Dsida Jenő: Leselkedő magány

Hirdetés

Jöjjön Dsida Jenő: Leselkedő magány verse.

És egyszer, tudom, te is elmégy
a nyughatatlan árnyak útján.
Mogorva lesz, üres és értelmetlen
a hóbaguggolt kis fagyos faház.

Tárva felejted az ajtót.
Küntről beszitál, borzongat a köd
s az esti szél bezúg, besír
a végtelen fjordok felől.

Egy elfelejtett képedet
felakasztom a deszkafalra,
örökmécsest gyújtok elébe…
És csöndesen a küszöbre ülök.

Köszönjük, hogy elolvastad Dsida Jenő költeményét.

Mi a véleményed a Leselkedő magány írásról?

Írd meg kommentbe lent!

Hirdetés

Várjuk a kommenteket