in

Babits Mihály – Anyám nevére

Jöjjön Babits Mihály – Anyám nevére verse.

Hajnalka volt az édesanyám,
hajnalra születtem én.
S lelkemben már ily fiatalon
nincs hajnal, semmi remény,
nincs hajnal, semmi vidámság,
nincs hajnal, nincsen öröm.
Hajnalka volt az édesanyám
s csak alkony az örököm.

Hajnalka volt az édesanyám:
Kedélybeteg, árva nő ma;
Mióta meghalt édesapám,
házunk oly szomoru, néma:
Mióta meghalt édesapám,
házunk oly hallgatag, árva:
Gyermekkoromba’ – szegény fiú:
e házba valék bezárva.

Novemberben születtem én,
Hajnalka volt az anyám:
Ah, annyi gondja volt, szegény,
hogy gondolt volna reám?
Hogy gondolt volna fiára,
ki titkon búra hajolt?
(Hajnalka volt az anyja, de ő
November gyermeke volt.)

Síromra, ha meghalok, ez jön:
“Itt nyugszik az, ki nem élt:
Nem nyúlt az eléberakotthoz,
jöhetleneket remélt.
Világa nem a nap vala,
csak a kölcsönfényü hold:
Hajnalka volt az anyja – de ő
e hajnal alkonya volt.”

Köszönjük, hogy elolvastad Babits Mihály költeményét.

Mi a véleményed az Anyám nevére írásról?

Írd meg kommentbe!

Hirdetés
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Czéhmester Erzsébet – Nagymama köszöntése

Kosztolányi Dezső: Szegény anyám csak egy dalt zongorázik.