Jöjjön Ábrányi Emil: Szelid szemek verse.
Akkor lesz méltó élni e világon,
– Ám ezt a kort még szörnyen messze látom –
Ha majd az ember szeme úgy ragyog,
Hogy mind azt mondja:”Én szelíd vagyok!
És nem kívánok eltiporni mást.
Én gyűlölöm a gőgös elnyomást.
A lelkem tiszta, ha kelek, ha fekszem,
S nem hatalomra: – jóságra törekszem!”
Méltó világunk akkor lesz nekünk,
Ha úgy megenyhül vad tekintetünk,
Mint viharos ború után az ég,
Az újra fényes, újra tiszta-kék.
Ha majd szemünk többé nem sújt, nem éget,
És nem lövell ki bosszút, büszkeséget,
Csak azt a vágyat, hogy nyomort ne lásson,
S mindig siessen könyörülni máson!…
Akkor lesz méltó ez a földi élet,
Ha durva dölyf, gonosz bűn semmivé lett
S leszáll közénk a béke szelleme.
Ha minden ember nagy, nyitott szeme
Olyan lesz, mint az ablak, melyen át
A vándor nyájas tűzhelyekre lát,
Ahol mindenki boldog és örül
A lobogó világosság körül.
