Ajánljuk:

  • in

    Petőfi Sándor: Világosságot!

    Petőfi Sándor: Világosságot! Sötét a bánya, De égnek benne mécsek. Sötét az éj, De égnek benne csillagok. Sötét az ember kebele, S nincs benne mécs, nincs benne csillag, Csak egy kis hamvadó sugár sincs. Nyomoru ész, Ki fénynek hirdeted magad, Vezess, ha fény vagy, Vezess csak egy lépésnyire! Nem kérlek én, hogy átvilágíts A másvilágnak […] Olvass tovább

  • in

    Romhányi József: A ZSIRÁF GŐGJE

    Romhányi József: A ZSIRÁF GŐGJE A nagyságos zsiráf fennhordta az orrát. Társait lenézte, mint kényúr a szolgát. Külön koszton élt fent, lombot csemegézett Míg odalent mélán legelt a személyzet. A világ sok ilyen csúf esetet ismer. Igy megy, ha magasra kerül fel egy kis fej. Olvass tovább

  • in

    Varró Dániel: Metró

    Varró Dániel: Metró Hát elkapott ma, kiscicám, az ellenőr a metrón. Nem volt érvényes matricám, kívánom, bárha lett vón. Leszállított – az alagút most énelőttem ásít, s eljutnom több mint bonyolult a kívánt állomásig. S míg kattog egyre távolabb haladva lent a metró, halkan kattog a bőr alatt az ember szíve dettó. Ó, bár ne […] Olvass tovább

  • in

    József Attila: Egyszerű ez

    József Attila: Egyszerű ez Lement a nap nyugaton, Följött a nap keleten. Egyszerű ez. Él az, aki eleven. Rongyos mindegyik zsebünk, Rossz a magyar zsebe rég, Egyszerű ez – Elveszett az ezerév. Ha elveszett, elveszett, Nem keressük már elő, Nem érünk rá, Vonaton jár az idő. Expresszen jár az idő S gépből csinált madarán, A […] Olvass tovább

  • in

    József Attila: Ars poetica

    Jöjjön József Attila: Ars poetica verse. Németh Andornak Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga? Nem volna szép, ha égre kelne az éji folyó csillaga. Az idő lassan elszivárog, nem lógok a mesék tején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején. Szép a forrás – fürödni abban! A nyugalom, a remegés egymást öleli […] Olvass tovább

  • in

    Tóth Árpád: Tetemrehívás

    Jöjjön Tóth Árpád: Tetemrehívás verse. Olykor a bíbor alkonyatban Elnehezedik a szivem – Felnézek a nagy, csuda égre, És látást látok, úgy hiszem. Boldogtalan fantáziámnak Úgy rémlik, a felhők felett Azért a csönd: meghalt az Isten, És ravatalra tétetett. Fejénél roppant arany lángok, Antares s Orion ragyog, Körüle térdre rogyva sírnak Az árván maradt angyalok. Valaki […] Olvass tovább

  • in

    Dsida Jenő: Naplemente

    Dsida Jenő: Naplemente Mi ez a furcsa, vézna sípszó? Ez a selyemlágy, kék zene? A nap, a nap, a zuhanó nap mintha aranyat vérzene. Völgyet szerettem, hegyre másztam. Kértem, hogy isteni kegyek mossanak bússá és szeliddé. Vajjon most már hová megyek? Fáj az éhség s a jóllakottság, mar az ital, a szomju csíp. Zokog a […] Olvass tovább

  • in

    Benedek Elek: Öcsike és őzike

    Benedek Elek: Öcsike és őzike Öcsike az éjjel Be szép álmot látott! Nagy kerek erdőben Őzikével játszott. Ölelte, csókolta, Csalta, csalogatta, Az ő kis kertjükbe Hívta, hívogatta. El is elindultak, Mentek, mendegéltek, Virágos réten át A kis kertbe értek. Amint odaértek, Felébredt Öcsike: „Istenkém, Istenkém, Eltűnt az őzike!” Olvass tovább

  • in

    Pilinszky János: Éjféli fürdés

    Pilinszky János: Éjféli fürdés A tó ma tiszta, éber és oly éles fényü, mint a kés, lobogva lélekző tükör, mit lassu harcban összetör karom csapása. Nyugtalan heves fogakkal visszamar a mélyen megzavart elem. Legyőzve, lustán fekszem el és hallgatózom. Csillagok rebbennek csak, mint elhagyott egek vizébe zárt halak, tünődve úszó madarak. Elnézem őket, röptüket az […] Olvass tovább

  • in

    Kun Magdolna : A leghatalmasabb

    Kun Magdolna : A leghatalmasabb Csendes eső esik. Isten könnye hull. Megállíthatatlanul, szakadatlanul, mert látja, hogy a világ végleg elveszett, hisz haldoklik benne az emberszeretet. Haldoklik a természet, haldoklik a világ, s az ember nem hallja meg jajkiáltását, mert túlságosan önző, és nem érdekli más, csak önnön jóléte, és a kapzsiság. Ne könnyezz, Istenem, nézz […] Olvass tovább

  • in

    Áprily Lajos – Menedék

    Áprily Lajos – Menedék S mikor völgyünkre tört az áradat s már hegy se volt, mely mentő csúccsal intsen, egyetlenegy kőszikla megmaradt, egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten. Olvass tovább

  • in

    Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger

    Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger Föltámadott a tenger, A népek tengere; Ijesztve eget-földet, Szilaj hullámokat vet Rémítő ereje. Látjátok ezt a táncot? Halljátok e zenét? Akik még nem tudtátok, Most megtanulhatjátok, Hogyan mulat a nép. Reng és üvölt a tenger, Hánykódnak a hajók, Sűlyednek a pokolra, Az árboc és vitorla Megtörve, tépve lóg. Tombold ki, […] Olvass tovább

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.