Babits Mihály: A csengettyűsfiú
Minden reggeli látomásból
szemem mögött dal erjed, érik
mint nyilt hordóban aromás bor.
Ázik az utca friss aranyban
reggeli csengő csengi végig:
ezüst hal az arany folyamban.
Ó reggel, gyermek, gyönyörüség!
kertek falán át egy karaj lomb
tán a csengő szavára hajlong
ó szent reggeli csengetyüsség!
a kapu árnya aranyat vág.
Gyenge a nap, szelid az árnyék
s a lombok zöldje halovány még
kacag a csengő tiszta zajjal
s nyiló kapukból friss leányok
csengetnek vissza vig kacajjal.
Nyiló kapukba mind kiállnak
sorfalat állva mint királynak
hónuk alatt egy kicsi teknő:
hódolni drága adományok
(drága nap aranyozza reggel)
s a csengő egyre közelebb jő
a nagy csengő a kis gyerekkel
s mögötte sulyosan döbög
a méltóságos nagy szekér
rejtelmes szürke födelekkel
a verőfényes távol utcán
s megáll ha egy kapuig ér.
S az egyik leány közeleg,
fesziti mellét, nyujtja karját,
s nyilnak az ajtós födelek,
melyek a tág kocsit takarják.
Ugy tartja, nyujtja válla, karja
az adományt, a drága ládát
mint antik urnát régi szobrok
s amint a vak szekérbe önti
ezüstből látsz fellengni fodrot
a por gyémántját, füst ezüstjét,
szent áldozatnak ritka füstjét
nap felé szállni a szekérből.
Ó mit nekem hogy a szemétből!
Isten szemében nincs szemét:
fürtödnek, melyből borod erjed,
ne hányjad el rohadt szemét,
attól édesebb lesz a bor.
Inkább gyönyörködve figyeljed,
hogy napban gyémánt lesz a por
s hallgasd a szemetes-zenét
amint utcádon csengve terjed.
