in

Angyal mesék ovisoknak – Itt találod a meséket!

Angyal mesék ovisoknak – Itt találod a meséket!

Angyal cipősdobozban

Egy aprócska angyal egy reggel arra ébredt, hogy sűrű sötétség veszi körül és mozdulni sem tud.

-Vajon mi történhetett velem, míg aludtam? – töprengett és elkezdett tapogatózni maga körül.

Ahogy a nagy szorosságban sikerült a kezecskéjét kicsit kinyújtani, úgy érezte, mintha valakinek a lábát fogná meg.

– Hé, Te meg mit akarsz a lábammal? – mordult rá egy hang a sötétből.

– Én semmit, csak tapogatózom, mert nem tudom, hogy hol vagyok és… – kezdett bele az angyalka a mentegetőzésbe, de a morgó hang félbeszakította.

– Mi az, hogy nem tudod, hogy hol vagy?! Itt vagy a dobozban. – mondta kicsit megenyhültebben.

Az angyalka örült neki, hogy nincs egyedül, hiszen a láb és a hang bizonyosan egy valakihez tartozik, s, ha egy valaki van vele itt a sötétben, akkor már nincs egyedül. Igyekezett kicsit fészkelődni, hátha valahonnan beszűrődik egy kis fény, hogy lássa ki is lehet a morgó hang gazdája. De ahogy helyezkedni próbált, érezte, hogy nagyon megnyomott valakit, aki azonnal fel is visított:

– Auuu! Ne lapíts szét, ez fáj! – szólt egy panaszos, vékonyka hang.

– Ne haragudj – mondta az angyalka és megpróbált nem mozdulni többet – nem akartalak bántani, csak egy kis fényt szerettem volna találni.

– Fényt? Minek neked fény? – kérdezte a vékonyka hang.

– Hát – kezdett bele az angyalka bizonytalanul – mert félek a sötétben.

– Én is. – mondta a vékonyka hang tulajdonosa szomorúan.

Egy darabig csend volt. Nem szólt sem az angyalka, sem a morgó hang sem a vékonyka hang tulajdonosa. Majd egyszer csak a nagy, fekete sötétség mintha mozogni kezdett volna, s a távolból morajlás hallatszott.

– Jaj, mi történik? – szólalt meg rémülten az angyalka és ijedtében belekapaszkodott a korábban talált lábba.

– Megyünk valahova. – mondta a morgó hang tulajdonosa töprengve.

– De vajon hova? – nyögte az angyalka és egyre szorosabban kapaszkodott a lábba.

– Nem tudom – mondta a morgó hang tulajdonosa – de, ha ennyire félsz, nyugodtan foghatod a lábamat, amíg kiderül. Csak ne szorítsd ennyire, mert az fáj.

Az angyalka boldogan kapaszkodott a morgó hang tulajdonosának lábába, majd eszébe jutott valami:

– Hallod, Te, akit az előbb majdnem kilapítottam, gyere, próbáld megfogni a kezem. Így talán te sem félsz majd.

– Jó, az nagyon jó lesz. – suttogta a vékony hang és apró kezecskéjével elkezdett tapogatózni. Először az angyalka ruháját találta meg, majd az egyik szárnyából húzott ki véletlenül egy pihét, végül elérte az angyalka kicsi, de meleg kezét.

Telt múlt az idő, s egyszer csak megállt a mozgás, megszűnt a morajlás, mintha más zajok hallatszottak volna. Más, de kellemesebb zajok.

– Hallgassátok csak? Vajon mi lehet ez? – szólalt meg elsőként ismét az angyalka.

– Nem tudom. – mondta a morgó hang.

– Félek. – suttogta a vékonyka hang.

Aztán hirtelen világos lett. A doboz fedelét egy három éves szőke kislány tartotta a kezében, s hatalmas szemekkel bámult a dobozba. Körülötte a testvérei mind így álldogáltak egy-egy másik cipős doboz felett áhítatos örömmel.

Az angyalka éledt fel elsőként a dobozból. Gyorsan felröppent és leült a szobában álló vékony, kis dísztelen karácsonyfa tetejére, onnan szemlélve, hogy mi történik a szobában. Hamarosan meglátta, kiknek is fogta a lábát és ki kapaszkodott a kezébe. A dobozban egy barna, puha plüss kutya és egy szőke, piros szoknyás rongybaba utazott sok-sok édesség, színes ceruzák és csillogó hajcsattok társaságában. Az angyalka mosolyogva szállt körbe a szobába és örömmel figyelte a cipős dobozok tartalmát nézegető boldog gyerekarcokat. A plüsskutya és a rongybaba akkor már a három éves szőke kislány ölében pihent békésen mosolyogva.

– Hát ez a repülő baba meg ki lehet? – kérdezte a rongybaba a plüss kutyát halkan.

– Ő a karácsony angyala, aki azért jött velünk, hogy elhozza ezeknek a gyerekeknek is azt az örömet, amit minden gyerek megérdemel karácsonykor a világon.

