Mindennap térdre kell
hullanom. Kivüled
semmi sem érdekel.
Kihülhet már a nap,
lehullhat már a hold,
e zengő túlvilág
magába szív, felold.
Édes illatai,
különös fényei
vannak. És szigorú
boldog törvényei.
Mit máshol ketyegő
kis óra méreget,
itt melled dobaja
méri az éveket
s ha szólasz, mindegyik
puhán, révedezőn
ejtett igéd ezüst
virág lesz kék mezőn
és sóhajod a szél,
mely fürtjeimbe kap
és arcod itt a hold
és arcod itt a nap.

The post Dsida Jenő: Vallomás appeared first on Meglepetesvers.hu.

Szárnyaink vannak.
Ölelem derekát.

Már itt sem érzem a nagy összefüggést,
megszüntem a porszem-milliárd
egyetlen porszeme lenni,
aki forgószelekben forog
s lehull.
Nem érzem a világ-nagyság
iszonyú súlyát vállamon:
a csillag-titkok, csillag-dalok,
fogamzás, keletkezés, halál:
nem érdekelnek.

Megnőtt az életem.
Minden eltörpült.
Szeretek: én vagyok fontos és ő.
Töprengés nélkül éljük az édes törvényeket.
Fehérek vagyunk,
tiszták és ostobák, mint az ostya.
Lengő szakállú, öreg szikár pap
mutat fel minket a hegytetőn:

Íme, a szentség! Térdrehullni!

The post Dsida Jenő: Hegyi beszéd appeared first on Meglepetesvers.hu.

Miképpen boltíves,
pókhálós vén terem
zugában álmodó
középkori barát,
ki lemosdotta rég
a földi vágy sarát,
s már félig fent lebeg
a tiszta étheren,
ül roppant asztalánál,
mely könyvekkel teli,
s a nagybetűk közepébe
kis képecskéket ékel,
Madonnát fest örökké
arannyal s égi kékkel,
mígnem szelid mosollyal
lelkét kileheli – (-)

úgy szeretnélek én is
lámpásom esteli,
halavány fénye mellett
meörökíteni, drága
arany és kék szavakkal
csak téged festeni,
míg ujjam el nem szárad,
mint romló fának ága,
s le nem lankad fejem
a béke isteni
ölébe, én szerelmem,
világ legszebb virága.

The post Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal appeared first on Meglepetesvers.hu.

Ezernyi álmos kis madárka
Fészkén lel altató tanyát,
Elrejti lombok lenge sátra;
Jó éjszakát!

Sóhajt a forrás, néha csobban,
A sötét erdő bólogat –
Virág, fű: szendereg nyugodtan,
Szép álmokat!

Egy hattyú ring a tó vizében,
Nádas-homályba andalog;
Ringassanak álomba szépen
Kis angyalok!

Tündérpompájú éji tájon
Felkél az ezüst holdvilág;
Összhang a föld, egy édes álom…
Jó éjszakát!

The post Dsida Jenő: Jó éjszakát appeared first on Meglepetesvers.hu.

Vers helyett szivesen szőnék ma lompos
szőnyeget puha gyapjúból szobádba,
pompás Perzsia száz
mesés színészné, dús-borzosat,
tiszta ágyad előtt heverne mindig.

Reggelente, mikor lelépsz az ayrzy
s lenge inged alatt tüzelve borzong
álmos tesztelt egy hűvöses homályban,
tennéd rá puha lábadat mezítlen.

S a csiklandva becézi bársonybolyha
zsenge talpadat és meleg bokádat,
bágyadtan bizseregve énreám és
szomjasan tapadó szájamra gondolj.

The post Dsida Jenő: Szerelmes ajándék appeared first on Meglepetesvers.hu.

Emléke visszacsillog
s olykor arcomra tűz,
arcomra, mely fakó
s elmúlt évekbe néz.

Fényes volt, mint a csillag,
forró volt, mint a tűz,
fehér volt, mint a hó
s édes volt, mint a méz.

Még néha visszacsillog,
de már nem bánt, nem űz,
enyhén simogató,
mint hűs, testvéri kéz:

Lehullott, mint a csillag,
elhamvadt, mint a tűz,
elolvadt, mint a hó
s megromlott, mint a méz.

