Jöjjön Babits Mihály: Esti kérdés elemzés anyagunk.
Az 1909 és 1911 közt keletkezett verseket Babits a „Herceg, hátha megjön a tél is!” című kötetben gyűjtötte össze. A költő második kötetének talán legfontosabb, de mindenképp legismertebb verse az Esti kérdés, melynek első tizenkét sorát még 1908-ban Szegeden írta meg, s 1909 áprilisában Fogarason fejezte be.
Ez a költemény a meditatív versek sorát nyitja meg. Az egyetlen, 53 sorból álló többszörösen összetett mondatban (Noha az írásjelek nem ezt sugallják!) Babits az élet értelmére, céljára kérdez.
Műfaja: filozófiai költemény
Hangneme: emelkedett
Filozófiai hatás: Bergson elmélete az objektív, mérhető és a szubjektív, nem mérhető időről. „Eszerint kétféle idő van, az egyik a fizikusok által használt egynemű idő, a Kant-féle szemléleti forma; mely a térhez hasonlít; a másik az élőlények különnemű, teremtő ideje: amelyet Bergson tartamnak nevez.” (Babits) Bergson pozitivizmust támadó filozófiájának központi gondolata a tudat idejének (a tartamnak) és az értelem idejének (a térbe vetített időnek) kettőssége. Ő az irodalomban és a szellemi tevékenységekben az intuíciót tartotta elsődleges dolognak.
Központi kép:
A verscímben is jelölt központi kép az est. A meditatív léthelyzethez megfelelő teret és időt adó keret már Csokonai Az estve és Az éj és a csillagok című költeményeiben is előfordul. S már ott sem a válasz a fontos, hanem az örök szembesülési igény. Így a verszárlatban megfogalmazott kérdésre nem is kapunk választ, de nem is ez a cél, hanem a létérzés képtelenségének a tudatosítása, amelyben az élet képeiben való végeláthatatlan gyönyörködés, a halálérzés és a szépség összekapcsolása sugallja azt a paradoxont, hogy mégis érdemes megszületni és végigélni az életet. – írja blogjában Kavicsok Judit
A soha-meg-nem-elégedés költője
Ami szép, az nehéz – tartották a régiek. Ma sincs okunk megcáfolni ezt a mondást, különösen, ha egy filozófiai tartalmú vers szépségét próbáljuk kibontogatni. Mert nehéz szembenézni az úgynevezett végső kérdésekkel, tisztázni létünk lapjait, de százszorosan nehéz elmélkedni a versben. Vers és filozófia kényes összefüggéseit feszegeti éppen Babits Mihály a költészetről, a „titokzatos mesterség”-ről szólván. „A legcsodálatosabb – mondja Babits –, hogy a túlságosan mély vagy bölcs tartalom még árt is a versnek. Mindenki tudja ezt. Vannak kiváló és nagyratörő költők, akiket ez ölt meg. Súllyal terhelve nem lehet röpülni; s itt aztán mindegy, ha a teher csupa arany és drágakő is…” Szerencsére maga Babits Mihály éppen olyan költő, aki tud súllyal terhelve röpülni, s ennek köszönhetjük többek közt az Esti kérdés-t, a magyar filozófiai költészet egyik legszebb klasszikus darabját. Babits Mihály második kötete, a Herceg, hátha megjön a tél is! az 1909-től 1911-ig írott verseit gyűjti össze. Ezek közül való az Esti kérdés is. Tehát a fiatal Babits verse ez, a világháború előtti Babitsé, aki formában annyira telhetetlen, élményben annyira szellemi-élmény-kereső, hogy a csodálatosan gazdag magyar századelő szellemi érdeklődésének teljes térképét meg lehetne rajzolni első köteteiből. S még az is megeshetnék, hogy a térkép tágasabb volna a tájéknál. Hogyisne volna tágasabb, hiszen a vers legalább annyira a vágy műfaja, mint a tényé.
A soha-meg-nem-elégedés költője végigzsákmányolta az európai irodalom sok ezer kilométerét és háromezer évét; ifjúkori költészete zsúfolt és stilizált, mint egy nagy utazó dolgozószobája. Gazdagságából mindenre telik, legfőképpen a játékra. A híres alliterációk ideje ez, a szójátéké, halmozásé, gondolatritmusé – hogy csak a legkülsőbb elemeket említsük –, de ez a játék sohasem tud igazán könnyeddé válni. Mintha nem is szavakat, hanem köveket görgetne, vagy mintha – az ő szavával – „holt oszlopoknak méla táncát” látnánk: mindig marad benne valami súly. A magyar irodalmi szecesszió legsúlyosabb játékossága ez, a szavak pompáját szikár gondolat és összeszorított szájú érzés hordozza. A díszek közül feszült és töprengő aszkétaarc tekint ránk; olyan ez a huszonhét éves, sovány, fekete fiatalember, mint egy Keresztelő Szent János hermelinköpenyben. Persze azt is mondhatnánk, hogy a századfordulón minden költőnek volt új divatú hermelinköpenye, ez már hozzátartozott a korszakhoz, de talán soha ellentétes alkatra olyan szorosan rá nem nőtt, mint a fiatal Babitsra.
A pompa és az egyszerűség, az indázó díszítőkedv és a lényegre törés feledhetetlenül kapcsolódik össze éppen az Esti kérdésben. – írja elemzésében Nemes Nagy Ágnes
