A versek oldala
Jöjjön Petőfi Sándor – Anyám tyúkja verse. Az Anyám tyúkja Petőfi Sándor verse, melyet 1848 februárjában írt Vácott. A mű népies költemény, az egyik legismertebb magyar vers. Az Anyám tyúkja ütemhangsúlyos verselésű, hat versszaka felező nyolcas sorokból áll. Petőfi versében két állat, kutya és tyúk szerepel. A tyúk, mint haszonállat névtelen, de a kutyának, mint […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Magda: Végrendelet verse. Szabó Magda: Végrendelet Te egyedüli, aki sose bántott Te temess el, ha a gyilkos idő megbír e testtel. Te mondd el helyettem mekkorát tévedtem mikor megszülettem mikor ember lettem nem vérivó farkas sovány rengetegben. Te mondd el helyettem egyszer nem tévedtem egyszer nem vétettem amikor ágyamat szíveden vetettem. Köszönjük, hogy […] Olvass tovább
Jöjjön Heltai Jenő: Levél verse. Heltai Jenő: Levél Ha el akarna néha jönni hozzám, Kicsi szobámat szépen rendbe hoznám, Ha nem is hozhatnám le az eget, De beszereznék néhány szőnyeget. A pamlagon, hol álmodozni szoktam, A sok lyukat megfoldanám titokban, Rozoga, tintás asztalomon itt Elhinteném kedves virágait. Parancsait komorna-módra lesve, Főznék teát, mikor leszáll az […] Olvass tovább
Jöjjön Wass Albert: Szívpalota titka verse. Minden szívnek van egy csodakertje, a kert közepében van egy palota, s minden palotában egy fekete szoba. A fekete szobában Csontvázember ül. Sötéten. Egyedül. Néha a palota zsivajába, s a tavaszodba belehegedül. Olykor ősz lesz: vágyak, álmok ősze. Halkan peregnek, mint a levelek. (Szívedbe mintha ezer kés hasítna: zokog, […] Olvass tovább
Jöjjön Kölcsey Ferenc: A költő verse. Tiszták, miként Arethusának Folyása, voltak álmaim, S bár néha könnyűim hullának, Búval nem éltem napjaim. Mint lepke röpdesett mellettem A képzeteknek angyala, S zúgó veszek között felettem Borúlt el lángszín fátyola. O géniusz, karjaid enyhelyében, Hellásznak omladékain Miként Dióne bölcsöjében, Merengtem a kény árjain. Vígan derűlt fel alkonyából Előttem […] Olvass tovább
Jöjjön Benedek Elek: Koldus verse. Koldust, ha látsz, – és látsz bizonnyal – Ajtód s szíved ne légyen zárva: Fejed ne fordítsd el iszonnyal, Mert rongyos, piszkos a ruhája. Ki volt, mi volt? – ne tudakoljad, Fájdalmait ezzel is tetézve, S amit ad jobb kezed, úgy adjad, Hogy bal kezed ne vegye észre. Gondold, hogy […] Olvass tovább
Jöjjön Nemes Nagy Ágnes: A kertész verse. Ha jössz, válassz ilyen napot, sárga, piros papagáj-tulipánsor ösvényén jőjj, s a szeretőd leszek. Csizmám villan, buta homokba gázol. Jőjj hát, jőjj, ez a te napod. Lenyugodnék kezed, eres levél, négyszög-kezemre, és simítanám alakját, s ennyi, ennyi már elég. És tudnám: zöld legyek a rózsafán. Hull az idő […] Olvass tovább
Jöjjön Osváth Erzsébet: Megszökött a hó verse. Osvát Erzsébet: Megszökött a hó Éjjel, míg aludtam, megszökött a hó. Ki szöktette meg? Talán Télapó? Pityereg az eresz, sírtak a tetők, fényes, kerek tócsa állt a ház előtt. A nagy sírás-rívást megunta a Nap. Nosza le is küldött száz napsugarat. Száz kis napsugarat, vígat, nevetőst. abba is […] Olvass tovább
Jöjjön Csokonai Vitéz Mihály: Bús hánykódások verse. Csokonai Vitéz Mihály: Bús hánykódások Bús szívem szomorog, Ezerfelé tántorog, Szegény fejem nyomorog, Sok gondolatban forog. Mert ezer baj, meg három, Akármerre eljárom, Akár jobbra gondolom, Akár balra fontolom; Jó végemet, Életemet, Soha nem várom. Köszönjük, hogy elolvastad Csokonai Vitéz Mihály költeményét. Mi a véleményed Csokonai Bús hánykódások […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: A mécsvirág kinyílik verse. A mécsvirág kinyílik s a húnyó láthatárnak könyörg a napraforgó; a tücskök már riszálnak, odvában dong a dongó s álmos kedvét a bársony estében égre írta egy röppenő pacsirta; s ott messzebb, kint a réten, a permeteg sötétben borzong a félreugró nyulak nyomán a fűszál, a nyír ezüstös […] Olvass tovább
Szádeczky-Kardos György: Nincs időd! Szoktál-e néha meg-megállni, És néhány percre megcsodálni A zöld mezőt, a sok virágot, Az ezer színű , szép világot, A dús erdőt, a zúgó fákat, A csillagfényes éjszakákat, A völgy ölét, a hegytetőt? Nem , neked erre nincs időd! Szoktál-e néha simogatni, Sajgó sebekre enyhet adni, A hulló könnyeket letörülni, Más […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Levegőt verse. Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet? A gyepre éppen langy sötétség szállott, mint bársony-permeteg és lábom alatt álmatlan forogtak, ütött gyermekként csendesen morogtak a sovány levelek. Fürkészve, körben guggoltak a bokrok a város peremén. Az őszi szél köztük vigyázva botlott. A hűvös televény a lámpák felé lesett […] Olvass tovább