The post Dsida Jenő: Tavalyi szerelem appeared first on Meglepetesvers.hu.

És egyszer, tudom, te is elmégy
a nyughatatlan árnyak útján.
Mogorva lesz, üres és értelmetlen
a hóbaguggolt kis fagyos faház.

Tárva felejted az ajtót.
Küntről beszitál, borzongat a köd
s az esti szél bezúg, besír
a végtelen fjordok felől.

Egy elfelejtett képedet
felakasztom a deszkafalra,
örökmécsest gyújtok elébe…
És csöndesen a küszöbre ülök.

The post Dsida Jenő: Leselkedő magány appeared first on Meglepetesvers.hu.

I was a child and she was a child,
In this kingdom by the sea:
Bat we loved with a love that was more than love –
I and my Annabel Lee.
(Allan Edgar Poe)

A fűzfa behajlik a vízbe
a víz körülötte csacsog
locsogva körülsimogatják
piciny buborék-pamacsok
a hold egyedül csavarogva
oly holthalavány odafent
kémleli elcsavarogva
egy holt kicsi lány hova ment?

Holt kis Ilonka fehéren
fekszik a sírban alant
szelleme ringva fehéren
fürdik a vízben alant
lelkemre libegve lehajlik
mint vízbe a fűz fiatal
ágai – habzene zajlik
csobog körülötte a dal

dal pihekönnyű magáról
zizge aranybafutó
fürtjei zuhatagáról
s minden eszembejutó
esteli vágyteli csókról
lágy öleléseiről
jópuha hópihe-csókról
lágy öleléseiről.

Egyszer lefeküdt ibolyák közt
harmatos fűbe feküdt
nyíladozó ibolyák közt
még soha oly gyönyörűt
parányi piros bogarak közt
dőlt mosolyogva elém
zümmögő zöld bogarak közt
szunnyadtam el én kebelén

süllyedt vele lassan a pázsit
süppedt vele halkan a hant
s már láttam a mély gödör ásít
s ő fekszik a sírban alant –
a csöndbe furán belezengtek
a fákon a víg madarak
és csöndben a mélybe lementek
a piros a zöld bogarak

– A fűzgaly a vízre lehajlik
zsolozsma a vízcsobogás
a hab zokogása morajlik
morajlik a szívdobogás
borúsra borul be az ének
bús nász-ima színkeverés
zörögve dorombol az ének
a gyászlila csipkeverés –

Ilonka, kis égi Ilonka
a kép olyan ép eleven
a képed a régi Ilonka
kék lepke sziromlevelen
szamócapiros puha szádból
fakadnak a lenge füvek –
szeráf nevetés puha szádból
ha zsongnak a zsenge füvek

Lásd fekszem a parton a fűben
ölébe ölelget a part
a dús keserűszagu fűben
ezernyi bogár idetart
nyüzsögve nyirokteli mélyből
ezer pici hangszeren át
zümmög az ajkad izéről
végnélküli víg szerenád

Azóta kapott csudacsókok
íze ma oly keserű
hűtelen és csunya csókok
emléke is oly keserű
oly messzibe csöndesedének
éveim árnya alatt
angyali vég-csemegének
holt ajkaid íze marad

Ilonka, kis édes Ilonka
a kép olyan ép eleven
halványpuha hangod Ilonka
szólít szomorú nevemen
válaszom át a sötéten
étheri fényutat ás
borzad a sás fut a réten
elsuhogó zokogás

Mihez foghasson ezentúl
ki fogta fehér kezedet
és hova nézhet ezentúl
ki nézte sötét szemedet?
Örökre itt maradok már
hanyagul heverészve hanyatt
míg enged a rög ragadó sár
s gödör lesz testem alatt

Utamban az éjben a parton
lengő lila láng vezetett
most fűzfa tövén puha parton
érzem kicsi lánykezedet
és érzem aludni fogok már
akár te a mély temetőn
tudom hogy aludni fogok már
boldogan és nevetőn

