Pulyka melle, malac körme
liba lába, csőre –
Mit kívánjak mindnyájunknak
az új esztendőre?

Tiszta ötös bizonyítványt*,
tiszta nyakat, mancsot
nyárra labdát, fürdőruhát,
télre jó bakancsot.
Tavaszra sok rigófüttyöt,
hóvirág harangját,
őszre fehér új kenyeret,
diót, szőlőt, almát.

A fiúknak pléh harisnyát,
ördögbőr nadrágot,
a lányoknak tűt és cérnát,
ha mégis kivásott.

Hétköznapra erőt, munkát,
ünnepre parádét,
kéményfüstbe disznósonkát,
zsebbe csokoládét.
Trombitázó, harsonázó,
gurgulázó gégét,
vedd az éneket a szádba,
ne ceruza végét.

Teljék be a kívánságunk,
mint vízzel a teknő,
mint negyvennyolc kecske lába
százkilencvenkettő.

Köszönjük, hogy elolvastad Weöres Sándor: Újévi jókivánságok költeményt.

Mi a véleményed Weöres Sándor: Újévi jókivánságok írásáról?

Írd meg kommentbe!

The post Weöres Sándor: Újévi jókivánságok appeared first on Meglepetesvers.hu.

Takaród hadd igazítsam,
Puha párnád kisimítsam,
Legyen álmod kerek erdő,
Madaras rét, bokor-ernyő.

Köszönjük, hogy elolvastad Weöres Sándor költeményét.
Mi a véleményed a Legyen álmod… írásról?

Írd meg kommentbe!

The post Weöres Sándor: Legyen álmod… appeared first on Meglepetesvers.hu.

/T. S. Eliot emlékének/

Elvették nyájamat. Bánjam-e? Többé semmi dolgom,
nincs felelősség, menhelyen könnyű az aggnak élete.
Legelőbb a papot kergették el, az agancsos félrebeszélőt
deszkájáról, ahonnan égbe röppent naponta — bolond! —
és okosabb papokat válogattak; később a királyt, a védő
végtelent, és kardos királyokat fogadtak; aztán a bölcset,
hiszen van tudósunk elegendő; végül a költőt,
minek számlálja ujjait gagyogva? tódulnak helyébe
a kivánalmak célszerű dalnokai megbízás szerint.

Így állok, arccal falnak fordítva, törött pásztorbotommal.
Csordám a vályunál tolong: mennyi vidám vadonatúj
nagyszerűség úszkál benne! Orr orr mellett, orr az orrot
kitúrja — bánjam-e? — már nem hivatásom,
agyarat döfnek belém, ha látom: mi lesz a roppant
szaporulatból, a kapart anyaméhből, falánk
bódulatban, gyorsuló iramban, a gyilkos sugarakból,
a kapuba rakott robbanásból —
Mint ha sínén a vonat
rohan a szakadékba melynek túlsó partja nincs —
bánjam-e? — lehet, megállítják a végső percben;
vagy a szakadék felett is pálya visz, csak vak vagyok;
talán a meredély szélén szárnyat bont, felröpül:
ők tudják, nem én. Bajuk, ha ők se tudják.
Nekem már mindegy: pásztorbotom eltört,
könnyű szalmán heverni évezredek
fáradalmát kipihenni. Nem látnak, fejük a vályuban,
én is csak farukat s lobogó füleiket látom.

Köszönjük, hogy elolvastad Weöres Sándor költeményét.
Mi a véleményed Merülő Saturnus írásról?

Írd meg kommentbe!

The post Weöres Sándor: Merülő Saturnus appeared first on Meglepetesvers.hu.