Szívünk rég ide vár,
Télapó gyere már!
Jöjj el éljen a tél!
Tőled senki sem fél.

Halkan reccsen az ág,
Öltöztesd fel a fát,
Hulljon rá pihe hó,
Szánkón siklani jó!

Évi és Peti vár,
Télapó, gyere már!
Nyíljon már ki a zsák:
Alma, szép aranyág.

Szívünk rég ide vár,
Télapó gyere már!
Jöjj el éljen a tél!
Tőled senki sem fél.

The post Donászy Magda: Télapóhoz appeared first on Meglepetesvers.hu.

Mackó bácsi odújában
Szokatlanul nagy a csend.
Téli-módi aluvásra
Készülődnek odabent.

Frici, a kis kölyökmackó,
Már egy hete elaludt.
Mackó néni két tüskével
Beszögezte a kaput.

Mackó bácsi leverte a
Makrapipa parazsát.
Átölelte Mackó nénit
Brumma! Brumma! Jóccakát! –

Hanem annyit izgett-mozgott,
Forgolászott, csapkodott,
Mancsa karma kitépte a
Kockás karton-huzatot.

A dagadó dunnaciha
Ásítozva kiszakadt,
Szálltak egymás hegyén-hátán
A tollpihe-madarak.

Lelkendezve keringőztek:
Seje-huja! Haja-hej:
Frici mackó orrán táncolt
Pihécske és Tollpehely.

A bocs orrát dörzsölgette,
Háromszor is hapcizott.
Saját magát orrba vágta:
Mégiscsak sok, ami sok!

Kik vagytok és mit akartok?
A két pihe kacagott.
Titkon összesúgtak-búgtak,
Becsapták a kis bocsot.

Hópihécskék vagyunk. Látod?
Ruhánk puha és fehér. –
Mumma mama azt mesélte,
A hó hideg, mint a dér!

A te mamád alszik télen
Azt se tudja, mi a hó!
Mackó nagymamád se látta:
Milyen a jó Télapó!

Gyere, Pihe! – hívta Pehely:
Csúszkáljunk a patakon. –
Gyere te is! – csalták Fricit.
Itt a remek alkalom.

Frici mackó talpra ugrott,
Fölemelete buksiját:
Meséljetek Télapóról!
Kedves Pihe! Mondd tovább!

Télapóka öreg bácsi.
Hóhegyeken éldegél.
Jégből van a palotája,
Kilenc tornya égig ér.

Miklós-napkor minden évben
Teletömi puttonyát.
Mézes-mázos ajándékkal
Szánkózik az úton át.

Frici egyre kíváncsibb lett:
Nagyon hideg künn a tél?
Gyáva bocs vagy! A hidegtől
Még a gyönge őz se fél!

Frici már nem tétovázott.
Bátran mondta: – Elmegyek!
Csak nem fekszem egész télen
Itthon, mint a betegek?

Nekifeszült az ajtónak.
Kinyitotta: – Nosza hát!
Nem bújsz vissza!? – fenyegette
Öklével a nyírfaág.

Frici rá se hederített,
Sebbel-lobbal kiszaladt.
Fényes téli napsütésben
Nyalogatta a havat.

A két pihe elvezette
A befagyott patakig.
Jeges hátán csicsonkáztak,
Csúszkáltak egy darabig.

Hanem mikor a fák alól
Előbújt a téli est,
Frici ijedezve látta,
Hogy már sötétedni kezd.

Pihécske is vacogott már,
Pehelyke is remegett,
Hanem ők a bocs-bundában
Találtak a jó meleget.

A furfangos két mihaszna
Összebújva elaludt;
Fricike meg pityeregve
Keresgette: – Hol az út?

Szerencsére szelek anyja
Meglátta a fákon át,
Hogy a havas mackóbocsot
Cibálják az unokák.

Mars haza a fellegekbe!
Aludjatok hajnalig!
Én elviszem a kicsi bocsot,
Bárcsak tudnám, hol lakik? –

Meddig mentek; ki tudhatná?
Tán a pelyhes fellegek.
Ám egyszer csak ott jártak a
Kilenctornyos vár felett.

Télapóka kipillantott,
Gyorsan oda sietett.
Nem tudta, a borzas havas
Bundácskában mi lehet.

Nagy nehezen lehámozta
Friciről a hósubát:
Vaú! Vaú! Egy kismackó!
Kerülgették a kutyák.

Fényes szemű ezüst-cica
Odafutott: – Miaó!
A kis bocsnak édes-mézes
Őz-tejecske volna jó!

Télapóka símogatta.
Nem kérdezte: kicsoda?
Örült, hogy a megfagyott bocs
Oda került. Épp oda.

Aranyozott cicatálban
Kapott édes őz-tejet.
Télapóka szelíd keze
Símogatta szél helyett.

Ezüstcica miákolva
Hívogatta Fricikét.
Ám a kis bocs Télapókát
El nem hagyta semmiképp.

Fogócskázni sem volt kedve.
Télapónak segített,
Kis zsákokra, zsomborokra
Kötött piros zsineget.

Elmesélte Miklós bá-nak
Szánom-bánom könny között.
Hogy a kedves odújából
Két pihével megszökött.

Nem kér diót, csokoládét,
Még a lépesméz sem jó.
Csak azt kéri: odújába
Vigye vissza Télapó.

A Mikulás meghallgatta
A kis mackó-bánatot.
Megígérte másnap reggel
Hat rénszarvast szánba fog.

Legelsőnek Frici ül fel.
Ezüstcica búcsúzik.
A kutyák is hűségesen
Kísérik a kapuig.

Télapóka felrakta még
Három zsákját, puttonyát.
A kis bocsot ölbe vette,
Ne fázzon az úton át.

Szalad a szán, repül a szán.
Múlik a nap. Délután
Az ismerős barlang elé
Nesztelenül ér a szán.

Ott a kis bocs úgy leugrik,
Mint a sebes pillanat.
Nyírfaág, hogy jobban lássa,
Lerázza a friss havat.

Ilyet még a legöregebb
Jegenye se láthatott,
Miklós napján Télapóval
Ölelkező kis bocsot.

Fricike a nyitott ajtón
Belopódzik csendesen,
Mackóéknál ennyi zajra
Nem ébred fel senki sem.

Télapóka kinyitja a
Jégvirágos ablakot,
Keze nyomán itt is, ott is
Két üveg méz mosolyog.

Begurul a piros alma,
Csengő dió, mogyoró,
Lesz öröm, ha észreveszik
Erre járt a Télapó!

Amikor a távolodó
Szarvasszánkó dala cseng,
A két pihe előbújik.
Jobbra libben, balra leng.

Pihe Fricit csiklandozza.
Mi az? Meg se köszönöd,
Hogy elvittünk Télországba,
Szedte-vette bocs-kölyök! –

Nem csoda, hogy Fricikének
A szava is elakadt.
Egy csapásra kézre kapja
A két pihe-madarat.

Bedugja a vánkos csücskén.
Rábiccenti buksiját.
Februárig meg sem moccan
– Brumma, brumma! Jóccakát!

Köszönjük, hogy elolvastad Donászy Magda versét!
Mi a véleményed A kíváncsi bocs  versről?

Írd meg kommentbe!

The post Donászy Magda: A kíváncsi bocs appeared first on Meglepetesvers.hu.