Jöjjön Váci Mihály: Kettesben önmagammal verse.

Aki voltam, milyen messze van tőlem!
S aki leszek, az már milyen közel.
Már utolér, mellém lép, támogat,
és átölel.

Bíztatva suttogja: Ne félj!
Valahogy majd csak megleszünk.
Hiszen szívünk marad a régi,
s ketten talán csak megőrizzük
az eszünk.

The post Váci Mihály: Kettesben önmagammal appeared first on Meglepetesvers.hu.

Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
– valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
– s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
– s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,
– minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
– minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: – ha miénk is,
– a boldogságból hiányzik valami.

Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,
– az életedből hiányzik valami.
Hiába vágysz az emberi teljességre,
– mert az emberből hiányzik valami.
Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,
– mert az Egészből hiányzik valami.

A Mindenségből hiányzik egy csillag,
– a Mindenségből hiányzik valami.
A Világból hiányzik a mi világunk,
– a Világból hiányzik valami.

Az égboltról hiányzik egy sugár,
– felőlünk hiányzik valami.
A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,
– talpunk alól hiányzik valami.

Pedig így szólt az ígéret a múltból:
– „Valahol! Valamikor! Valami!”
Hitették a bölcsek, hitték a hívők,
– mióta élünk, e hitetést hallani.
De már reánk tört a tudás: – Valami nincs sehol!
– s a mi dolgunk ezt bevallani,
s keresni azt, amit már nem szabad
senkinek elmulasztani.

Újra kell kezdeni mindent,
– minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
– minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
– kezünket mindenkinek újra odanyújtani.

Újra kezdeni mindent e világon,
– megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön
valami, valamikor, valahol…

The post Váci Mihály: Valami nincs sehol (Előadja: Latinovits Zoltán) appeared first on Meglepetesvers.hu.

Váci Mihály: Valami nincsen sehol

Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
– valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
– s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
– s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,
– minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
– minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: – ha miénk is,
– a boldogságból hiányzik valami.

Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,
– az életedből hiányzik valami.
Hiába vágysz az emberi teljességre,
– mert az emberből hiányzik valami.
Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,
– mert az Egészből hiányzik valami.

A Mindenségből hiányzik egy csillag,
– a Mindenségből hiányzik valami.
A Világból hiányzik a mi világunk,
– a Világból hiányzik valami.

Az égboltról hiányzik egy sugár,
– felőlünk hiányzik valami.
A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,
– talpunk alól hiányzik valami.

Pedig így szólt az ígéret a múltból:
– „Valahol! Valamikor! Valami!”
Hitették a bölcsek, hitték a hívők,
– mióta élünk, e hitetést hallani.
De már reánk tört a tudás: – Valami nincs sehol!
– s a mi dolgunk ezt bevallani,
s keresni azt, amit már nem szabad
senkinek elmulasztani.

Újra kell kezdeni mindent,
– minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
– minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
– kezünket mindenkinek újra odanyújtani.

Újra kezdeni mindent e világon,
– megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön
valami, valamikor, valahol…

The post Váci Mihály: Valami nincsen sehol appeared first on Meglepetesvers.hu.

Búza, búzakalász!
véle szél hadonász:
hajlik, lengedezik,
amíg cseperedik.
Búza, búzakalász.

Színe még nem arany:
mint a fű, csak olyan.
Szerte búzamező
zöld színben repeső,
– színe még nem arany.

Amíg érik a mag,
lassan, jó nap alatt,
– könnyű kis pipacsok
szirma, lángja lobog,
amíg érik a mag.

Messze virítanak.
Lenge szirmaikat
rázva vérpirosan,
mag felett magasan,
messze virítanak.

Tőlük piros a táj!
_”Ime itt van a nyár!”
Őket nézegetik,
szép csokorba szedik.
Tőlük piros a táj.

A zöld búzamezők,
észrevétlenek ők!
De lehull a pipacs,
s felragyognak a nagy
érett búzamezők!

The post Váci Mihály: Pipacsok a búzamezőben appeared first on Meglepetesvers.hu.

Tiszta és jó című verse egy olyan szerelemről szól, amely tiszta, őszinte és tartós. A vers lírai hőse egy olyan embert szeret, akiben megtalálja a tökéletes társat. A vers érzékletesen írja le a szerelem szépségét és boldogságát.

Jöjjön Váci Mihály: Tiszta és jó verse.

