in

Ady Endre: Egyedül

Jöjjön Ady Endre: Egyedül verse.

Hideg, sötét éj van; itt ülök szobámban
Kihűlt, fásult szívvel, búsan, egyedül…
Odakint a hűvös, őszi éjszakában
Hervasztó, hideg szél egy dalt hegedül.
Hervasztó, hideg szél miről is dalolhat,
Mint az elmulásról?… Ismerem e dalt…
Édes reményekről, amelyek csak voltak,
Melyeknek emléke őrületbe hajt!…

Virágot dermesztő, novemberi szellő,
Ne zúgd e siralmas, síró éneket,
Ami régen elmult, ami vissza nem jő,
Sírjokból ne ébressz tört reményeket!
Hiszen e bolond szív, hogyha már nem érez,
Szép reménye, vágya mind, mind tovaszállt,
Nyugodt, de ha egyszer öntudatra ébred,
Kéri a megváltást, kéri a halált!…

Elmulás zenéje, bús, őszi, hideg szél,
Feledni akartam, altatni szivem,
Dacolni a múlttal, ugye, míly rideg cél?
De ez, amin lelkem megnyugszik, pihen…
Novemberi szellő, jobb lesz, ha kioltod
Az emlékezésnek régi lángjait,
Engedd, hogy feledjek, hiszen az a boldog,
Kinek nincsen semmi, semmi vágya itt!…

 

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Szabó Gyula szaval – Petőfi Sándor: Egy estém otthon

Weöres Sándor: A kutya-tár