Már bomlik az élet az omló
víz suhanó zaja közt
mint százados erdei holló
váza fenyő gallya közt
már oszlik a test alig élek
foszlik valamennyi tagom
rezegve fölérez a lélek
és imbolyog álmatagon

belefürdik a Léthe vizébe
a víz körülötte csacsog
locsogva körülsimogatják
fehér buborék-pamacsok
a hold ragyogó sugarában
távoli trombita búg
mind vakítóbb sugarában
hajnali harsona zúg

ébresztget a szád muzsikája
ébredj valahára szegény
és zeng a szived muzsikája
és hömpölyög izzik a fény
úszunk tova kék levegőben
mint két pihe lengetegen
és fulladozunk ölelőben
fényteli fellegeken

The post Dsida Jenő – Szerenád Ilonkának appeared first on Meglepetesvers.hu.

Csodálatosan békés délután.
Benne van teljes életünk.
Ülünk egymással szemben,
beszélgetünk.

Egyszerű és jó vagyok,
mint világ fölött lebegő
madár. Te átlátszó vagy,
tiszta, mint a levegő,

mint üvegkorsónk friss vize,
melyen átcsillan a nap.
Én szomjas vagyok
s te nem tagadod meg tőlem magadat.

Köszönjük, hogy elolvastad Dsida Jenő költeményét.

Mi a véleményed a Meghitt beszélgetés a verandán írásról?

Írd meg kommentbe!

The post Dsida Jenő: Meghitt beszélgetés a verandán appeared first on Meglepetesvers.hu.

Ha most valaki halkan idejönne,
idelopózna a hátam mögé
és megkérdezné: fáradt vagyok-é?

Kicsi kezét, mint tearózsa szírmát
finom-borzolón fürtjeimbe lökné
s én azt hinném, hogy úgy marad örökké.

Leoldaná selyempuha kendőjét
és vállamra tenné, hogy meg ne fázzam.
Ajkával mérné: nincs-e lázam?

Nem lenne szava, nézne csak,
míg én hallgatnék magamat keresve,
lelankadva egy félbemaradt versre…

S ha már szabályos lett a pihegésem
és lelkem földjén álom-eke szánt át, –
vigyázva, halkan elfödné a lámpát…

Köszönjük, hogy elolvastad Dsida Jenő versét!

Mi a véleményed a Ha valaki jönne… versről?

Írd meg kommentbe!

The post Dsida Jenő: Ha valaki jönne… appeared first on Meglepetesvers.hu.

A tücsök cirregve fölneszel.
Testem hűs álmokat iszik.
Apró csillagos éjtündérek
a szívemet hozzád viszik.

Parányi szekérre fektetik,
pihék, mohák közé, puhán,
befödik zsenge nefelejccsel
s lehelnek rá éjfél után.

Húzzák lassú, nyüzsgő menetben
szemükben harmat, áhitat –
csigák s iszonyú nagy füvek közt,
a sárga holdvilág alatt.

Köszönjük, hogy elolvastad Dsida Jenő  versét!

Mi a véleményed a Tündérmenet versről?

Írd meg kommentbe!

The post Dsida Jenő: Tündérmenet appeared first on Meglepetesvers.hu.

Az ódonművű óra ver,
a mennyezeten pókok szőnek.
Homlokodon bánat hever,
bánata özvegy, néma nőnek,
ki fogyton véknyul, mint a hold,
mert arra gondol, ami volt
s hunyó tűznél fonnyadva fázik
és arra gondul, aki holt,
míg zöld, nagyárnyú lámpa mellett
magányosan, csendben teázik.

S akkor jövök. Halk nesze sincs
saruimnak, mikor belépek.
Nesztelen moccan a kilincs,
borzadva néznek rám a képek.

– Én is teázom, kedvesem…-
mondom lágyan és kedvesen.
A húnyt parázsnak lángja támad.
És felakasztom csendesen
kék sapkád mellé a fogasra
fénylő, mennyei glóriámat.

Köszönjük, hogy elolvastad Dsida Jenő: Esti teázás versét!

Mi a véleményed Dsida Jenő: Esti teázás verséről?

Írd meg kommentbe!

The post Dsida Jenő: Esti teázás appeared first on Meglepetesvers.hu.