Arany János: A rab gólya

Hirdetés

Jöjjön Arany János: A rab gólya verse.

Arany János: A rab gólya

Árva gólya áll magában
egy teleknek a lábjában,
felrepűlne, messze szállna,
messze messze, tengerekre,
csakhogy el van metszve szárnya.

Tűnődik, féllábon állván,
el-elúnja egyik lábán,
váltogatja, cserélgeti,
abban áll a múlatsága,
ha beléun, újrakezdi.

Szárnya mellé dugta orrát,
messze nézne, de ha nem lát!
Négy kerítés, négy magas fal;
jaj, mi haszna! Bár akarna,
kőfalon nem látni átal.

Még az égre fölnézhetne,
arra sincsen semmi kedve:
szabad gólyák szállnak ottan
jobb hazába; de hiába!
Ott maradt ő, elhagyottan.

Várja, várja, mindig várja,
hogy kinő majd csonka szárnya,
s felrepűl a magas égig,
hol a pálya nincs elzárva,
s a szabadság honja kéklik.

Őszi képet ölt a határ,
nincsen rajta gólyamadár,
egy van már csak: ő, az árva,
mint az a rab, ki nem szabad,
keskeny ketrecébe zárva.

Még a darvak hátra vannak,
mennek ők is, most akarnak:
nem nézi, csak hallja őket,
mert tudja jól, ott fenn mi szól,
ismeri a költözőket.

Megkisérté egyszer-kétszer:
nem bírná-e szárnya még fel;
hej, dehogynem bírná szárnya,
csak ne volna hosszu tolla
oly kegyetlen megkuszálva!

Árva madár, gólya madár,
sohse nő ki tollad, ne várd,
soha többé, fagyos télig;
mert, ha épen nő is szépen:
rossz emberek elmetélik!

Köszönjük, hogy elolvastad Arany János: A rab gólya költeményét.

Mi a véleményed Arany János: A rab gólya írásáról?

Írd meg kommentbe!

 

Várjuk a kommenteket