Jöjjön Babits Mihály: Hiszekegy verse.
Nem hiszek én egy istenben, mert bárhova nézek,
istent látok, ezert, s nem szomorú a világ.
Egyike gyilkos, a másika áldott, másika részeg,
Egyike zengő ég, másika néma virág.
Mind hatalom, de nem egyenlők az erőre; ha egy int
Gyakran a másik fut; gyakran a másika fél.
Egyike fényes, a másika vak; hogy lenne ez egy mind?
Semmi az, ami csak egy; semmi se megy, ami él.
Nem hiszem én az egy istent, hiszem az ezer istent:
azt, aki adja a fényt; azt aki adja a dalt:
azt, kivel a kin is édes, azt kivel a mocsok is szent;
Kronost az öreget s Bacchost a fiatalt;
az arany Aphroditét s minden derűs égi mosolygót;
holdnak szűz erejét, Artemisz enyhe nyilát;
Zeüszt a komor dörgőt s Próteüszt a tengeri bolygót
és a nyilas napot is, mely a világra kilát.
Gabonaadó bus anyát s lányát, a vidám hazajárót;
erdei lányokat is s a fura furtfülü Pánt;
látom amint a Moira köröttem fonja a hálót
s olykor az Eümenidák vércsepegős szeme bánt.
Élnek az istenek és még érzi hatalmukat egyre
bárha nem is hisz már bennük a léha világ:
egy isten se szorult a hitre s az emberi kegyre
egyike zengő ég, másika néma virág.
