A versek oldala
Jöjjön Romhányi József: Marhalevél verse. Egy tehén szerelmes lett a szép bikába, minden vad bikának legvadabbikába. Vonzalmát megírta egy marhalevélben nagyjából eképpen: Hatalmas Barom! Bocsássa meg, hogy pár sorommal zavarom. Tudom, mily elfoglalt, milyen megbecsült Ön, mégis tollat ragadott csülköm, hogy amit a marhanyelv elbôgni nem restell, így adjam tudtára, Mester! Ön, ismervén jól a […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Valami eltörött verse. Az őszi alkony mély, parázna vággyal simúl a hegy fölé, beteg szélben liheg a hamvadó Nap parazsára. Sok vén, esőlocsolta háznak falán rikolt a nyomor-plakát. Autóbuszokon vézna emberek döcögve fáznak. Szemek futnak a hideg holdig. Egy kisfiú a szívét fogja, a toronyra néz, a levegőbe: úgy fél, hogy összeomlik. […] Olvass tovább
Tóth Árpád: Próbálom, hátha… Próbálom, hátha mondogat Még ajkam enyhe zenét, Zengeni kedves lombokat S a lányok tiszta szemét, Alkonyi halk jegenyesort, Mely arany égbe vezet, Mustizű csókot, csókizű bort, Virágillatú kezet. Zengeni dalt, melyben csupa Pelyhes, halk szó piheg, S a lelkek bús tükrét puha Szárnnyal legyinti meg. Szállj, dal, esti fecske, suhanj A […] Olvass tovább
Jöjjön Kálnoky László: Az elsodortak című verse. Újra és újra látom a képet, amely köznapiságával lenyűgöz, banalitásával mellbe vág, szürkeségével lehengerel, az egri főutcát a század harmincas éveiben, a nyüzsgő esti korzót a liceumtól a moziig terjedő kurta útszakaszon, a sárga lámpafényben fürdő, elmosódott arcokat, a gömbölyű hasú, középkorú urak méltóságteljes lépteit, a vastag arany óraláncokat, […] Olvass tovább
Jöjjön Márai Sándor: Egy kisgyermek halálára verse. Mi is maradt belőle? A neve, hajának illata a hajkefén, egy Micimackó, halottlevele, egy véres rongy és ez a költemény. A világ hatalom és értelem, nem értem, miért tették ezt velem. Nem pörölök. Élek és hallgatok. Most angyal, ha vannak angyalok. De itt lenn minden únt és ostoba. […] Olvass tovább
Jöjjön Márai Sándor: Az égen fönn megáll a Hold verse. Az est, a rest festő korommal átfesti mind, amit nappal megrajzolt renyhe gonddal. A rét ezüst tó, mély, a sodra fojt, csak ennyi volt: jártunk a nád közt és a szél dalolt. Sok ablakon benéztem érted én, nyisd a szemed, mert vak szemem nem érte […] Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor: A nő verse. A nő: tetőtől talpig élet. A férfi: nagyképű kísértet. A nőé: mind, mely élő és halott, úgy, amint két-kézzel megfogadhatod; a férfié; minderről egy csomó kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó. A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga – a világot dolgokká széthabarja s míg zúg körötte az egy-örök […] Olvass tovább
Jöjjön Márai Sándor: Köszönet a nőknek verse. Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, […] Olvass tovább
Nemes Nagy Ágnes: Férfi, nő A férfi Kiszívtam ép foga közül a nyelvét, mint csonthéjából gyönge osztrigát. Körülöleltem csípőjén a földet, és azt hittem: odaadta magát. A nő Fölém hajolt, mint sűrű felhő. Villódzott, míg a számra lelt. Forró keze bőrömre simult, és azt hittem, hogy megölelt. Olvass tovább
József Attila: Egy kisgyerek sír A sötét szoba sarkában zokog egy tehetetlen, guggoló gyerek. Sír, mint a cipő alatt a homok. Vergődik, mint a nehéz tengerek. Könnyes, miként északra nyíló völgy. Könnyes, mint könnyes a szem ürege. Könnyes, miként a kő alatt a föld. Könnyes, miként az ablak üvege. Sír, mint ahogy a vízben sír […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula Búcsú verse. Mielőtt innen végkép elmegyek, Szeretnék elköszönni, emberek. Mint rab, akinek int a szabad út, Búcsút rebeg, mielőtt szabadult. Mint a madár, kit Dél vár arra túl, Az eresz alján még egy dalt tanul. Mit is daloljak, én szegény beteg, Mit is dadogjak nektek, emberek? Talán nem is kell még búcsúzni […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Mert engem szeretsz verse. Áldott csodáknak Tükre a szemed, Mert engem nézett. Te vagy bölcse, Mesterasszonya Az ölelésnek. Áldott ezerszer Az asszonyságod, Mert engem nézett, Mert engem látott. S mert nagyon szeretsz: Nagyon szeretlek S mert engem szeretsz: Te vagy az Asszony, Te vagy a legszebb Még több szerelmes verset ITT találsz Olvass tovább