A versek oldala
Weöres Sándor: Öröklét A Föld, hol az élet terem, a mindent elnyelő sírverem a síkság, hegy, tenger, folyó öröknek látszik és muló. Világűr és mennyboltozat sok forgó égi kapcsolat a milliárdnyi tűzgolyó öröknek látszik és muló. Mit eltemet a feledés, egy gyík-kúszás, egy szárnyverés, egy rezdület mely elpörög Múlónak látszik és örök Mert ami egyszer […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Édesanyám keze verse. A legáldottabb kéz a földön, A te kezed jó Anyám Rettentő semmi mélyén álltam Közelgő létem hajnalán; A te két kezed volt a mentőm S a fényes földre helyezett. Add ide, – csak egy pillanata, – Hadd csókolom meg kezedet! Ez a kéz áldja, szenteli meg A napnak étkét, […] Olvass tovább
Radnóti Miklós: Ballada Nyitott szájjal szalad a gyilkos, szájából röpköd a lihegés. A hóba mélyet ír és felfüstöl a vér s a csiklandós kés szivéig ér a holtnak. És fölötte összehajolnak a hallgatag hó s a pletyka szél. Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: A Halál rokona verse. Én a Halál rokona vagyok, Szeretem a tűnő szerelmet, Szeretem megcsókolni azt, Aki elmegy. Szeretem a beteg rózsákat, Hervadva ha vágynak, a nőket, A sugaras, a bánatos Ősz-időket. Szeretem a szomorú órák Kisértetes, intő hivását, A nagy Halál, a szent Halál Játszi mását. Szeretem az elutazókat, Sírókat és […] Olvass tovább
Jöjjön Kölcsey Ferenc: Huszt verse. Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék; Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém. És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán? Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? Messze jövendővel […] Olvass tovább
Juhász Gyula: Mindenkinek Ó emberek, szeretni kell a földet S szeretni kell borút és bánatot, Örülni kell derűnek és esőnek S dalolni kell, ha minden elhagyott. Örülni kell a gazdag hervadásnak, Dalolni kell a téli sírokon, Szeretni kell a csillagot s az árnyat És tudni kell, hogy gyöngy és könny rokon! Ezt hirdeti ma nektek […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Áldalak búval, vigalommal verse. Áldalak búval, vigalommal, féltelek szeretnivalómmal, őrizlek kérő tenyerekkel: buzaföldekkel, fellegekkel. Topogásod muzsikás romlás, falam ellened örök omlás, düledék-árnyán ringatózom, leheletedbe burkolózom. Mindegy szeretsz-e, nem szeretsz-e, szivemhez szívvel keveredsz-e, – látlak, hallak és énekellek, Istennek tégedet felellek. Hajnalban nyujtózik az erdő, ezer ölelő karja megnő, az égről a fényt […] Olvass tovább
Juhász Magda: Ha jönnél felém Ha jönnél felém, mint enyhe szellő és simogatnád az arcomat, megérteném te félve jövő, a benned dúló harcokat. S ha jönnél felém mogorva széllel, és cibálnád bőszen hajamat, rád nevetnék én mit sem sejtőn, feléd nyújtva az ajkamat. És jöhetnél felém vad viharral, mint őrjöngő, jeges fergeteg, két kezed szelíden […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Napszonett verse. A vén díványon hentereg a Nap, Magával hozta erdők illatát S kinek örömből semmi sem maradt, Vidultan nézem én kopott diák. Hogy nyújtózik, milyen kacér, hamis! Aranyhajával elborítja arcom, Lágy csókja éri rezgő ajkam is, Ölébe békén árva főmet hajtom. – Ó Nap, a csókod új életre kelt, Ha simogat […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János – Magamhoz verse. Bátran viseld magányodat, én számon tartlak téged, ne hagyd a sorsod csillagokra, benned érjen a végzet. Vállad két éber sarka közt ha sisteregve átcsap, tudom, több vagy mindannyiunknál, benned vakít a bánat. Légy hát, akár az állatok, oly nyersen szép és tiszta, bátran figyelj, mint ők figyelnek kegyetlen titkaikra S […] Olvass tovább
Jöjjön Márai Sándor: Ajándék vers. És mégis, ma van, így van, örökké mennyit ad az élet! Csendesen szomszédos, két kérdés, reggelt és délutánt, az alkonyt és egy csillagot, egy fák fültt illatát, egy folyó zöld hullámot, egy emberi szempár visszatérést, egy magányt és egy lármát! Mennyit ad, bármilyen gazdag vagyok, minden napszakban, minden pillanatban! Ajándék […] Olvass tovább
Nagy László: Dérütött réten Állok a rozsdás, dérütött réten, gyermekidőmet visszaidézem. Harmatban, zöldben, íme, itt látom szívetszorító kis ballagásom. Valaha voltam magam dajkája, nem fogódzhattam én az anyámba. Könnyemen át is el-eltünődtem s örömem villant már a mezőben. Dérütött rétre megjött a férfi, nem tud már sírni, soha békélni. Dalát ő adta nyargaló szélnek, magát […] Olvass tovább