Ajánljuk:

  • in

    Várnai Zseni: Az időm sürget

    Jöjjön Várnai Zseni: Az időm sürget verse. Ha le nem írom, elszáll a gondolat. Ha el nem fogom: az ihlet el repül, mint felhő, amely fölöttem göndörül, mint szellő, ahogy elsuhan az éjben. Időm sürget: – Ne tétovázz hát tétlen, csak írd, amit az éj sugall neked, míg ébren virraszt nyugtalan szellemed… adj jelt, míg […] Olvass tovább

  • in

    Áprily Lajos: Hóban

    Jöjjön Áprily Lajos Hóban verse. Az erdőszélen lopva róka jár s csapásvégén havas bozótba fordul. Mint holt kastélyon bűvös mese-zár, a jó a sí alatt halkan csikordul. A köd mögül rekedten szól a „kár”, jeges bajusszal ballag a favágó; az útnál megváltó napokra vár s vércseppeket hullajt a kecskerágó. Felborzolt tollal ül a hím-pirók, hózúzmarát […] Olvass tovább

  • in

    Tóth Árpád: Szédület

    Jöjjön Tóth Árpád: Szédület verse. Hogy is volt csak? A fáradt, bús öt érzék, Öt halk rabszolgám, ernyedten pihent, A színek selymét és a hangok ércét Elejtették. Sötét volt. Tiszta csend. Homályosan, mint félálom lidércét, Még sejtettem a süllyedő jelent, Egy kósza inger jött, de már nem érzék, Felfogták még, s nem tudták, mit jelent. […] Olvass tovább

  • in

    Pável Ágoston: A mindenség csodája

    Jöjjön Pável Ágoston: A mindenség csodája verse. El, el nézem néha, néha mint úszik a hold ezüstös karéja a sápadt langyos égi vizeken. És elmélázom, ott fönt roppant világok kergetőznek titkos, engedelmes pórázon vak végtelenségből vakabb végtelenbe futnak töménytelen napok. S nincs kezdete és nincsen vége a csillagporos, végzetpatkós útnak, Ott fent kavarog, omlik száz […] Olvass tovább

  • in

    Babits Mihály: Magamról

    Jöjjön Babits Mihály: Magamról verse. Nel mezzo… No s megvagyok már. Lettem ami lettem, sötét bár s néha könnyekig hasonlott: hiába! csöpp szőlőszemnek születtem, mely a nagy naptól édesedve romlott. Hány rossz madár vas-csőre vítt felettem, szememet tépve, (e parányi gyomrot, amelybe annyi fényt mohón föl-ettem), míg vére könnyé édesedve omlott. Rossz végzet tölté fürtömet […] Olvass tovább

  • in

    Babits Mihály: Széchenyi

    Jöjjön Babits Mihály: Széchenyi verse. Szegény, lankadt lelkek, hova, hova csúszunk? Csak lefelé csúszunk, föl már sohse kúszunk uj idők árjával tehetetlen úszunk, régi partjainktól aggódva bucsúzunk. Régi nagy ujítónk, más ujító voltál harcod áldozat volt és eszményed oltár, eveződ viz ellen, ajakadon zsoltár tártál uj csatornát, hogy folyjon a holt ár. Hogy ne legyen […] Olvass tovább

  • in

    Baranyi Ferenc: A nyolcadik ajtó

    Jöjjön Baranyi Ferenc: A nyolcadik ajtó verse. Kékszakállú, én adom most: íme, itt a nyolcadik kulcs. Csak belülről nyitja ajtód, mely saját magadra tárul, nem torzíthat már a fény, mely rólam visszaverve rádhull – nem vagyok már. Tűnhetsz annak, ami vagy – s nemcsak lehetnél. Senki sem lát, csak a nyirkos várfalak közé rekedt éj. […] Olvass tovább

  • in

    Illyés Gyula: Testvérek

    Jöjjön Illyés Gyula: Testvérek verse. Három nap néztem volna csak szemed árnyékos völgyét, szemöldöködet, a pillák sűrű sását, mely között az eleven kis vadvíz incseleg, villantja fényét, fürge terveit, síkos halacskák szökdeléseit – Három nap néztem volna hallgatag az egyiket, aztán a másikat. S töltöttem volna három új napot csak nézni némán a lágy hajlatot: […] Olvass tovább

  • in

    Csukás István: Annyiszor játszottam a boldogot

    Jöjjön Csukás István: Annyiszor játszottam a boldogot verse. Annyiszor játszottam a boldogot, most végre boldog lehetnék – nyugtalanul figyelem magamat, vajon mi hiányzik még, mi hiányzik és honnan hiányzik, a világból-e vagy belőlem, hogy miért nem csurran a méz, fanyarul megért szőlőszem; vagy nincs is, csak a mesében, elkopott idegeket simogató szép hazugság, kábítószer, és […] Olvass tovább

  • in

    Juhász Gyula: Gyorsírás

    Jöjjön Juhász Gyula: Gyorsírás verse. Ó mennyi ige, mely örökre elszállt, Bár üdvösséges híreket hozott, A csillagok közt hasztalan lebeg már Míg gyilkol, gyújtogat sok átkozott! A Ganges mentén csöndben és magányban Egy bölcs királyfi hangja éjbe ment S a Genezáret partján holdas árnyban Szavak köszöntötték a végtelent. Ó írjátok a szárnyaló igéket, Hogy a […] Olvass tovább

  • in

    Kányádi Sándor: Nyár

    Jöjjön Kányádi Sándor: Nyár című verse. Ballag a Küküllő, meg-megállva baktat, szúnyogokat fogdos a kicsi halaknak. Vén bivaly módjára olykor kedve szotyan el-ellustálkodni a nagy kanyarokban. Sütteti a nappal hosszasan a hátát. Ha ott lennél, mélye legmélyét is látnád. Ám a lustasága csak amolyan látszat. Ilyenkor gyűjti be illatát a nyárnak. Aztán jön a szellő, […] Olvass tovább

  • in

    Juhász Ferenc: A csönd virága

    Jöjjön Juhász Ferenc: A csönd virága verse. A csönd elvirágzik levelet hajt a bánat nagy erekkel ne sikolts ne sikolts ne törj meg engem a szemeddel ne feszíts föl a jajgatásra eleven síró kötelekkel száradok húsomban szerveimben belep a halál döngő kék legyekkel Mint a polip karjai idegeim a nyálas űrbe kinyúlnak csillag-halacskákra tekerődnek forró […] Olvass tovább

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.