Baranyai Ferenc: Dante beismerése
Lisetta, Pergoletta és Pietra,
bocsássatok meg nékem, széltolónak!
Gyötrő a vétkem s undok, mint a lepra.
Míg hozzátok osontam és mohó, vad
szenvedéllyel fúrtam magam belétek:
máshoz susogtam szép költői szókat.
Mióta Bice Portinari lépett
szent lajtorjámnak legfelsőbb fokára:
istennőmmé is átbeatricéllett.
Holta után is bája intonálja
rímeimet, nektek egy-egy szonettet
vetek csupán, azt is viaszba zárva.
Még sincs igaza annak, aki megvet,
mivel a költemény sosem a dolgok
egészséges hiányából terem meg,
inkább a kóros teljesség, a boldog
elbambulás fonákját provokálja
minduntalan minden mihaszna tollnok.
Neveteket az isten is megáldja –
s a világ elfelejti. Hevetek
él csak tovább, bíborra festve át a
fehér erényt idéző verseket.
