A versek oldala
József Attila költészete mindig mély nyomot hagy az olvasóban, de az Útrakészség című verse különösen megrendítő. Az élet, a magány és a belső küzdelmek fájdalmas őszinteséggel tárulnak elénk – mintha a költő szavai a saját lelkünk legmélyebb zugait szólítanák meg. Ha egyszer elolvasod, többé nem felejted el. Jöjjön József Attila – Útrakészség verse. Ha elmegyek, […] Olvass tovább
Jöjjön Nemes Nagy Ágnes: Félelem verse. Szeretlek. Nincs rá szó, nincs mozdulat. A rémülettől görcsösen szeretlek. Elsorolom, hányféle iszonyat vár rám és rád, már arcunkba merednek. Csak sorolom, csak számolom naponta, hörögtető álomból riadok, készülődöm még iszonyúbb koromra, simogatom sovány, meleg karod. Kint söröztünk az aquincumi kertben, réteges emlék, gyönge, őszi ég, elmotyogtam egy gyerekkori versem: […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső Szeptemberi áhitat verse. Szeptemberi reggel, fogj glóriádba, ne hagyj, ne hagyj el, szeptemberi nap, most, amikor úgy lángolsz, mint a fáklya s szememből az önkívület kicsap, emelj magadhoz. Föl-föl, még ez egyszer, halál fölé, a régi romokon, segíts nekem, szeptember, ne eressz el, testvéri ősz, forrón-égő rokon. Én nem dadogtam halvány istenekhez […] Olvass tovább
Zelk Zoltán: Hóvirág Tél eleje, tél közepe: havas a hegyek teteje, sehol egy árva virág – zúzmarás a fán az ág. Ám télúton egy reggelen, csoda történik a hegyen: kibújik a hóvirág, s megrezzen a fán az ág. Öröm rezzen ágról ágra: itt a tavasz nemsokára, kizöldülnek mind a fák – Isten hozott, hóvirág! Köszönjük, […] Olvass tovább
Jöjjön Zelk Zoltán: Tavaszi dal verse. Egy, ketto, három, négy, kis ozike, hová mégy? – Elég hogyha tudom én: tavasz elé futok én! Egy, ketto, három, négy, te kis nyuszi, hová mégy? – Se erdobe, se rétre: a szép tavasz elébe! Egy, ketto, három, négy, te kis madár, vígan légy: olyan szép dalt daloljál, szebb […] Olvass tovább
Andók Veronika: Tavasz van Cseppen a jégcsap, olvad a hó, Csupasár dombon nincs takaró. Hófehér csokrok bújnak elő, Belezendül a vén tölgyerdő. Kis cinege szólal: Nyitnikék! Ibolya nyitja is kék szemét. Hazatér lassan minden madár, Fészkénél újra párra talál. Kacag a gerle, nevet a nap, Fák ezer virágot bontanak, Tulipán kelyhén méhike zúg, Füvekkel fut […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső – Hajnali részegség verse. Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád. Múlt éjszaka – háromkor – abbahagytam a munkát. Le is feküdtem. Ám a gép az agyban zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban, csak forgolódtam dühösen az ágyon, nem jött az álom. Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal, százig olvasva s mérges altatókkal. Az, amit irtam, […] Olvass tovább
Kosztolányi Dezső: Csillagok Ma téli pompafényben felkelétek, aranysugárotok a hóra hull, hadd nézem a fényt, oly rövid az élet! Holnapra már tán ott leszek alul, s ti így ragyogtok épp a téli esten, nem tudva rólam, öntudatlanul. Nyom nélkül itt mért kell mélységbe esnem, mért rontja szét a sorsveszély a jót, mért nem marad fenn […] Olvass tovább
Ágh István: Didergő Tél, te gonosz, ráadás bajunkra, nyakunkba hoz szegénységünk gondja. Megfagy a krumplink, édessé rohad, masinánk bedöglik, bereked a csap, áthűl a rikkancs, meggebed az ács. Minket ne bosszants, minket ne bánts! Rossz régi világ rémképe vagy, húst, vastag ruhát, tüzifát adj. Tél, te gonosz, fogacsi-ronda, képünkbe vigyorogsz, fölülsz a nyakunkba! Olvass tovább
Jöjjön Romhányi József: Marhalevél verse. Egy tehén szerelmes lett a szép bikába, minden vad bikának legvadabbikába. Vonzalmát megírta egy marhalevélben nagyjából eképpen: Hatalmas Barom! Bocsássa meg, hogy pár sorommal zavarom. Tudom, mily elfoglalt, milyen megbecsült Ön, mégis tollat ragadott csülköm, hogy amit a marhanyelv elbôgni nem restell, így adjam tudtára, Mester! Ön, ismervén jól a […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Valami eltörött verse. Az őszi alkony mély, parázna vággyal simúl a hegy fölé, beteg szélben liheg a hamvadó Nap parazsára. Sok vén, esőlocsolta háznak falán rikolt a nyomor-plakát. Autóbuszokon vézna emberek döcögve fáznak. Szemek futnak a hideg holdig. Egy kisfiú a szívét fogja, a toronyra néz, a levegőbe: úgy fél, hogy összeomlik. […] Olvass tovább
Tóth Árpád: Próbálom, hátha… Próbálom, hátha mondogat Még ajkam enyhe zenét, Zengeni kedves lombokat S a lányok tiszta szemét, Alkonyi halk jegenyesort, Mely arany égbe vezet, Mustizű csókot, csókizű bort, Virágillatú kezet. Zengeni dalt, melyben csupa Pelyhes, halk szó piheg, S a lelkek bús tükrét puha Szárnnyal legyinti meg. Szállj, dal, esti fecske, suhanj A […] Olvass tovább