Babits Mihály – Álmok kusza kertjeiből

Jöjjön Babits Mihály – Álmok kusza kertjeiből verse.

Álmodtam én és az álom, az álom én magam voltam.
Kertben bolygtam, és magam voltam a kert, ahol bolygtam,
a kert ahol bolygtam és bolygok, botlódva bozóttól bozótig,
mint ki éjjel jár tapogatva, és az árnyaktól huzódik.
Gonosz ligetben járok én, utamat nem látom előre,
és mégis biztosan tudom, hogy kijutok egyszer belőle.
Nem lesz az márma, sem holnap, sem holnapután, s azután sem,
és jól tudom, hogy nem lesz még halálom különös óráján sem,
s nem az idők végén – az idő sohsem érheti végét:
hanem az idők mögött valahol, hol az Isten tartja székét.

S veszélyesen, mintha az ürben egy csillag egy másikra hullna,
hullt, kedvesem, kertemre kerted és testvér álmod álmomra.
Most titkosan egy helyen két kert, és két álom olvad keverve,
mint egy lemezen két fénykép, vagy két hang egyszerre leverve.
Mintha külön nem volna elég útvesztő lelkünk vagy testünk,
egymásra dobott két háló, egymás zavarába estünk.
Egymás élete szörnyeivel tele minden bozótunk:
dupla sűrűségben járunk mi, s kézfogva tapogatózunk.
Vagy néha dacossan ha egymás lázas kezét eleresztjük,
nem vagyunk sem egy már, sem kettő, magunkat is velevesztjük.

Óh nem vagyunk mi boldogok, se tiszták, se jók, se bölcsek.
Életünk a kócos erdők ágainál kúszább és törtebb,
ezer rosszaságtól sötét és könnyektől nedves;
de a lombok végül is egymást a nyilt égbe ölelik, kedves,
mely fényes homlokkal hajol ránk, mint dajka az ébredezőre…
s egyszer símára gombolyul minden ami zilált és dőre.
Nem lesz az márma, sem holnap: az idő csak oszlopos tornác.
A Takács a napok mögött ül, amik során élve túl nem látsz.
Durva cselédei tépik álmaink kócát, a Sorsok,
mely gubancban hever előtte s nagy kezeik szelében borzog.

Köszönjük, hogy elolvastad Babits Mihály – Álmok kusza kertjeiből költeményét.

Mi a véleményed Babits Mihály – Álmok kusza kertjeiből verséről?

Írd meg kommentbe!

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Reményik Sándor: Add a kezed

Pilinszky János: Francia fogoly