Csak megmutatták és most jobban fáj, hogy
egy pillanatra láttam a világot,
csak annyira, hogy pontosan lemérjem,
– mi az, amit nehéz lesz már elérnem:

mindent, miről a kitárt messze hírt ad,
barátokat, kik asztalukhoz hívtak,
s közös beszédünk egy dologról áradt:
a bort dicsértük és az éjszakákat,
zenét imádtunk lámpák fénykörében,
lelket a más nyelven írt költeményben,
a szót ízleltük, – ki-ki a magáét,
dúdolva csak, kavargattuk a kávét,
néztük – a cigaretta hogy virágzik,
és morzsolgattuk a csend bóbitáit.
Beszéltünk, hogyha tudtunk, és ha nem, hát
bolyongva, szótlan is értettük egymást.
A boltívek alatt, a századok hajói
mélyén be jó volt egymásba karolni.
Ó, ezeken a néma, hosszú, csendes
perceken hányan nőttek a szívemhez!

Bocsássatok meg – de túl a határon
mennyi megértő, szerető barátom
került, s habár csak csúfoltam a nyelvet,
milyen hamar megérezték a lelket!
A lobogás a fontos ott, a láz szép
áramai, a szemben égő szándék,
a sugárzó öröm, mely leplezetlen
kérezkedik szívükhöz a szemedben:
az idegen szomja, a hívó vágy, hogy
mindenki külön öleljen magához!

És érezzék egy kézfogásról rólad,
hogy jót akarsz, és te is tiszta, jó vagy;
s egy tekintetük elhitesse véled:
– szép dologért élsz – és érdemes élned

The post Váci Mihály: Tiszta és jó appeared first on Meglepetesvers.hu.

Gyalog szerettem volna jönni
a porral lepett füveken,
mezítláb, hogy frissen érezzem,
ha felmelegszik a szülőföld
pora, mikor megérkezem.

Gyalog szerettem volna jönni,
hogy érezzem: – a telt kalász,
a rét sok térdeplő füve
elém borul, el nem eresztve,
s lábam kérve kulcsolja át.

Gyalog szerettem volna jönni
át a szogalmas földeken,
mindenkinek által kiáltani,
mezsgyén átlépni, kezetrázni:
„Na és a munka, hogy megyen?”

Gyalog menni az utcán végig,
előre köszöngetni ott.
Tornácokon üldögélni, mint régen,
hogy mindenki arcomba nézzen,
s mondják: -„Semmit se változott!”

Én gyalog fogok hazamenni
a porral lepett füveken,
mezítláb, hogy sírva érezzem,
ha felmelegszik a szülőföld
pora, mikor megérkezem.

The post Váci Mihály: Gyalog szerettem volna jönni appeared first on Meglepetesvers.hu.

A barna éjszaka mezsgyéin,
a lámpák napraforgói alatt,
hogy szerettem Veled az égre nézni,
ha már nem leltünk szavakat!

Erkélyek sötét fedélzetein
hajózni éjek, emlékek felett,
hallgatni egymás mellett és susogni,
mint virágok fölött a levelek!

És eszpresszók gyóntató asztalánál
gyufát tördelve éjjelig,
mennyit tudtunk arról beszélni,
hogy csak beszélünk, évekig!

S míg mentünk haza, hányszor, át Budára,
– a partok közt hogy megfeszült a híd!
Ó, nagy dologról volt szó itt és arról
szerettünk volna mondani valamit!

The post Váci Mihály: Beszélgetések appeared first on Meglepetesvers.hu.

Ma sem volt könnyű élni.
Nem lesz könnyű sosem.
De érdemes volt! – s mindig
Érdemes lesz, – hiszem.

Nehéz – s el kell fogadni
ki szemben áll velünk,
s azokat elviselni,
kikkel menetelünk.

Ütésük úgy eltűrni,
hogy meg se tántorodj;
– a túloldal ne lássa
mint hull szét táborod.

Emelni, vinni vállon,
ki gyenge s már kidől;
s mert rá is jut erődből,
lefödne – úgy gyűlöl.

Naponként mosolyogni
kínban azok között,
kik összefenik szemük
egy jó szavad mögött.

Menni velük – már régen
nem értük! – Csak azért,
mert e sereg iránya
valami célt ígért.

Velük és ellenükre
annyi közt egyedül,
– vívni mégis azért, mi
csak együtt sikerül.

Mindez ma sem volt könnyű
– s nem lesz könnyű sosem
– de törvény s vállalt sors ez,
ha érdemes, – ha nem!

