A versek oldala
Reményik Sándor – Szerenád oda túlra Ezen az első őszi reggelen Jobban fáj, hogy már nem lehetsz velem. Most lehetnék hozzád figyelmesebb: Az ősz, tudod, mindíg megenyhített. Beteg lelkemen most pattan a zár, Pattintgatja a búcsúzó sugár. Most nyílnak bennem fátyolos egek, Most félve, én is föltekinthetek. Most írhatnék Neked sokat, sokat, Míg szólnál: “Fiam, […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Közeleg az emberfia verse. Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia, aki nem tőlem és nem tőled kap életet. Néhány pásztornak, akik sohasem öltek nyulat, nem hordoznak emberölő szerszámot, megjelenik az angyal és megjelenik a csillag és tele lesz dallal a decemberi hegyoldal. Csak ránézünk a kisdedre és tudni fogjuk, hogy […] Olvass tovább
Ady Endre – A Tűz csiholója Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. Az első emberi bátorság Áldassék: a Tűz csiholója, Aki az ismeretlen lángra Úgy nézett, mint jogos adóra. Mint egy Isten, hóban vacogva Fogadta szent munkája bérét: Még ma is […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: A nép nevében verse. Még kér a nép, most adjatok neki! Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad? Nem hallottátok Dózsa György hirét? Izzó vastrónon őt elégetétek, De szellemét a tűz nem égeté meg, Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok: Ismét pusztíthat e láng […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Tavalyi szerelem verse. Emléke visszacsillog s olykor arcomra tűz, arcomra, mely fakó s elmúlt évekbe néz. Fényes volt, mint a csillag, forró volt, mint a tűz, fehér volt, mint a hó s édes volt, mint a méz. Még néha visszacsillog, de már nem bánt, nem űz, enyhén simogató, mint hűs, testvéri kéz: Lehullott, […] Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor: Dob és tánc verse. csönd béke csönd béke fény csönd fénye béke csöndje fény békéje csönd fényes csönd béke csönd béke fény béke csöndes fénye fény csöndje csönd csöndje fény fénye béke csönd fény lombban kő csönd köve kövön fény csöndje kőben csönd béke kő békéje béke köve lombban csönd fényes béke […] Olvass tovább
Jöjjön Sík Sándor: Októberi rózsák verse. Piroslanak az októberi rózsák, Széltől, madártól zsongnak a fakó fák, A szökőkút csorog, akár a jóság. Bennem is, bennem is, félénk dallamok Borzolgatják a lomha őszi prózát. Elálldogálok egy árvácska-ágynál. Mondd, árva szívem, merre, mire vágynál? Mi az a dallam, ami benned vájkál? Messze van, messze van, minden messze […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: A végeken verse. I Vörös függöny mögött a ködös éjben Csak isznak ők s a mély pohárba néznek, Melyben vörös bor csillog tompa fényben, Bora búnak, vigasznak és veszélynek. Ez a határ és itt kell elterülni A sáros hóban szárnynak és reménynek, Ez a határ, az élet hegedűi Itt gyanta híján fásultan […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Béke, borzalom verse. Béke, borzalom Mikor kiléptem a kapun, tíz óra volt, fénylő keréken pék suhant és énekelt, gép dongott fenn, a nap sütött, tíz óra volt, halott néném jutott eszembe s már repült felettem mind, akit szerettem és nem él, sötéten szállt egész seregnyi néma holt s egy árnyék dőlt el […] Olvass tovább
Jöjjön az Aranyosi Ervin: Üzenet egy kamasznak vers. . Nyughatatlan vagy és gyermeklelked lázad, nem tudod becsülni drága, jó anyádat? Azt sem veszed észre, javadat akarja, teérted dolgozik a szíve, a karja. . Mások szemüvegén nézel a szívébe, nem érted, mért gyűlik annyi könny szemébe? Utad egyengetné, ahogy tőle telik, tudom, a kamaszok, ezt nagyon […] Olvass tovább
Gazdag Erzsi: Egy kis malac Egy kis malac, röf- röf- röf, Trombitálgat, töf- töf- töf, Trombitája víg ormánya , földet túrja, döf- döf- döf. Jön az öreg, meglátja, Örvendezve kiáltja: Rajta fiam, röf- röf- röf- röf Apád is így csinálja! Most már együtt zenélnek, Kukoricán megélnek, Töf-töf-töf-töf, röf-röf-röf-röf, Ezek ám a legények! Olvass tovább
Jöjjön Reviczky Gyula: Magamról verse. Rossznak mondod a világot, Dőresége bosszuságod; Siratod az élet álmát, Földi gondok durva jármát; Felpanaszlod lázban égve: Bölcs elméje, jók erénye S fényt sugárzó lángod, ég, Csak hiúság, búborék. Óh, pedig hány perczed, órád Volt, midőn e sujtoló vád Könnyeidben elviharzott S kiderült rá szíved, arczod. Gyönyörűség volt az élet, […] Olvass tovább