madách Imre: Honfibú

Nem volna életemben bánatos perc,
Nem volna szűmbe néma fájdalom,
Ha lelkemből kihalna drága képed,
Ha sorsodat nem érzeném, óh hon!
S mégis, e bú is ha kiszakadna
Szűmből, elhagyna minden örömem,
Hisz e szentelt bún kívűl más örökség
Bukott hazámtól nem maradt nekem.

The post Szomorú versek appeared first on Meglepetesvers.hu.

Hárman vagyunk csupán a nagy Mezőn:
Az Isten, én és egy paraszti átok.
S én jól tudom, mindnyájan meghalunk,
Csak egy nagyot, kiméletlent kiáltok.

Én egyedül nem félek, reszketek,
Már úgyis a Sátáné az én bőröm,
De a Mezőt és annak Istenét
És a paraszt átkot mégis megőrzöm.

Itt már minden, minden haszontalan,
Őszben, télben, tavaszban s lomha nyárban.
A nagy Mezőn nem fordulhat csoda,
Csak ha kitartunk mi hárman, mi hárman.

The post Ady Endre – Hárman a mezőn appeared first on Meglepetesvers.hu.

Egy fáradt pille ringott haldokolva
Tarlott gallyon, barnás levél alatt.
Sápadt falombok halovány árnyéka
Remegve ûzött õszi sugarat.

Nagyon szomorú mese volt az élet.
A fán már útrakészült száz madár.
És mind nekem csacsogta búcsúzóra,
Hogy a nyaram sohsem jön vissza már.

Bealkonyúlt keserves sóhajomra,
És csillagkönnyel lett tele az ég.
Azon az éjen álmok látogattak,
Oly teli fénnyel, mint tán soha még.

Olyan kicsike, szûk volt a szobácskám,
Mégis egész tündérország befért.
— És álmodtam merész, nagy boldogságrul,
Álmodtam nagy, boldogságos mesét.

Álmodtam én már sokszor égiszépet
És mindig fájó szívvel ébredék.
Elég! Álmodni nem akarok többet,
Se húnyt reményeket siratni még.

Tudom: jõ majd a józan, szürke reggel
És szomorú lesz. Csupa köd, hideg.
Jöhetne már maga a boldogság is,
Annak se tudnék hinni. Nem hiszek.

The post Kaffka Margit: Nem hiszek appeared first on Meglepetesvers.hu.

Az ívlámpák itt sorba kialusznak,
Fogy a muzsika, halkul a beszéd,
Az indóháznál egy-egy árva fény
Éjbemereszti reszkető szemét.

Reszket és vele rezzen tétován
Lelkünk, hogy elhagynak ím, mind a fények,
Égbefúrhatjuk érte bús szemünk
S szegezhetjük a sötét messzeségnek.

Egy-két csillag, ha megmarad talán
Lesüppedt sírok őrének felettünk,
És messzi pályán tán egy árva láng:
Amerre elment mind, akit szerettünk.

The post Reményik Sándor: Záróra után appeared first on Meglepetesvers.hu.