Jöjjön Balassi Bálint: Egy katonaének verse.
Vitézek, mi lehet ez széles föld felett
szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól,
kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot, az ég szép harmatot
ád, ki kedves mindennél.
Ellenség hírére vitézeknek szíve
gyakorta ott felbuzdul,
Sőt azon kívül is, csak jó kedvébűl is
vitéz próbálni indul,
Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik,
homlokán vér lecsordul.
Veres zászlók alatt lobogós kopiát
vitézek ott viselik,
Roppant sereg előtt távol az sík mezőt
széllyel nyargalják, nézik;
Az párduckápákkal, fényes sisakokkal,
forgókkal szép mindenik.
Jó szerecsen lovak alattok ugrálnak,
hogyha trombita riadt,
Köztök ki strázsát áll, ki lováról leszáll,
nyugszik reggel, hol virradt,
Midőn éjten-éjjel csataviseléssel
mindenik lankadt s fáradt.
Az jó hírért, névért s az szép tisztességért
ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát
mindeneknek ők adnak,
Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók,
vagdalkoznak, futtatnak.
Ellenséget látván örömmel kiáltván
ők kopiákot törnek,
S ha súlyosan vagyon az dolog harcokon,
szólítatlan megtérnek,
Sok vérben fertezvén arcul reá térvén
űzőt sokszor megvernek.
Az nagy széles mező, az szép liget, erdő
sétáló palotájok,
Az utaknak lese, kemény harcok helye
tanuló oskolájok,
Csatán való éhség, szomjúság, nagy hévség
s fáradtság múlatságok.
Az éles szablyákban örvendeznek méltán,
mert ők fejeket szednek,
Viadalhelyeken véresen, sebesen,
halva sokan feküsznek,
Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója
vitézül holt testeknek.
Óh, végbelieknek, ifjú vitézeknek
dicséretes serege!
Kiknek ez világon szerteszerént vagyon
mindeneknél jó neve,
Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel
áldjon Isten mezőkbe!
Balassi Bálint: Egy katonaének verselemzés
1589-ben, lengyelországi bujdosása előtt írta a költő ezt a katonadalt,katonaéneket.Ihletforrása nem a pillanatnyi élmény volt, hanem a búcsúzás hazájától, a végvári vitézi életformától, a borongó visszatekintés a múltra, az emlékek felidézése. Joggal besorolhatnánk akár a búcsúdalok, akár az elégiák közé is.
A költemény „címzettjei” a vitézek: nemcsak róluk, hozzájuk is szól közvetlenül a vers – közvetve pedig a mindenkori olvasóhoz. – Szerkezetében szigorú elrendezettséget vehetünk észre. – áll a Sulinet anyagában.
A mű megszólítással („Vitézek,…”) és költői kérdéssel („mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?”) kezdődik. A vers további része valójában ennek az egy költői kérdésnek a megválaszolása: a költő bemutatja a vitézek életformáját, és ezzel próbálja bebizonyítani, hogy valóban nincs szebb dolog a katonai pályánál. Habár a művet megszólítással kezdte, a megszólítottakról a továbbiakban már többes szám harmadik személyben beszél. Mozgalmas képek sorozatában jeleníti meg a végvári vitézek életének pillanatait: a harci kedvet, a portyára készülődést, az ellenség elé vonulást, az éjszakai ütközetet, párviadalokat, majd a csata elmúltával a letáborozást és lenyugvást. Ebben a részben a költő a katonai életet elsősorban pozitív nézőpontból mutatja be. Az ötödik versszakban, mely tekinthető a vers csúcspontjának, a költő elvontakoztat a konkrét történésektől, általánosít, a katonaéletről mint legmagasabb eszményről beszél. A továbbiakban újabb életképek következnek, ezúttal azonban Balassi már a katonaélet árnyoldalát tárja elénk, nem titkolja a vitézi élet veszélyességét sem, de véleménye szerint éppen ezzel együtt, ezért is szép a katonák élete. A mű vége felé újra a vitézeket szólítja meg: dicséri őket („vitézeknek dicséretes serege”) és áldást kér rájuk („sok jó szerencsékkel áldjon Isten mezőkbe”). – írja a versről a wikipédia szerzője..
https://www.youtube.com/watch?v=sKXBCqBUH6o
