A versek oldala
Szabó Lőrinc: Virágok üzenete Mézed sok volt, tíz mázsa, tizenöt, mikor hogy; és tele cin-bödönök, fazekak, csöbrök, hasas üvegek sorakoztak, a földre rakva, meg az éléstárban, öreg polcokon. Viasz-szag mindenütt; a sonkolyon méhek raja; csakúgy illatozott az egész ház; volt olaj (barna), volt virág s akác (ez szőke), s pergetett és lépes méz… Jó bátyám, […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Október verse. A fény arannyal öntözi még A szőke akác levelét, De ez a fény, megérzem én, Már októberi fény. Az alkony lila fátyla alatt Tarka tehenek hada halad, Vígan elbődül, hisz haza tart, De ez már őszi csapat. A kertben tarkán égő színek, Virágok, dúsan vérző szívek, Rajtuk az este harmata […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Októberi vázlat verse. Reggel, fa alatt fagyott verebet tépett a kutyám és napsütött nyári tornyok alatt most sárban jár cifra lábakkal, legény a lány után; ma már dalolva vár testvérei közt régen halottan a nagy fa, sötét erdőkön tüzelésre és leveles, bő élete jajdul a fejsze alatt, mint kispapok őszülő bánata fordúl […] Olvass tovább
Jöjjön Áprily Lajos: Októberi séta verse. Ez itt a hervadás tündér-világa. Akartál látni szép halált velem? A Bükkös-erdő bús elégiája szép, mint a halál és a szerelem. Fától fához remegve száll a sóhaj, közöttük láthatatlan kéz kaszál. Az ágakról a fölrebbent rigóraj tengődni még a holt irtásba száll. Lombját a gally, nézd, mily kimélve ejti, holnap […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: A bilincs verse. Szabadságért küzdött az ifjú, S börtönbe dobták, ottan űl, És meg-megrázza és átkozza Bilincsét nagy kegyetlenűl. Bilincse ekkép szóla hozzá: „Csörgess, de oh ne átkozzál! Csörgess, ifjú, csörgésem átok, Mely a zsarnok fejére száll! Ugye nem ismersz? a szabadság Csatáiban kard voltam én, S épen talán a te kezedben […] Olvass tovább
Szabó Lőrinc: Vissza, és mégis A menny kizárt. Vissza a földre. Le. Lépcsőház, utca. Vége! Fekete nyugalom szállt meg. Nem közöl: marad az egyetem. Hány óra? Vége! Hat? Már hat? Mentem a menzára. De hisz ötkor ültünk le! Hang mozdúlt. Hogy is, hogy volt? Mintha száz éve! Nem közöl, ő mondta, s ime, a mennyei […] Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor: Csiribiri verse. Csiribiri csiribiri zabszalma — négy csillag közt alszom ma. Csiribiri csiribiri bojtorján — lélek lép a lajtorján. Csiribiri csiribiri szellő-lány szikrát lobbant, lángot hány. Csiribiri csiribiri fült katlan — szárnyatlan szállj, sült kappan! Csiribiri csiribiri lágy paplan — ágyad forró, lázad van. Csiribiri csiribiri zabszalma — még mellettem alszol ma. […] Olvass tovább
Jöjjön Arany János: A walesi bárdok verse. Edward király, angol király Léptet fakó lován: Hadd látom, úgymond, mennyit ér A velszi tartomány. Van-e ott folyó és földje jó? Legelőin fű kövér? Használt-e a megöntözés: A pártos honfivér? S a nép, az istenadta nép, Ha oly boldog-e rajt’ Mint akarom, s mint a barom, Melyet igába […] Olvass tovább
Petőfi Sándor: Zöld marci Négyágú épűlet, amely be sincs fedve, Mely akasztófának vagyon keresztelve, Akasztófa mellett hollók károgása, Nem volt Zöld Marcinak hét országban mása. Pej csikó szájában fényes acélzabla, Hányta a szikrát, ha a csikó harapta. Rajta, Zöld Marci, te futottál, röpültél, Mint a lobogó láng, kit elkapott a szél. Ugyancsak megteszi!… Marci, hol […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Ivás közben verse. Hányadik már a pohár?… csak Ötödik? Teremt’ ugyse! becsülettel Működik. Máskor megfe-felelek kétannyinak: S lábaim most már öttől is inganak. Ing a lábam, a nyelvem meg Elakad – Torkom a therpomyléi Szorulat, Ledionas a bor, mely lecsepege, Gondolatim… Sex… Rex… Xerxes serege. Sehogysem t’om kifejezni Magamat – Azt hiszitek, […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: A honvéd verse. Isten után legszebb és legszentebb név A honvéd-nevezet! Hogy ne iparkodnám hát megérdemelni Ezt a szép nagy nevet? Iparkodom teljes szivembül, oh hazám, Megvédeni téged, Védni, fölemelni téged, s lesujtani A te ellenséged! Sokat lesujtottunk mi már, de meglehet, Hogy még sok van hátra; Hadd legyen, mit bánjuk? akárki, […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor Egy csárda romjain verse. Te vagy, oh szép alföld végtelen rónája, Lelkem legkedvesebb mulatótanyája. Az a görbe felföld hegy- és völgyeivel Könyv, melynek számtalan lapját forgatni kell, De te, alföldem, hol hegy után hegy nem kél, Olyan vagy, mint a nyilt, a fölbontott levél, Amelyet egyszerre általolvashatok; S vannak beléd írva szép, […] Olvass tovább