Arany szárnyú angyal

A zúzmara-bajszos téli este kíváncsian lesett be az ablakon. Bálint és kishúga, Annácska a karácsonyi díszeket csomagolták ki a dobozokból. Serényen bontogatták ki a selyempapírba burkolt színes gömböket, behavazott házikókat, fénylő csillagokat. Izgatottan várták, melyikük bukkan rá kedvencükre, az aranyszárnyú angyal figurára. Ez a dísz régi öröksége volt a családnak. Még a dédnagymama kapta lánykorában és azóta minden karácsonykor ez volt a fa ékessége.
A gyerekek keze egyszerre csapott le egy kis csomag után, melynek vonalai már átsejlettek a papíron.
– Én bontom ki az angyalt! – kapott a csomag után Bálint.
– Én akarom, én! – kiáltotta panaszosan Annácska, és sírásra görbült a szája.
Ezzel elkezdődött is a szokásos huzavona. „Add ide! – Nem adom!” – Én találtam meg! – De én fogtam meg először! – Így folyt a civakodás a testvérek között, addig-addig, míg reccs! – az angyal szárnya letört.

A testvérek hirtelen elhallgattak. Az arany szárnyú angyal a legféltettebb dísz volt az összes közül. Nagymama gyerekkori emlékei fűződtek hozzá. Mi lesz most?
– Ragasszuk meg! – javasolta Bálint.
Elővették a papírragasztójukat és bekenték az angyal szárnyát, de amint elengedték, az megint leesett.
– Mondjuk meg a nagymamának! – javasolta bátortalanul Annácska.
– Azt már nem! – felelte Bálint – Nagyon elszomorodna! Inkább vigyük át András bácsihoz! Ő mindenhez ért, biztos meg tudja javítani.
Nagymama a konyhában sütött, főzött, nagyon lefoglalta őt a karácsonyi vacsora elkészítése. A két gyerek óvatosan kiosont a házból. Kint már alkonyodott, pedig még nem volt késő, csak így, karácsony idején korán besötétedett.
András bácsi a szomszédban lakott. Mindig segített, ha nagymama nem boldogult egyedül. Többször vigyázott a gyerekekre is, ha nagymamának dolga volt valahol. Ilyenkor az öreg fabrikált valami egyszerű játékot is nekik, amivel elüthették az időt.
A csengetésre senki sem felelt. A gyerekek bekukucskáltak az ablakon. András bácsi a kályha mellett szunyókált a fotelban.
– András bácsi! Engedjen be! Mi vagyunk azok! – kiabálták a gyerekek. Bentről hangos kutyaugatás hallatszott, ami felriasztotta gazdáját.
– Mi az? Mi történt? – kérdezte álmosan az öreg. – Á, ti vagytok azok? Gyertek be gyorsan, nehogy megfázzatok! – mondta barátságosan. – Mi járatban vagytok ilyenkor, karácsony este?
– Letört az angyal szárnya. Ez nagymama legkedvesebb karácsonyi dísze, és nem szeretnénk szomorúságot okozni neki. Tessék szíves lenni megjavítani! – kérlelték a gyerekek.
– Na, lássuk csak! – mondta az öreg, miközben ingatta a fejét. – Hajaj, itt komoly baj van! Ezt nem elég megragasztani, de össze is kell csavarozni! – azzal fogta a szerszámosládáját, fúrt, faragott, kopácsolt, szegecselt s láss csodát, az angyal megint olyan ép lett, mintha nem is történt volna vele baleset.
– Köszönjük András bácsi! Mivel tartozunk? – kérdezték a gyerekek.
– Ugyan már, semmivel! Örülök, hogy átjöttetek, így legalább nem voltam egyedül. Tudjátok, a fiam meg az unokáim külföldön élnek, és csak nagyon ritkán látogatnak haza. Így aztán leginkább csak a kutyámmal beszélgetek. Igaz-e Kócos? – kérdezte András bácsi, és megvakargatta a puli bodros fejét.
A gyerekek elköszöntek az öregtől, és amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan haza is futottak. Lábujjhegyen lopakodtak a házba, de nagymama már várta őket.
– Merre csatangoltatok jómadarak? Karácsonykor még a mókusok se dugják ki az orrukat az odúból!
– András bácsinál voltunk boldog karácsonyt kívánni.
– Az angyal szárnyát közben rendbe is hozta, ugye? – kérdezte mosolyogva nagyi, mert a nagymamák előtt nincsenek titkok. – Vigyetek át neki egy kis mézes süteményt cserébe a jóságáért! – biztatta unokáit.
– Nem hívhatnánk meg inkább vacsorára? – kérdezte Annácska. – Szegény, nagyon magányos, mégis olyan segítőkész volt velünk!
– Jó, nem bánom! – egyezett bele nagymama.
– Kócos is jöhet? – kérdezte lelkendezve Bálint.
– Az egész juhnyájat nem akarjátok vendégül látni? – nevetett nagymama.

András bácsi nem jött üres kézzel. Saját maga által faragott betlehemet hozott a fa alá. Aztán elővette hegedűjét és zenei aláfestéssel közösen elénekelték a Mennyből az angyalt. Még Kócos is közreműködött, hangos vakkantásokkal kísérte a családi kórust.

A gyertyafényben varázslatosan csillogtak a díszek, a kis angyal pedig arany szárnyaival intett a gyerekeknek. Legalábbis meg mertek volna esküdni rá, hogy így volt. S ha ők mondják, akkor tényleg így is volt.

Ez a cikk Angyal mesék ovisoknak – Itt találod a meséket! először a Kvízmester.com. oldalunkon jelent meg.

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Abc tanitás ovisoknak – Itt megtalálod!

Anyak napi dalok ovisoknak – Itt megtalálod!