Berzsenyi Dániel: OSZTÁLYRÉSZEM
Partra szállottam. Levonom vitorlám.
A szelek mérgét nemesen kiálltam.
Sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben
Izzada orcám.
Béke már részem: lekötöm hajómat,
Semmi tündérkép soha fel nem oldja.
Oh te, elzárt hely, te fogadd öledbe
A heves ifjút!
Bár nem oly gazdag mezeim határa,
Mint Tarentum vagy gyönyörű Larissza,
S nem ragyog szentelt ligetek homályin
Tíburi forrás;
Van kies szőlőm, van arany kalásszal
Bíztató földem; szeretett szabadság
Lakja hajlékom. Kegyes istenimtől
Kérjek-e többet?
Vessen a végzet valamerre tetszik,
Csak nehéz szükség ne zavarja kedvem:
Mindenütt boldog megelégedéssel
Nézek az égre!
Csak te légy vélem, te szelíd Camoena!
Itt is áldást hint kezed életemre,
S a vadon tájék kiderült virány lesz
Gyönge dalodra.
Essem a Grönland örökös havára,
Essem a fonó szerecsenhomokra:
Ott meleg kebled fedez, ó Camoena,
Itt hüves ernyőd.
