Ágh istván: Nyár, darázzsal
Nem úgy már, ahogy az eget
nézem és beleképzelek
dicsfényt, angyali szörnyeket,
míg fölépül a költemény,
de úgy sem, mintha élvezet
volna a világ, ez a tél
ácsolatából szabadult
végvári vitézek pagonya,
nem úgy már, ahogy a szemem
becsukva átúszom a lét
bársonyos oldalára, hol
virágokká feledkezem,
nem ahogy mézes szerető
akartam lenni a hegyen,
akit még a bús, potrohos
darázs is megszeret, de úgy,
ahogy e makacs darazsat
látom, a fejemnél köröz,
szűköl, háborog, idecsap,
mintha valaki néhai
nyelvén akarna mondani
valami fontos-biztosat,
s nem tudhatom meg sohasem,
kicsoda s mivel bízta meg?
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