The post Váci Mihály: Ha érdemes – ha nem appeared first on Meglepetesvers.hu.

Elmúlnak így azt estjeim,
nélküled, csillagom.
Olyan sötét van nélküled
­ szemem ki sem nyitom.

Olyan nehéz így a szívem,
hogy szinte földre ver,
le-le hullom, de sóhajom
utánad ­ felemel.

Olyan csönd van így nélküled,
hogy szinte hallani,
amit még utoljára
akartál mondani.

The post Váci Mihály – Nélküled appeared first on Meglepetesvers.hu.

Még nem elég

Nem elég megborzongni,
De lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
De mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
Fagyot is bírni kell,
Ki acél akar lenni,
Suhogni élivel.

Nem elég álmodozni!
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell,
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el,
Jövőnket – tudni kell!

Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! – Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer.

Nem elég a jóra vágyni,
a jót akarni kell!
És nem elég akarni,
De tenni, tenni kell:
A jószándék kevés!
Több kell – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell – az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!

Nem elég – a Világért!
Több kell – a nemzetért!
Nem elég – a Hazáért!
Több kell most – a népedért!
Nem elég – Igazságért!
Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!

The post Váci Mihály – Még nem elég appeared first on Meglepetesvers.hu.

Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
csak szeressék!
Jaj! Úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,
hogy ne szeressék!
Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell,
hogy legalább a szíve tessék!
Fél egyedül. Csak karolják!
– s már eltűri, hogy a szíve ne is tessék.
Megszelídül a magánytól,
s csak annyi kell végül már, hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?!
– Ó, nem, inkább eltűri, hogy meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,
ezüstös karácsonyestét?
Egyedül felérni ésszel a múlást,
azt, ami van, és azt, mi lesz még?!
Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
– azt se, hogy szeressék.
Ó, végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,
szeressen még.
Legyen aki megengedje: rágondolva tölthessen el
egy-egy estét.

The post Váci Mihály: Végül appeared first on Meglepetesvers.hu.

Az irodalom mindig is képes volt az ember lelkét megérinteni és mélyen befolyásolni. Váci Mihály neve azok között a költők között ragyog, akiknek versei nem csupán szavak és sorok, hanem valódi érzelmek és gondolatok hordozói.

Mutatjuk Váci Mihály azon versét, ami sokak szívét lopta el.

„Végül” című alkotása nem csupán egy szavakból összeállított költemény, hanem egy utazás az érzelmek világába, aminek ereje és üzenete időtlen.

Hagydd, hogy Váci Mihály és „Végül” verse elvezessen téged a költészet és az emberi lélek misztikus világába.

Váci Mihály: Végül

Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
csak szeressék!
Jaj! Úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,
hogy ne szeressék!
Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell,
hogy legalább a szíve tessék!
Fél egyedül. Csak karolják!
– s már eltűri, hogy a szíve ne is tessék.
Megszelídül a magánytól,
s csak annyi kell végül már, hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?!
– Ó, nem, inkább eltűri, hogy meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,
ezüstös karácsonyestét?
Egyedül felérni ésszel a múlást,
azt, ami van, és azt, mi lesz még?!
Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
– azt se, hogy szeressék.
Ó, végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,
szeressen még.
Legyen aki megengedje: rágondolva tölthessen el
egy-egy estét.

The post Váci Mihály és a vers, ami sokak szívébe lopta be magát appeared first on Meglepetesvers.hu.

Minden Teérted, minden csak Tenéked.
Veled vitázik minden gondolat.
És mindenik csak tebelőled éled,
te vagy, kit szoroz, kivon, összead

az elme- pontos összeg csak tevéled
lesz a világ: – tökéletes, ha vagy!
Míg észreveszel, látsz- csak addig élek:
benned, veled hiszem szép harcomat.

Épülő sorsod világot megértet
velem- s milliók sorsára mutat;
szerelem bennem már csak érted ébred,

s csak tetőled kelhet bennem harag.
Te bátorítsz csak, hogy másokért éljek;
így adva- csak tenéked magamat.

The post Váci Mihály: Minden teérted appeared first on Meglepetesvers.hu.

Egy rég elhamvadt nyáron láttam
a cséplések arany porában.
Ment fel a porszínű mennybe,
szalmafelhővel görnyedezve.
Az ostorrá font sugaraktól
a bőre ki-kicsattan olykor.
Ment fel a szőke kazalra,
ő, a szomorú barna.

