A versek oldala
Jöjjön Örkény István: Leltár című verse. Örkény István: Leltár elemzése A Leltár szövege egyetlen lista. Tételeket sorol, ezekből (pl. „3 gomolyfelhő”) eleinte egy hangulatos tájkép kibontakozására számítunk, de megjelennek, majd ismétlődnek a baljós momentumok (pl. „1 kiáltás”), és az utolsó két tétel már tragédiát sejtet: („1 becsukódó ablak” és „Csönd”). Az egypercesek általános jellemzője:a groteszk […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Magda: Szonett című verse. Ha eljössz, összezúgnak a komoly fák, és felrettentik lombjukon a csöndet, a síró felhők halkan rádköszönnek, fürge csikók zablájukat kioldják. Piros gyertyáit lobbantja az ünnep, a lepkék szomjas csápjuk mézbe tolják minden vízen feszülnek a vitorlák, torony körül vad csillagok keringnek. Ha jössz, villámmal gyúlnak messzi fáklyák álmos virágok […] Olvass tovább
Jöjjön Csukás István: Harangvirág, meggyfa verse. Harangvirág csöngettyűz, apró csengők nyelvelnek. Harangvirág a pohárban, mint a szelek viharában, békét kondít egeknek. Meggyfa: fehér menyasszony, kivirul minden tavaszon, nem tudja, miért fakasszon öntestéből virágokat, semmiből, magból világokat s ősszel veszítsen lombokat, csak növeszti méhnek, égnek, zümmögve nyarat ígérnek – súlyos mámornak, holdtöltének; s még jönnek a […] Olvass tovább
Weöres Sándor: Biztatás Hét-pupu zivatar, felássuk a kertet. Ki dolgozni nem akar, gyümölcsöt se nyelhet. Hét-karu zivatar felmossuk a konyhát. Ki dolgozni nem akar, meghúzzuk a kontyát. Hét-fejü zivatar tanuljuk a leckét. Ki tanulni nem akar, vegyen más fejecskét. Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Csak csont és bőr és fájdalom verse. / BABITS MIHÁLY HALÁLÁRA 1 Látjátok, annyi szenvedés után most pihen e hűvös, barna test. Csak csont és bőr és fájdalom. S akár a megtépett, kidőlt fatörzs évgyűrüit mutatja, bevallja ő is gyötrött éveit. Csak csont és bőr e test. De most a nemzeté is […] Olvass tovább
Dsida Jenő – Ki érti? Szerettem volna adni, de nem volt: mit. – Szerettem volna kapni, de nem volt: kitől. Szerettem volna enni, de üres volt a tányér. – Szerettem volna menni de nem volt: hová. Szerettem volna halni, de a Halál kitért. – Szerettem volna élni, de nem volt: miért. Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre – Egy jövő költő verse. Mikor majd a magyar kertekben Elfogyott az ember: a rózsa, Marad egy szent, szomoru legény S annak lesz még sírnivalója. Jövő legény, be irigyellek, Aki nótáját akkor zengi, Mikor a mi nagy, magyar átkunk Nem sínyli, hallja senki, senki. Olvass tovább
Jöjjön Váci Mihály: Beszélgetések verse. A barna éjszaka mezsgyéin, a lámpák napraforgói alatt, hogy szerettem Veled az égre nézni, ha már nem leltünk szavakat! Erkélyek sötét fedélzetein hajózni éjek, emlékek felett, hallgatni egymás mellett és susogni, mint virágok fölött a levelek! És eszpresszók gyóntató asztalánál gyufát tördelve éjjelig, mennyit tudtunk arról beszélni, hogy csak beszélünk, […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Kilóméterekkel verse. Kilóméterekkel vagyunk magunk előtt és meglóbáljuk elvesztett lelkeinket melyekben vágyaink virrasztanak Eltáncolt öregek felülnek még az ágyon Titokban fejet is függesztenek hajuk alá, hogy megtévesszék a mitsemsejtő gondolatokat Pedig hiába minden szakértelem mikor hajnali levegő siklik szivünkön át Kedvesünk ő, akinek meg kell köszönni párunk libegő mosolygását És mégis körülményes becsukott […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Visszatért lovagok verse. A hold elrejtette arcát. Fáklyáink fénye elhullt s lámpásainkat kifújta a szél. Megyünk gyalogosan, bús-kevesen, csatakosan, keservesen az erdő felé. Megyünk. Lándzsáink hegye bosszankodik, hogy nem tud fényleni, mellvértezetünk alig-alig tűri szívünk egyre fulladtabb zuhanását. Aranysarkantyunk lovat keres a sárban, de nem talál. Iszonyú az élet sötétsége hatszáz évből […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: A búvár verse. Lemerült, felbukott, lebukott, felmerült. Elnyelte a zöld pokol jajgató torka s újból kivetette. Különös tárgyakat hozott fel: fénylő halakat, királyok koronáját, koldusok sírását, eltűnt világok árnyékait, segélykiáltásokat; ismeretlen, eljövendő órák imbolygó üzeneteit, sűlyedt hajókból árboc-szilánkot, gyilkos szemek bús, beteg fényét, halott menyasszony mosolyát. Felbukott, lemerült, el sem igen képzelhette […] Olvass tovább
Jöjjön Faludy György: Hold, erdő, vízesés verse. Szatén kabát a széken. A hold frissen vert érem. Csak holnap lesz kerek. A kobalt fény az égen elfedte a hegyek csúcsát a messzeségben. A rétre társzekérrel hozzák most a homályt. A fenyők közt az éjben az út opál fonál, de elszakadt a vége. A vízesés fehéren lóg. […] Olvass tovább