A versek oldala
Jöjjön Csorba Győző: Faültető verse. Az örök folyamatba, az élni akaró élet folyamatába iktatódva, mint eleven csatornán a célba áradó víz, ömlik rajta át a lét, hogy folytatódva őrizze ismerős világunk legnagyobb kincsét, míg ő magát fenékig üresíti, s vállalva dísztelen cseléd-szolgálatot a győztes ívet a jövő felé feszíti. Egyébhez nincs köze. Az élet megy […] Olvass tovább
Jöjjön Bella István: Áni Máni balladát sír verse. Egy pormacska, s egy poregér, s egy porabbnál porabb poreb – Három Igazi Nyüszögér – él minálunk, és megél, lakja a lakás-zugokat, zugolyokat, belak minden sarkot és sutot, minden zeget és zugot, mert befér mindenüvé ahonnan kifér; Él hát ágy alatt, asztal alatt, szekrény sarkában és szekrény […] Olvass tovább
Jöjjön Arany János: Ősz felé verse. Oh, mint szeretném újra élni Az ifjuság arany korát, Még egyszer újra átremélni Hosszú reményeim sorát, – Hévvel haladni a tetőnek, Borítaná bár köd, homály – Míg fénybe’ most, a lejövőnek Ragyogva, de mögötte áll! Olvass tovább
Kölcsey Ferenc: Hervadsz, hervadsz Hervadsz, hervadsz Szerelem rózsája, – Isten hozzád, Keblem hű jánykája! Omlik a hab, Omlik könnyhullásom; Kél a szellő, S költi sóhajtásom. Partot a hab, Bút mos könnyhullásod; Enyh a szellő, S enyhül sohajtásod. Hadd hervadjon Szerelem rózsája, Nyíl hajnalkor Remény violája. Hervadsz, hervadsz, Szerelem rózsája, – Nem kell nékem Remény violája; […] Olvass tovább
Jöjjön Gyurkovics Tibor: Iskola nyitogató verse. Iskola, iskola, ki a csoda jár oda? A takács a kovács, a kőműves meg az ács, a kardjával odajár kese lovon a huszár! Itt tanulta meg az á-t és a matematikát, itt tanulta meg az ó-t, mennyi szálat fon a pók. Itt tanulta meg az í-t, hogy a rózsa kivirít, […] Olvass tovább
Jöjjön Áprily Lajos: Szeptemberi fák verse. Bükkök smaragd színét erezve fent az első pár vörös folt megjelent. Állunk. Kezedben késő kék virág. Azt mondod: Ősz. Az első őszi fák. Én azt mondom: Vér. Vérfoltos vadon. Elhullt a Nyár a nagy vadászaton. Amerre vitte buggyanó sebét, bíboros vére freccsent szerteszét. Ahol a nyom-vesztő bozóthoz ért, hogy […] Olvass tovább
Orgoványi Anikó: Szüret Körte pottyan, dió koppan, alma mosolyog a fáról, mogyoró roppan, szőlő csusszan, csurran a must a pohárból. Szusszan a szilva, rottyan a nedve, megfőtt a lekvár, kend a kenyérre! Hamm! Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor – Futózápor verse. Csillog a bozót, Ága-boga ázik… Nem jutok szárazon Addig a házig. Vízben, sárban Cuppogva járok… Majd ha bozót leszek, Esőt kívánok. Ázott ingemet Tűz mellé terítik, Fázó testemet Gyorsan melegítik. Majd ha virág leszek, Esőre nyílok… Ázik a bozót, Csillog-villog. Olvass tovább
Jöjjön Zelk Zoltán: Varjúnóta verse. Elmúlt a nyár, Kár érte, kár. Sárgul a táj, Kár érte, kár. Repülni kél nagyszárnyú szél, messzire száll e csúg madár. A hegy mögül felhő röpül- meg-megered, már csepereg. Ősz eső, fát verdeső,- fázik a táj, kár érte, kár. Olvass tovább
Kosztolányi Dezső: Októberi táj Piros levéltől vérző venyigék. A sárga csöndben lázas vallomások. Szavak. Kiáltó, lángoló igék. Olvass tovább
Kun Magdolna: A hiány A hiány igaz fájdalmát akkor tudjuk meg, mikor a szeretett személytől már nem jön üzenet. Mikor nem hív fel többé, és nem vigasztal minket, ha éppen összeroncsolt szívünk félelemtől reszket. A hiány keserves fájdalma akkor mar belénk, mikor elnémul a szó, és elnémul a beszéd, s mikor a kérdésre a válasz […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Szörnyű idő verse. Szörnyű idő, szörnyű idő! S a szörnyüség mindegyre nő. Talán az ég Megesküvék, Hogy a magyart kiirtja. Minden tagunkból vérezünk, Hogy is ne? villog ellenünk A fél világnak kardja. És ott elől a háború Csak a kisebb baj; szomorúbb, Mi hátul áll, A döghalál. Be kijutott a részed Isten […] Olvass tovább