Szipogva táncolt a törekben,
térdét hűs vödrökkel törette.
A pelyvahordó nyele két
sebbé csókolta tenyerét.
Ha ő vágta fel, mintha élne,
úgy bomlott vállára a kéve.
És irgalomért a kalászos
rozs-szál mind lehajolt hajához, –
éj-arca körül olyan tűz lett,
mint a czesztohovai Szűznek.
A hajába pergett magoknak
fényei este felragyogtak,
s a kontyára hullt kalász pelyhe
fejét éjjel körülderengte.
Könnyű, szép kicsi melle,
mintha madárka lenne,
az inge alatt félve,
verdesve bújt a szívére.
Ha a férfinép kikacagta,
tenyerét remegőn odakapta.
A szeme kék volt, mintha
belőle vadgerlice inna.
Soká a falombra ha nézett –
a galamb odarakta a fészket.
Ha fáradtan ült le,
a forró szél is kikerülte,
s lábainál, mint a komondor,
lihegett, fulladva a portól.

Ha jól tudom, talán még
utána is ment a faárnyék.
Hazafelé zöld hűvösök
cirógatták a fű között.
A holdat nézte, – mendegélt,
s mennybe vitték a jegenyék.
*

Az egész nem igaz: – álom.
Fekszem és kitalálom,
csak hogy valami fájjon.

The post Váci Mihály: A cigánylány appeared first on Meglepetesvers.hu.

„Aztán vigyázz! Jó egészséget!”
– Ne aggódj, ne légy ideges! –
Búcsúzunk. Még sokáig nézlek,
s Te még sokáig integetsz.
Szánva, értőn, nevetve néznek,
bólintanak az emberek.

Mennék, – de most minden lépésnek
szívembe botló súlya van.
Milyen is voltál? – Visszanézek,
s látod? – Rád intek boldogan.
És bátorító nevetésed
fényével bíztatom magam.

Aztán visszafordulok újra,
már kalapom is lengetem,
és legkedvesebb nótám fújva
vidítlak, pedig – Istenem –
a szememet a könny elfutja
s lassú kéz szorítja szívem.

Megyek tovább, feljebb a hegyre,
lásd: – bírom én, szinte futok.
Hahó! és integetek egyre –
– s valami sósba kóstolok.
Erőltetem arcom nevetve,
pedig belül már zokogok.

De jó, hogy mindezt Te nem látod.
Már messze vagy én drága kis
barna gerlém; – kendő a zászlód:
vígasztal; s kiáltsz, bátorítsz.
– Csak már olyan sokáig állsz ott.
Lehet, hogy közben sírsz Te is?!…

The post Váci Mihály: Búcsúzás appeared first on Meglepetesvers.hu.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
feltámadtam a világ ellen,
dúdolva szálltam, ténferegtem,
nem álltam meg – nem is siettem,
port rúgtam, ragyogtam a mennyben,
cirógatott minden levél.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
minden levéllel paroláztam;
utamba álltak annyi százan
fák, erdők, velük nem vitáztam:
– fölényesen, legyintve szálltam
ágaik közt, szép suhanásban,
merre idő vonzott s a tér.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
nem erőszak, s akarat által,
ó, szinte mozdulatlan szárnnyal
áradtam a világon által,
ahogy a sas körözve szárnyal:
fény, magasság sodort magával,
szinte elébem jött a cél.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
a dolgok nyáját terelgettem,
erdőt, mezőt is siettettem,
s a tüzet – égjen hevesebben,
ostort ráztam a vetésekben:
– így fordult minden vélem szemben,
a fű, levél, kalász is engem
tagad, belémköt, hogyha lebben,
a létet magam ellen szítom én.

Szőkén, szelíden, mint a szél;
nem lehetett sebezni engem:
ki bántott – azt vállon öleltem,
értve-szánva úgy megszerettem,
hogy állt ott megszégyenítettem
és szálltam én sebezhetetlen:
– fényt tükrözök csak, sár nem ér.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
jöttömben csendes diadal van,
sebet hűsít fényes nyugalmam,
golyó, szurony, kín sűrű rajban
süvített át, s nem fogott rajtam,
s mibe naponkint belehaltam,
attól leszek pusztíthatatlan,
s szelíden győzök, mint a szél.

The post Váci Mihály: Szelíden, mint a szél appeared first on Meglepetesvers.hu.

Egy rég elhamvadt nyáron láttam
a cséplések arany porában.
Ment fel a porszínű mennybe,
szalmafelhővel görnyedezve.
Az ostorrá font sugaraktól
a bőre ki-kicsattan olykor.
Ment fel a szőke kazalra,
ő, a szomorú barna.

