A versek oldala
Benedek Elek: Virágvasárnap Virágok napja, szép virágvasárnap, Jövel, jövel már, bontsd ki röpke szárnyad! Hintsd be virággal az avar mezőket, A kertek fáit, félve rügyezőket, Óh, szánd meg őket! A tél hosszú volt, oly zord s oly kegyetlen, A rét, az erdő még most is kietlen. Virágok napja, jer, lehelj a földre, Bús szürke foltjait […] Olvass tovább
Radnóti Miklós: Tajtékos ég Tajtékos égen ring a hold, csodálkozom, hogy élek. Szorgos halál kutatja ezt a kort s akikre rálel, mind olyan fehérek. Körülnéz néha s felsikolt az év, körülnéz, aztán elalél. Micsoda ősz lapul mögöttem ujra s micsoda fájdalomtól tompa tél! Vérzett az erdő és a forgó időben vérzett minden óra. Nagy és […] Olvass tovább
Juhász Gyula: Consolatio Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még, Hiszen hazánk nekünk a végtelenség. Emlékük, mint a lámpafény az estben, Kitündököl és ragyog egyre szebben És melegít, mint kandalló a télben, Derűs szelíden és örök fehéren. Szemünkben tükrözik tekintetük még S a boldog […] Olvass tovább
Móricz Zsigmond: A török és a tehenek Volt egy török, Mehemed, Sose látott tehenet. Nem is tudta Mehemed, Milyenek a tehenek. Egyszer aztán Mehemed, Lát egy csomó tehenet. „Én vagyok a Mehemed!” „Mi vagyunk a tehenek!” Csudálkozik Mehemed, Ilyenek a tehenek? Számlálgatja Mehemed, Hányfélék a tehenek. Meg is számol Mehemed, Háromféle tehenet. Fehéret, feketét, tarkát, […] Olvass tovább
Jöjjön Janus Pannonius: Pannónia dicsérete verse. Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek, S most Pannónia is ontja a szép dalokat. Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám, Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld! (Berczeli Anzelm Károly fordítása) Köszönjük, hogy elolvastad Janus Pannonius: Pannónia dicsérete versét! Mi a véleményed Janus Pannonius […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet verse. Egy gondolat bánt engemet: Ágyban, párnák közt halni meg! Lassan hervadni el, mint a virág, Amelyen titkos féreg foga rág; Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál, Mely elhagyott, üres szobában áll. Ne ily halált adj, istenem, Ne ily halált adj énnekem! Legyek fa, melyen villám fut keresztül, Vagy […] Olvass tovább
Jöjjön Arany János – Vörös Rébék verse. „Vörös Rébék általment a Keskeny pallón s elrepült -” Tollászkodni, már mint varju, Egy jegenyefára űlt. Akinek azt mondja: kár! Nagy baj éri és nagy kár: Hess, madár! Ő volt az, ki addig főzte Pörge Dani bocskorát, Míg elvette a Sinkóék Cifra lányát, a Terát. De most bezzeg […] Olvass tovább
Arany János – Tetemre hívás A radványi sötét erdőben Halva találták Bárczi Benőt. Hosszu hegyes tőr ifju szivében; „Ime, bizonyság Isten előtt: Gyilkos erőszak ölte meg őt!” Kastélyába vitette föl atyja, Ott letevék a hűs palotán; Ki se terítteti, meg se mosatja: Vérben, ahogy volt, nap nap után Hever egyszerű ravatalán. Állata őrzeni négy alabárdost: […] Olvass tovább
Vörösmarty Mihály Tűz és víz Egy tűz van csak erős, és egy víz árja hatalmas, Mely sziveket gyújt, mely szívbeli lángokat olt: Mindkettőt szemeidbe, o némber! az istenek adták: Mennyei szikra amaz, mennyei harmat emez. Köszönjük, hogy elolvastad Vörösmarty Mihály költeményét. Mi a véleményed a Tűz és víz írásról? Írd meg kommentbe! Olvass tovább
Arany János: Névnapi köszöntő Mentovich Ferencnek Írták Arany János és Szász Károly, Nagykőrösön, 1851., az 12 351-ik szerdán. Kedves jó barátunk, Francisce Mentovich! Búban, fájdalomban te sohase voníccs, Sőt a gondok felé még csak ne is konyíccs, Minket bús pofával sohase szomoríccs. Hanem legyen élted az üdvtől otromba. Nőjjön örömöd, mint esőtől a gomba. Gyönyöreid […] Olvass tovább
Tóth Árpád: A magánhangzók szonettje Arthur Rimbaud Szurok Á! hó É! rőt I! zöld Ú! kék Ó! – csak egyszer Lehessek titkotok mind elbeszélni bátor! Á!: – bolyhos öv, mely a setét legyek faráról Csillog, ha szörnyü bűzt belepnek lomha testtel! Á! árnyak öble! É! hűs párák, tiszta sátor, Halk hóvirág, királyi hermelin, jégtűs gleccser! […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Elégia egy rekettyebokorhoz verse. Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve, S tömött arany díszét fejem fölé lehajtja A csónakos virágú, karcsú szelíd rekettye, Sok, sok ringó virág, száz apró légi sajka. S én árva óriásként nézek rájuk, s nehéz Szívembõl, míg felér bús ajkamra a sóhaj, Vihar már nékik az, váratlan […] Olvass tovább