A versek oldala
Jöjjön Kosztolányi Dezső Szeptemberi áhitat verse. Szeptemberi reggel, fogj glóriádba, ne hagyj, ne hagyj el, szeptemberi nap, most, amikor úgy lángolsz, mint a fáklya s szememből az önkívület kicsap, emelj magadhoz. Föl-föl, még ez egyszer, halál fölé, a régi romokon, segíts nekem, szeptember, ne eressz el, testvéri ősz, forrón-égő rokon. Én nem dadogtam halvány istenekhez […] Olvass tovább
Zelk Zoltán: Hóvirág Tél eleje, tél közepe: havas a hegyek teteje, sehol egy árva virág – zúzmarás a fán az ág. Ám télúton egy reggelen, csoda történik a hegyen: kibújik a hóvirág, s megrezzen a fán az ág. Öröm rezzen ágról ágra: itt a tavasz nemsokára, kizöldülnek mind a fák – Isten hozott, hóvirág! Köszönjük, […] Olvass tovább
Jöjjön Zelk Zoltán: Tavaszi dal verse. Egy, ketto, három, négy, kis ozike, hová mégy? – Elég hogyha tudom én: tavasz elé futok én! Egy, ketto, három, négy, te kis nyuszi, hová mégy? – Se erdobe, se rétre: a szép tavasz elébe! Egy, ketto, három, négy, te kis madár, vígan légy: olyan szép dalt daloljál, szebb […] Olvass tovább
Andók Veronika: Tavasz van Cseppen a jégcsap, olvad a hó, Csupasár dombon nincs takaró. Hófehér csokrok bújnak elő, Belezendül a vén tölgyerdő. Kis cinege szólal: Nyitnikék! Ibolya nyitja is kék szemét. Hazatér lassan minden madár, Fészkénél újra párra talál. Kacag a gerle, nevet a nap, Fák ezer virágot bontanak, Tulipán kelyhén méhike zúg, Füvekkel fut […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső – Hajnali részegség verse. Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád. Múlt éjszaka – háromkor – abbahagytam a munkát. Le is feküdtem. Ám a gép az agyban zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban, csak forgolódtam dühösen az ágyon, nem jött az álom. Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal, százig olvasva s mérges altatókkal. Az, amit irtam, […] Olvass tovább
Kosztolányi Dezső: Csillagok Ma téli pompafényben felkelétek, aranysugárotok a hóra hull, hadd nézem a fényt, oly rövid az élet! Holnapra már tán ott leszek alul, s ti így ragyogtok épp a téli esten, nem tudva rólam, öntudatlanul. Nyom nélkül itt mért kell mélységbe esnem, mért rontja szét a sorsveszély a jót, mért nem marad fenn […] Olvass tovább
Ágh István: Didergő Tél, te gonosz, ráadás bajunkra, nyakunkba hoz szegénységünk gondja. Megfagy a krumplink, édessé rohad, masinánk bedöglik, bereked a csap, áthűl a rikkancs, meggebed az ács. Minket ne bosszants, minket ne bánts! Rossz régi világ rémképe vagy, húst, vastag ruhát, tüzifát adj. Tél, te gonosz, fogacsi-ronda, képünkbe vigyorogsz, fölülsz a nyakunkba! Olvass tovább
Jöjjön Romhányi József: Marhalevél verse. Egy tehén szerelmes lett a szép bikába, minden vad bikának legvadabbikába. Vonzalmát megírta egy marhalevélben nagyjából eképpen: Hatalmas Barom! Bocsássa meg, hogy pár sorommal zavarom. Tudom, mily elfoglalt, milyen megbecsült Ön, mégis tollat ragadott csülköm, hogy amit a marhanyelv elbôgni nem restell, így adjam tudtára, Mester! Ön, ismervén jól a […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Valami eltörött verse. Az őszi alkony mély, parázna vággyal simúl a hegy fölé, beteg szélben liheg a hamvadó Nap parazsára. Sok vén, esőlocsolta háznak falán rikolt a nyomor-plakát. Autóbuszokon vézna emberek döcögve fáznak. Szemek futnak a hideg holdig. Egy kisfiú a szívét fogja, a toronyra néz, a levegőbe: úgy fél, hogy összeomlik. […] Olvass tovább
Tóth Árpád: Próbálom, hátha… Próbálom, hátha mondogat Még ajkam enyhe zenét, Zengeni kedves lombokat S a lányok tiszta szemét, Alkonyi halk jegenyesort, Mely arany égbe vezet, Mustizű csókot, csókizű bort, Virágillatú kezet. Zengeni dalt, melyben csupa Pelyhes, halk szó piheg, S a lelkek bús tükrét puha Szárnnyal legyinti meg. Szállj, dal, esti fecske, suhanj A […] Olvass tovább
Jöjjön Kálnoky László: Az elsodortak című verse. Újra és újra látom a képet, amely köznapiságával lenyűgöz, banalitásával mellbe vág, szürkeségével lehengerel, az egri főutcát a század harmincas éveiben, a nyüzsgő esti korzót a liceumtól a moziig terjedő kurta útszakaszon, a sárga lámpafényben fürdő, elmosódott arcokat, a gömbölyű hasú, középkorú urak méltóságteljes lépteit, a vastag arany óraláncokat, […] Olvass tovább
Jöjjön Márai Sándor: Egy kisgyermek halálára verse. Mi is maradt belőle? A neve, hajának illata a hajkefén, egy Micimackó, halottlevele, egy véres rongy és ez a költemény. A világ hatalom és értelem, nem értem, miért tették ezt velem. Nem pörölök. Élek és hallgatok. Most angyal, ha vannak angyalok. De itt lenn minden únt és ostoba. […] Olvass tovább