Olvasd el a teljes verset ITT!

The post Latinovits Zoltán verset mond – Váci Mihály: A cigánylány appeared first on Meglepetesvers.hu.

Eldőlt, ki mer szemünkbe nézni,
ki emeli fel ránk fejét
bátran, velünk nevetve és mi
kinek szorítsuk meg kezét;

kinek hajlik hozzánk a válla,
ha feszíteni kell az izmokat,
míg – mint gyermeki indulat, –
átjár melegen a munka láza;

ki harcol a mi fegyverünkkel,
ki az , ki szerszámot emel,
ki jön, ha hívják nyílt tenyérrel,
s ki közeleg dugott ökleivel;

az emberiség kit ölel magához,
védelmezőn kit karol át,
s ki az, kit eltaszítva átkoz,
mint menekülő gyilkosát.

Összegyűjt ez a karolás itt
s elválaszt : -tudjuk már e bolygón
kit kell szeretni forrón,
s kit kell gyűlölni mindhalálig.

Szívünk nem bénítja sok kusza érzés,
benne szánalom s gyáva düh nem él :
bizonytalan és vívódó verését
megnyugtatta két tiszta szenvedély :

a szeretet árasztja szét,
s összemarkolva gyűlölet dobálja,
így lüktet már szívünk e két
legemberibb érzelem ritmusára.

The post Váci Mihály: Két szívdobbanás appeared first on Meglepetesvers.hu.

Hajamban mennyi csók illata fészkel,
mint rozs tövén a fürj-sírású szél,
szememben szomjas vágyak nyája térdel
szerelmed kóborló vizeinél.

Állad remegve fogom kezembe,
és arcodat, mint lámpát fordítom
a homlokomra: – Láss! És mondd, szeretsz-e,
mikor szeretni magam nem tudom.

De jó is lenne még dúdolva-sírva
átcsavarogni néhány éjszakát,
s nézni, mikor ruháidból kinyílva
karcsún derengsz, illatozó virág.

The post Váci Mihály: Virág appeared first on Meglepetesvers.hu.

A jegenye-fasoron által
az út velem a Napba szárnyal,
a Napba, mely az útnak végén
vörös tűzben vár a hegy élén.

A jegenyesor kivont szárnnyal
emel, repít a tájon által,
vörös Napba, mely a hegyélen
vár reám, hogy tüzét elérjem.

A jegenyék rajongó lázban
szállnak az egekre kitártan
és sóváran úgy énekelnek,
kell, hogy én is dalra keljek.

Kell, hogy én is énekeljek,
velük én is szárnyra keljek,
s a hervadó Napot elérjem,
míg át nem hajlik a hegyélen.

A hervadó Napot elérem,
ha át is hajlik a hegyélen,
s ha ma lehervad, holnap felkel,
ragyog reám kék1őbb egekkel.

Beragyog a Nap, merről felkel,
kísér, vezet tiszta egekkel,
s vár majd reám az alkonyatban,
csak ezt az utat el ne hagyjam.

Csak ezt az utat el ne hagyjam,
jegenyesort az alkonyatban,
mely küszöböktől hoz idáig,
s körül a Földön – visz hazáig!

Köszönjük, hogy elolvastad a Csak ezt az utat el ne hagyjam költeményt.

Mi a véleményed Váci Mihály irásáról?

Írd meg kommentbe

The post Váci Mihály: Csak ezt az utat el ne hagyjam appeared first on Meglepetesvers.hu.

Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
– valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
– s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
– s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,
– minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
– minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: – ha miénk is,
– a boldogságból hiányzik valami.

Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,
– az életedből hiányzik valami.
Hiába vágysz az emberi teljességre,
– mert az emberből hiányzik valami.
Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,
– mert az Egészből hiányzik valami.

A Mindenségből hiányzik egy csillag,
– a Mindenségből hiányzik valami.
A Világból hiányzik a mi világunk,
– a Világból hiányzik valami.

Az égboltról hiányzik egy sugár,
– felőlünk hiányzik valami.
A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,
– talpunk alól hiányzik valami.

Pedig így szólt az ígéret a múltból:
– „Valahol! Valamikor! Valami!”
Hitették a bölcsek, hitték a hívők,
– mióta élünk, e hitetést hallani.
De már reánk tört a tudás: – Valami nincs sehol!
– s a mi dolgunk ezt bevallani,
s keresni azt, amit már nem szabad
senkinek elmulasztani.

