A versek oldala
Ady Endre: Séta bölcső-helyem körül Ez itt a Bence, látod-e, Szelíd, széles domb s méla lanka, Tán klastrom állt itt egykoron, Bence-nap éjén köd-torony Fehérlik s kong süllyedt harangja. Ez itt az Ér, a mi folyónk, Ős dicsőségű Kraszna-árok. Most száraz, szomorú, repedt. Asszonyom, tépjek-e neked Medréből egy-két holt virágot? Ez itt a Kótó, volt […] Olvass tovább
Jöjjön Kisfaludy Károly: Szülőföldem szép határa verse. Szülőföldem szép határa! Meglátlak e valahára? A hol állok, a hol megyek, Mindenkor csak feléd nézek. Ha madár jön, tőle kérdem, Virulsz-e még szülőföldem! Azt kérdezem a felhőktől, Azt a suttogó szellőktől. De azok nem vigasztalnak, Bús szivemmel árván hagynak; Árván élek bús szivemmel, Mint a fű, mely […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Ajándék verse. A szívem hoztam el, csinálj vele Amit akarsz. És nem tudok mást tenni És nem fáj nékem semmi, semmi, semmi, Csak a karom, mert nem öleltelek. Oly fényes az még, mint uj lakkcipő És lábad biggyedt vonalára szabták. De ruganyos, mint fürge gummilabdák És mint a spongya, mely tengerbe nő. […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Órák zenéje verse. Bús, alabástrom oszlopfejeken Méláz az óra, antik ébenóra. Üvegharang alatt halkan lebeg Monoton, ódon, fáradt mutatója. Virrasztok egy kopott, rőt szőnyegen, Lelkemben mélabúnak hangfogója, Aranyport szitál rám ma a jelen S nótába fog az ódon ébenóra. A dallam megtörik az üvegen. Ó ez üveg a múlt bús hangfogója! Ott […] Olvass tovább
Jöjjön Falu Tamás: Út vége verse. Falu Tamás: Út vége Mikor az utunk véget ér, fáradt bennünk a vér, az ér, már nem érdekel a jelen, csak az örök, a végtelen. Lelkünk a múltba menekül, folyton beljebb, szüntelenül és egyszer olyan messzi jár, hogy nem tud visszajönni már. Olvass tovább
Jöjjön Nagy László: Csönd verse. Táncol a csönd fehér tarlón, trombitája égszín virág, hatalmától megnémulnak nádasok és bölömbikák. Táncol a csönd háztetőkön, fáradtaknak jó az álom, ablak alatt, kertek alatt csukott szájjal danolászom. Táncol a csönd, bejár minden gödröket és szegleteket, harmat esik, szívem fázik, hajt a bánat leveleket. Borzasodik fehér kutyám, felettünk a bánat […] Olvass tovább
Várnai Zseni: Be szép Angyali kisded Anyjának lenni, Bölcsőt rengetni, Nótát zengeni Be szép. Gügyögő hangra Gügyögve felelni, Nyűgös síráson Elkeseredni Be szép. Piciny kezecskét, Lábacskát csudálni, Ébredést lesni, Aluvást várni Be szép. Gyermekmosollyal Bút hessegetni, Kereső szácskát Kebelre tenni Be szép. Gyermekmosolyban Gyermekként feredni, Bánatot elvetni Édeset nevetni, Gyermekmosolyban Gyermekké lenni Be szép. Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Páris verse. A Boulevard St Michel s a Rue Cujas sarkán egy kissé lejt a járda. Nem hagytalak el gyönyörű vad ifjúságom, hangod mintha tárna visszhangzana, szívemben szól ma még. A Rue Monsieur le Prince sarkán lakott a pék. S balról, a park nagy fái közt az egyik úgy sárgált az égre, […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor Az első dal verse. Kit a dal istene Szent csókjával füröszt, Első vagyok, hazám, Színházad népe közt. Zengjen tehát a lant! S legelső énekem, Pályámnak társai, Tinéktek szentelem. Az érzet kútfeje A dagadó kebel; Dalomnak hangjai Onnan szakadtak el. S mint szívnek gyermeki A szívbe vágynak ők; Engedjétek nekik Honokba menniök. – – […] Olvass tovább
Weöres Sándor: Dongó Szedek itt, szedek ott Füvön ingó harmatot. Érzem sütni a napot, Minden harmat elfogyott. Szedek ott, szedek itt virágmézet, tavaszit. Már a méhek jártak itt, üres bimbó beborít. Zum-zum-zum, zöm-zöm-zöm, tátogat a bödönöm. Mégis legyen örömöm, füled telizümmögöm. Olvass tovább
Olvasd el Reményik Sándor: Tüzijáték versét. Mutatjuk a költeményt! Májay Ervin emlékének Akkor kisfiúk voltunk mind a ketten, Egyidősek. A születésnapunk Egymáshoz közel, nyárvégre esett. Istenem, talán csak te tudod már, Mi volt az akkor, milyen nagy eset! Náluk a kertben, – azután minálunk… Születésünk közt két hét telt csupán. – Hány év választja el […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Megcsaltalak verse. Megcsaltalak. Fáj szívedben a kés? Fáj ajkadon a gyehennaparázs? A lüktető, vad viperamarás? Ez a fél csók s fél kétségbeesés? Vad szelek fúttak. Átfont a karom. És nem tudott zuhanni egymaga, S megölelte a folyondárt a fa. És elzuhantunk a rőt avaron. Nincs irgalom. Olvass tovább