A versek oldala
Jöjjön Zelk Zoltán: Némaság verse. Mint víz színén a fölcsapó halak, verdesve szállnának a hold alatt, de ejti őket már a pillanat s a megbontott víz dühvel összecsap – s a légen csöppnyi karcolás marad: így villannak föl olykor a szavak, csak röptük látod s már lehullanak. Nyomukban zúgva fodroz a harag, majd elsimul. És […] Olvass tovább
Jöjjön Túrmezei Erzsébet: Nyár verse. Uram, áldalak a nyárban. Aranykalászos határban száll most hálával teli trónusod elé az ének, tüzéért a nap hevének, mert a szemet érleli. Esőcseppek záporáért, hajnalok hűs harmatáért, mindenért az ég alatt vigassággal áldalak. Friss vetés, szép zöld ígéret magot hozott és megérett, s amint lengeti a szél, zizegő, szelíd szavával, […] Olvass tovább
Jöjjön vitéz Somogyvári Gyula: A boldog szunnyadókhoz verse. Aludjatok, ti áldott szunnyadók, Aludjatok, ti néma hadsereg. S ne bántson könny, mely értetek pereg. Aludjatok, nagy álmok álmodói: a hősök álma mondörökre mély. Csak simogasson e bús gügyögésünk szelíden, mint a halk tavaszi szél. Apák, fiúk, szerelmes vőlegények, kik porladoztok, haj, sok éve már, akik elé […] Olvass tovább
Jöjjön Csukás István: Januári hó hull verse. Januári hó hull, fehér lesz minden, tiszta lapot nyit az új év. Mit írunk rá? Itt a nagy lehetőség, egy pillanatra költő lesz mindenki, a hóra íródik a közös költemény! Áhítattal figyelem, mint jó kolléga, s igazán csak egy kicsit vagyok irigy. A rigó menekülő csillagokat ír, zaklatott […] Olvass tovább
Szabó Lőrinc: Hajnal a nagyvárosban Piros hajnal, – a város is piros álom, ha sáros is. Aszfalt-tükrök az eső után, piros ég millió piros pocsolyán. Csöndes a nagy tér, üres és még nem mocskolja ébredés, tömeg, zaj, gép, robogó kerekek – Csak én vagyok itt, meg a verebek. Borzas verebek csipegetik a kelő nap arany […] Olvass tovább
Jöjjön Röhrig Géza: Elpislogtak verse Kálid Artúr előadásában. Elpislogtak szép tüzeim El a hivalkodó, a szégyellt lángok A sok görcsös is hiába hányaveti Fölszívódtak bennem már a fény artériafonalai A rügyeim is rendre megvakultak Meg, a kíváncsi, a szemérmes rügyek A sok pirinyó S a nagy vadgesztenye óriás rügyét Körmösre emelve A rügyeim is mind […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Egy kézre vágyom verse. Jó olvasó, ki ülsz a lámpa mellett, akárcsak én itt, most rád gondolok s akárki vagy, versekkel ünnepellek. Látom fejed, figyelmes homlokod. Testvértelen és bánatos a költő az életek, a szívek alkuján. És néha ő, a magányos ődöngő kétségbeesve nyúl egy kéz után. Most a kezed kell – […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Uzsorás kölcsönök váltója verse. Szerelem, óh, uzsorás kölcsön, Föl-fölesdeklő napjaimnak Rosszkor érkezett drága rossza, Mégis – mégiscsak visszahozza Nagy fizetségeit a kínnak Egy-egy boldog, hitető napod. Tudom, hogy vénülőn adózni Kicsit szégyen a szerelemnek, De a szégyen szerelmes lángja Festi vénségem ifjuságra S boldog napokon elpihennek Boldogtalanok zavarai. Engem megillet, mit küzdésben […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: A legutolsó harcos verse. Valami forró, nyári éjszakán Gyárfüst ölelt át lomha földszagot S a legnagyobb lélek szökkent belém: Az ucca és a föld fia vagyok. Ma hat földrészre nyílik bimbaja – Szép szívem óriás, piros virág És villamos hullámok: lengetik Világbelengõ, kitárult szagát. Börtön, kaszárnya, templom nem elég, Hogy a hegyekrõl ledobja […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Magány verse. Messze, messze a világ zajátul E kis faluban, Itt kivánok élni én ezentul Csendben, boldogan. Boldogan! mert haj a nagy világban Boldog nem valék; Üldözött az utcán és szobámban A föld és az ég. Nem volt biztos sem napom, sem éjem; Vad hiúz-szemek Támadásra, elfogásra készen Egyre lestenek. Összeszedtem végre […] Olvass tovább
Jöjjön Turczi István: Felfedezők verse. A világ, akár a kitárulkozó női test, ősidők óta felfedezésre vár. Költők jöttek, bunkóval, irónnal, megfejteni a pillanat örökkévaló szentségeit. Tudósok jöttek, 160-as IQ-val, kifejteni az örökkévalóság pillanatnyi szentségeit. A költők és tudósok igazi felfedezők: ugyanazt nézik (ó, kitárulkozó, női test!) amit mindenki lát, s közben észrevesznek valamit, mit addig […] Olvass tovább
Jöjjön Váci Mihály: Bodza verse. Virágodat a méh kerülte, nem tépték, mint az orgonát; kalapjához senki se tűzte, s nem szívta senki illatát; mert május-esten, mikor sírnak a holdfény-húrú hegedűk, ki is kötözné bús csokornak lelked, a fürtös-keserűt? Míg tavasszal körüllobog a Föld övén virágok lángja, és bűnbe hullott angyalok vér-ajkával suttog a mályva, ökölnyi tűz-parázs a rózsa, a pipacs ég, mint könnyű seb: – […] Olvass tovább