A versek oldala
Ady Endre: Héja-nász az avaron Útra kelünk. Megyünk az Őszbe, Vijjogva, sírva, kergetőzve, Két lankadt szárnyú héja-madár. Új rablói vannak a Nyárnak, Csattognak az új héja-szárnyak, Dúlnak a csókos ütközetek. Szállunk a Nyárból, űzve szállunk, Valahol az Őszben megállunk, Fölborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk: Egymás husába beletépünk S lehullunk az őszi avaron. […] Olvass tovább
Ady Endre: A grófi szérűn Nyár-éjszakán a grófi szérün Reccsen a deszka-palánk S asztag-városban pirosan Mordul az égre a láng. Éjféli hajnal, szörnyű fény ez, Nincs párja, napja, neve. Fut, reszket a riadt mezőn Az égő élet heve. Koldus, rossz álmú zsellér ébred, Lompos, bús kutya csahol. Az egész táj vad fájdalom. S a gróf […] Olvass tovább
Petri György – Amíg lehet Ahogyan megyünk összebújva az Iskola utcán fázós-boldogan („őszi szerelem” – mondta kis pimasz fiacskám) „őszi” – és akkor mi van? bár, persze tudtuk mi is pontosan, hogy ami jön, az tél, nem a tavasz, hogy most már minden utoljára van, hogy az öregség tele behavaz, de addig itt a kocsma […] Olvass tovább
Kányádi Sándor – Időjóslás száraz nyári este Rejti magát a sok csillag, alig-alig világítnak, rejti magát az ég arca, fátyolfellegeket hajtva, meg-megakad a szél lomhán egy-egy vén diófa lombján. Nagy udvara van a holdnak: eső lesz holnap. Nem ártana már egy csendes tartós-eső. Sose rendez zivatart az ég minálunk. Esőtlenül, eső nélkül mit csináljunk? Nagy […] Olvass tovább
Dsida Jenő: BEVEZETÉS, melyben a költő áhitattal köszönti az olvasót. Bocsánat, olvasóm, ki mostig üldögéltél újságot-olvasón, vagy halk imát morogtál vén gyöngyház-olvasón és most véletlenül akadt e vers kezedbe Bocsánat, olvasóm! Nem sértesz meg, ha tán azt gondolod: no már csak érdekesebb Japán és Kína bősz csatáján, családírtó apán s tűzvészen borzadozni, mint átdöcögni holmi […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: A doktor bácsi verse. A doktor bácsi. Áldott aranyember. Világító, nyugodt szemei kékek. Komoly szigorral lép be a szobába, szemébe nézek és csöppet se félek. Borzongva érzem biztos újjait, ha kis, sovány bordáimon kopog. Ősz bajusza a fagytól zuzmarás, hideg kezén arany gyűrűsorok. Oly tiszta és oly jó. Ő ír medicínát, keserűt, […] Olvass tovább
Jöjjön Vajda János: Csillagok verse. Ha illatos, ábrándos éjen Elnézem a sok csillagot; Merengve a végetlenségen, Elgondolom, döbbenve érzem, Mi semmiség, parány vagyok! E ragyogó napok fényteste Mily óriási, szertelen. Nagyságuk titkait keresve, Hogy rémül el kétségbeesve A legmerészebb képzelem! Csigává törpülök ijedten; Féreggé őrl a gondolat: Mi ez a lét, mi maga itten E […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Fagyosszentek verse. Be kén’ jól rendezni Vácot, Odazárni Bonifácot, Szerváciust és Pongrácot… Mert az már szörnyü és galád, Hogy mit művel e szép család… Megszégyenít májust, tavaszt, Fület és lábat megfagyaszt… Összejött egy sokadalom, Hogy halljon egy kis térzenét – Melyről már túl sok a dalom – S pár perc és rebbent szerteszét… […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Keserédes verse. Tiszta édesség volt a lelked az enyém tiszta keserűség. Óh, hogy öntöttem, hogy keverted, s egy erős Isten fújta tűzét – vak kovács – a bolond kohónak, mely ízek ötvényét koholta. Ki mondja meg ma már, mi volt a tied, s mi volt enyém? A szónak mily kémiája? Vert eleggyé összehulltunk, […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Nyáréji éberség verse. Benn gyeryafény, künn csillagfényes éjjel, Kapunk tövén elfojtott szevedéllyel Csókok dalolnak szépen, csöndesen. Én hideg párnán ringatom fejem És olvasok. A szavak összevesznek, Szavakból vágyak lesznek S vágyaktól oly nehéz az ágyam. Ki olvas most a nyári éjszakában? Ki gondol most rég elszállott igékre, Latin bölcsességre? Mikor kinézhet az […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: A papok istene verse. Én véreim, búsak, szegények, Tudom én azt, hogy kell az ének, Kell a zsoltár, kell a fohász, Kell a hit, de ne higgyetek Soha a papok istenének. Tőle jött minden kénes átkunk, Sok meg nem hallott imádságunk, Földi poklunk, ős kárhozás, Szolga-voltunk, szegény sorunk És hogy mi még […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor – Egyszer talán majd mégis vége lesz verse. És akkor, aki visszatérni bír, Csak visszatér megint a régihez. A régi hithez, a régi házhoz – Ecsethez, tollhoz, kapanyélhez, És számon mit se kér, kit se átkoz. A mappás talán új térképet ír, De másként minden régiben marad, Csak egy darabig sok lesz […] Olvass tovább