József Attila anya versei közül ez a negyedik, 1934-ben jelent meg a Népszavában, illetve később a Medvetánc címet viselő egyetlen gyűjteményes kötetének záróverse lett.

A Medvetánc kötet záróverse, tehát éppoly kitüntetett helyen áll itt, mint az Anyám című vers a Döntsd a tőkét, ne siránkozz kötetben. A két verset összehasonlítva jól érzékelhető a két pályaszakasz különbsége. Az Anyám mindenekelőtt példázat („Törékeny termetét a tőke / megtörte (…) gondoljátok meg, proletárok”), a Mama síron túli engesztelő vers a halott anya ellen elkövetett vétségért. A pszichoanalízis során tudatosuló gyermekkori traumák elementáris erővel hatottak József Attilára, sokszor friss sérelmeire is azzal reagált, hogy indulatát a gyermekkori sérelmekre vitte át: „Ilyenkor nem arról beszélt – írja a költő élettársa, Szántó Judit -, hogy a párt, vagy a barátok, vagy egy versnek a le nem közlése fáj neki, csak a mama.” Az Eszmélet ciklus „meglett embere”, akinek „szívében nincs… anyja”, a Mama című versben visszazuhan önnön gyermekségébe, beismerve: már egy hete csak a mamára gondol…

Szántó Judit emlékirata részletesen beszámol a Mama születésének megrendítő körülményeiről. A Mama egyike József Attila azon kései verseinek, melyeket olvasva a kortársak megdöbbenve tapasztalták, hogy alkotójuk túlságosan sokat visz át önmagából a szavakból készült építményeibe. A nyelvi produkció eleven ideget érint. Az a benyomás alakult ki értő olvasóiban, hogy művei tökélyének ára a sebek feltépése, a kietlen viaskodás a múlt kísérteteivel, olyan dolgok tudatosítása, amelyeknek talán jobb lett volna a feledés homályában maradniuk. A tudattalan tudatosítása, az elfeledett emlékek visszaidézése képezik ennek a költészetnek az alapját. „Eleinte sokat sírtam az analízisben, mikor lassan jöttek az emlékek… – vallott erről Vágó Mártának – Akkor a részletek elmosódottak voltak – mondta elgondolkozva -, nem voltak képeim – megrázta a fejét, a szemét kimeresztette: – Nem is tudom, hogy írtam volna tovább, mi lett volna akkor?”

A versben három személy szerepel: a jelenbeli én, a gyermek-én és a Mama. A jelenbeli én látszólag csupán kommentál, valójában ő is részese az én és a Mama közti ellentétnek. A versben együtt, egymást áthatva van jelen a vád, a megbánás és az elérzékenyülés retorikája. A kompozíció súlypontját az utolsó strófa első sorai jelentik: „Nem nyafognék, de most már késő, / most látom, milyen óriás ő -”. Ez az egyetlen hely, ahol a költemény egyik fő üzenete közvetlenül felszínre kerül. A folytatás meglepő hirtelenséggel hozza az éppoly intenzív, amilyen gyors feloldást: az édesanya felmagasztalását, mennybemenetelét (a vers egyik 1936-os publikációjának ez is volt a címe: Mennybemenetel.) – áll az elte.hu oldalán

A mosónők korán halnak

József Attila édesanyja mosónő volt, egyedül nevelte Attilát és két nővérét, amíg tehette. Korán meghalt, „mert a mosónők korán halnak”, ahogy a költő egy másik versében, az Anyámban írta. A költő felnőttként emlékezik vissza anyjára, az emlékezet gyerekkori képeket perget a tudatában. Az édesanyát úgy idézi fel, ahogy nehéz munkáját végzi. Kisgyerekként azt szerette volna, hogy ne a nehéz ruháskosarat cipelje föl a padlásra, hanem őt kísérje el abba az ismeretlen világba, melynek titkaira kíváncsi volt. De az édesanya nem ért rá, hogy vele foglalkozzon, némán és serényen teregette a fényes ruhákat.

A gyermek önmagához képest nagynak látta édesanyját, pedig – ahogy másutt írta – „apró” volt és „törékeny” termetű. Az emlékező tudatában óriásivá nőtt az anya alakja a magasba libbenő ruhák között. Az édesanya egybeolvad az éggel – a befejező képek látomássá emelik a látványt. – írja a Sulinet tudásbázisa a versről.

Hogyan keletkezett a vers?

A költő pszichoanalízisre jár 16 évvel édesanyja halála után. Itt felidézi anyja alakját, azt, hogyan bánt anyja vele, és a költő hogyan viselkedett az édesanyjával. Ezért mostanában gyakran gondol rá (meg-megállva).

Mutasd be a vers szerkezetét!

A négy versszak felváltva szól a költőről és az édesanyjáról. Az 1. és a 3. versszak az édesanyát mutatja be, ahogyan az a költő emlékeiben megmaradt. A mama, aki mindig dolgozott, akinek soha nem volt ideje a gyermekére (csak ment, és teregetett némán, nem szidott, nem is nézett énrám).

A 2. és a 4. versszak a költőről szól. A 2. szakaszban a gyermek szemszögéből eleveníti fel az emlékeket, ahogy megpróbálta felhívni magára anyja figyelmét (ordítottam, toporzékoltam).

A 4. szakaszban már a felnőtt férfi bánata szólal meg (nem nyafognék, de most már késő). Az anya alakja felmagasztosul, óriásivá növekedik, és így a természet részévé vált anya mindenütt ott lehet, és vigyázhat a fiára (most látom milyen óriás ő; szürke haja lebben az égen). – írja Heni néni oldala

Olvasd el József Attila – Mama versét ITT

Megy a telitalálat?

MELYIK VERSBŐL VALÓ? KVÍZ – József Attila Mama vagy Petőfi Sándor Füstbement terv?

Egy általános iskolai első és negyedik osztályos kötelező verset vettünk kvíztűz alá! A feladat nagyon egyszerű: Válaszd ki, hogy melyik versből való az idézet!

The post József Attila: Mama – érdekességek a költeményről, verselemzés appeared first on Meglepetesvers.hu.