Ezzel a romantikus vers-csokorral biztosan leveszed kedvesedet a lábáról. Igyekeztünk szebbnél-szebb és megható verssorokat gyűjteni. Kattints, és érezd át a nyár meghitt ízét!
Lupsánné Kovács Eta: Nyári románc (tűz és víz)
Lobban a szikra, forró a tánc,
elsodor mindent a nyári románc.
Víz felé indul,
száguld a füst,
vonzza a zúgó
szürke-ezüst.
Szikrázik, izzik és
lángol a táj,
sikkan a fűszál
lelke, ha fáj.
Gátat is áttörő
vad szenvedély,
zúdul a csermely,
hajtja a kéj.
Tűz, ami vonzza,
de tartja a gát,
áttöri partját,
éli a mát;
egy ölelés csak, s múlik a tánc,
pillanat volt csak a nyári románc.
Babits Mihály: Szerelmes vers
A szemedet, arcod mélységes, sötét szürke tavát
homlokod havasa alatt, homlokod havát
elfeledtető fényes nyári szemed szédületét
szeretem és éneklem e szédület szeretetét.
Mélységes érctó, érctükör, fémtükör, mesebeli,
szédülsz, ha belevillansz; ki tudja, mivel van mélye teli?
Szellemek érctava: drága ércek nemes szellemei
fémlenek villanásaiban; de mily ritka fém szelleme tudhat így fényleni?
Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
csendesen, – hallani nem lehet, talán látni sem:
az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!
Ábrányi Emil: A legkedvesebbnek
Annyi szirma nincsen a virágnak,
Annyi gyöngye nincsen a világnak,
Mint ahányszor nevedet megáldom,
Viruló virágom,
Édes birodalmam, ragyogó világom!
Emberek közt elhagyatva álltam,
Egy nyájas szót, annyit sem találtam;
Kezet akkor nyujtottál te nékem,
Drága kedvességem,
Szép, magányos csillag gyászos, komor égen!
És azóta hű társam te voltál,
Dús lelkeddel én hozzám hajoltál,
Életemnek hajnalává lettél;
Szépet szebbé tettél,
Örömöt fokoztál, rosszat elfeledtél.
Csak nálad van hűség, állandóság,
Te nemes szív, te igazi jóság!
Ó de könnyü irgalmasnak lenned,
Mást is jóvá tenned,
Hiszen egy őrangyal lakozik te benned!
Szíved csak az én szivemre vágyott,
És az volt az összes hiuságod,
Hogy megőrizd boldog pillantásom, –
Hogy a mindig máson
Rágódó irigység: mosolyogni lásson!
Nem tudnálak meghálálni téged,
Hogyha folyvást áldanám hűséged,
Hogyha versem csak terólad szólna,
Csak téged dalolna,
Minden kicsi percem egy imádság volna!
Sárosi Árpád Oly szép a nyári éj…
Nem illik, ma a szerelemről
Pajkos, tüzes dalt zengeni.
A sziv, a szomoruság kápolnája,
Kedvét kitárni nem meri.
Pedig ma is kell, hogy remélj…
Oly szép a juliusi éj.
Nem illik, ma dicsérni téged.
Ki, magad vagy a földi báj,
Némán viselni népek gyászát,
S türni, mi millióknak fáj!
Ma hódolásra oh, ne kérj,
Pedig oly szép a nyári éj.
Csak a Halál ma, aki tombol,
Övé, övé a nagyvilág.
Rút dáridóján Vérbe fulnak,
A vig, szerelmes daliák.
Élet! tebenned mennyi kéj,
Oly szép a juliusi éj.
Petőfi Sándor: Fa leszek, ha…
Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy…
Csak, hogy lényink egyesüljenek.
Ha, leányka, te vagy a mennyország:
Akkor én csillaggá változom.
Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy
Egyesüljünk) én elkárhozom.