Újra kell kezdeni mindent,
– minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
– minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
– kezünket mindenkinek újra odanyújtani.

Újra kezdeni mindent e világon,
– megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön
valami, valamikor, valahol…

Köszönjük, hogy elolvastad Váci Mihály költeményét.
Mi a véleményed a Valami nincs sehol írásról?

Írd meg kommentbe!

The post Váci Mihály: Valami nincs sehol appeared first on Meglepetesvers.hu.

Már összeroskadsz, – végre mondd:
mit is akarsz hát, te bolond?
Ki biztatott e sorsra itt,
hogy szívedet rohamra vidd,
és kitárt mellel odaállj,
hol a veszély szíven talál?
Honnan vetted rá a jogot,
ki volt, ki felhatalmazott,
hogy érte és a neviben
egy szót is szóljál? – Senki sem!

Köszönjük, hogy elolvastad Váci Mihály költeményét.
Mi a véleményed Százhuszat verő szív versről?

Írd meg kommentbe!

The post Váci Mihály: Százhuszat verő szív appeared first on Meglepetesvers.hu.

A Balaton az egy kéklő
nagy víz.
Van körötte hegy, ménkő
nagy, vagy tíz!
A Balaton az vízből áll
meg partból –
A part a vízből kiáll
és attól –
kezdve van a magyar tenger.
Átlábolhatod száraz sereggel.

2.

Milyen magas hullám dördül!
Ezt úgy hoztuk be – külföldről!
Tengerparti országokból, valutáért.
Mit meg nem tesz magyar ember a hazáért!
Exportálunk délibábot, libamájat,
eredeti kávét, zsuppot – szalmalángnak,
s tengeri sót, keserű sót importálunk
s virágport, mert nincsen elég hímpor nálunk!
S tengerhabot, tajtékot és legmodernebb
hullámát a nagy nyugati tengereknek.
Látják – itt ez a hullám ni! nyugatnémet!
Angliából hozattuk be a mélységet;
francia a hab s a felszín locsogása.
Színmagyar a káka és tövén – a kácsa!

3.

Itt kék az ég, ha nincsen felhő!
Minálunk fából áll az erdő!
Lentről felfelé nő a búza,
a kocsit a ló elől húzza.
A kerék kerek, – nem mint másutt,
a vermet mi a fődbe ássuk!
Fehér a táj itt, hogyha hó van,
s ha nem apad – víz van a tóban.
Két felé áll a tehén szarva,
nálunk a fekete-fehér – az tarka!
s a róka után megy a farka!

Ez meg itt ama világhíres
magyar tenger! – Nincs sehol, mint ez
ilyen szép! Hasonlíthatatlan!
Lavor, teknő, vályú, katlan!
A Földön nincs ily panoráma.
Jöjjön még ma Pannoniába!
A létforma univerzális.
Autóbusz, szekér, vicinális,
hozza, röpíti, viszi már is.
Üzleti gondját abbahagyja
Mister, ha látja Akarattya
füzesei közt tengerünket,
melynek szélén a béka ümget.

Bazaltból rakott alacsony
ravatal: – ez a Badacsony.
A tó végén ott várja Keszthely,
ajánljuk ne kerülje ezt el.
Nincs különösen benne semmi,
de azt legalább észrevenni.
S ha útja majd arrafelé visz,
forrón szeretve várja Hévíz.
Itt gyógyul meg a reumája,
s – megsúgjuk – szolid a rum ára.

4.

Itt van bunda kifelé szőrrel,
és csárda – igazi ökörrel,
hét szilvafa is kutyabőrrel,
és marha; – lába közt a tőggyel!
Paprikás betyár a bográcsba,
csikós aprítva a gulyásba,
a Balatonból fogunk csuszát,
a hegytetőn mutatunk pusztát,
vízimalmot, mely halat őröl,
menyecskét metszünk Önnek – tőről.
Ajándékba a legszebb emlék
pár eredeti teringettét!
S szegre akasztott karikás ostor
szedte-vedte rézangyalostól
s egy cserdítés még! – Kizárólag
külföldinek! – abból folyólag
hogy nálunk ez úri kiváltság!
Ennyit hagyott ránk a királyság!

Köszönjük, hogy elolvastad a Balatoni félrevezető költeményt.

Mi a véleményed Váci Mihály írásáról?

Írd meg kommentbe!

The post Váci Mihály Balatoni félrevezető appeared first on Meglepetesvers.hu.