in

Babits Mihály: Az örök folyosó

Hirdetés

Jöjjön Babits Mihály : Az örök folyosó verse.

A véghetetlen portikusznak
egyhangu oldalívei
rejtett forrásu fényben úsznak.

Mi haszna széttekinteni?
A síma égnek semmi ránca
s szemed a földet nem leli.

S tán e nagy ívek néma lánca
a végtelenbe fűzve nyúl:
holt oszlopoknak méla tánca

huzódva, mozdulatlanúl
légtengelyén az üres ürnek,
s a külső sötétig vonúl,

hol a Pokol lakói fülnek.
Mindegy! ásít az út elém!
Ó boldogok, kik nyugton ülnek.

De engem űztön űz a Rém,
kire nincs szem, mely visszanézzen,
s előre, bármi les felém,

futok gyáván, futok merészen,
habár előre jól tudom,
nem érhetem végét egészen

s bárhol bukom, felén bukom
s e súlyos álmok összezúznak
s maradok majd a féluton,

míg a végetlen portikusznak
egyhangu oldalívei
rejtett forrásu fényben úsznak.

(S megint elölről.)

Köszönjük, hogy elolvastad Babits Mihály költeményét.
Mi a véleményed Az örök folyosó írásáról?

Írd meg kommentbe!

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Ady Endre: Léda szíve

Babits Mihály – Anyám nevére